web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Monthly Archives: szeptember 2012

Miért nem sírsz, miért nem üvöltesz

Most tanultam vállalati gazdaságtanból, hogy a tárgyi eszközök folyamatosan átadják az értéküket az általuk előállított termék értékébe.

Bármily hihetetlen, ettől most sokkal kevésbé vagyok ideges a notebookom zúgása hallatán. Mert ha egy nap egyszer csak leáll, az nekem már régen nem veszteség.

És akkor most gondoljunk úgy a lelki helybenjárásokra, hogy az egy folyamatos karmikus ledolgozás, és a végén egyszer csak tényleg lesz egy termékem (mintha gyerek), valami egyensúly, valami erő, netán minden önbizalomhiány és kételkedés ellenére/mellett olyan határozott(abb)ság, amitől megérte ez, meg ez, meg ez, meg ezmeg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ezmeg ez, meg ez, meg ez, meg ezmeg ezmeg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ezmeg ez, meg ezmeg ez, és őszintén szólva most nagyon meglepődtem, hogy mennyi bejegyzés szól ugyanarról, plusz még a sok publikálatlan, hát szép másfél év volt, na.

Megérdemli hát, hogy őróla i sírjak

Komment innen:

“A szülésre visszatérve: 9 (vagy bármennyi) órás vajúdás után feldolgozni, hogy a szülés császárral fejeződik be, na azt is fel kell tudni dolgozni…. az is fájdalom, csak másképpen.”

KÖSZÖNÖM
KÖSZÖNÖM
KÖSZÖNÖM
KÖSZÖNÖM
(ezt a mondatot)

az élet császára vagyok

“Tévedett, igenis volt fény az alagút végén, méghozzá egy lángszóró.”
(Mort)

Csavard a lángot lejjebb, kedvesem

Amikor épp nem Rentai R., akkor tányérpörgető, csak tányérok helyett tolnivaló szekerekkel.
Emelkedőn.
Az én terebélyes seggemmel akár egy ménest is, csak akarnom kell.

Szívesen kiabálnék, de fáradt vagyok.

És hogy ha szégyellnéd, ne is nézz rám

Elkezdtem egy blogbejegyzést a családon belüli agresszióról, és a verbális agresszióról szóló bekezdéshez illusztrációkat kerestem a Mesterrel való levelezésemből.
Sajnos túlságosan visszamentem az időben, 2007 minden szarjával együtt azért elég jó évünk volt, felszabadult közös nyaralás, rengeteg program, projektek, és megint azt érzem: igenis van olyan, amíg még több a jó, mint a rossz, hogy kibírja az ember azt a kis kiabálást, gyomorgörcsöt meg efféléket (pláne ha úgy érzi, hogy ő a hibás), van az a pont, ameddig megéri, mert szeretni SOKKAL JOBB, mint szeretve lenni.

És én nagyon szerettem.

Tényleg lehet, hogy kurvára emancipált vagyok.

Ezt a széket odább tolni

Csak emlékeztetőül: akármilyen hosszú a bevásárlólistám, akárhány lyuk van a cipőmön, a legelső dolog, amit vennem kell, ha lesz némi plusz pénzem, az egy kiváló minőségű, gerinctartó irodai szék. Hosszabb távon rendes asztal is, mert amikor ezt csináltattam, megfeledkeztem arról, hogy az átlagnál alacsonyabb vagyok.
Ha épp állok vagy fekszem, pénzkidobásnak érzem, nehogy már ezzel flancoljak, mikor így is a kajajegyekből élek.
De IGEN, KELL, KELL, KELL, KELL, KELL.

Székben élem az életem.
ALAP.

Ha elfelejteném, szóljatok.

Foxi Maxi matróz lett

Másfél héttel a beiratkozás után abszolváltam egy tárgyat. Új korszak kezdődik, érzem.

“Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy gazdálkodási és menedzsment (BA) levelező (GML) képzésén
a ‘BL-0-B1003T-Nyelvi szintfelmérő’ tárgyhoz tartozó
‘BBL-0-B1003(A)T angol’ kódú kurzushoz
‘Írásbeli’ típusú vizsgára (2012.09.08.)
‘Aláírva’ eredmény lett beírva a 2012.09.11. időpontban!”

Apákba fojtott érzések törnek elő most elemi erővel

Tegnap még azt hittem, a betegápolásban az a legrosszabb, na jó, legyünk konkrétak, szóval annál rosszabb nincs, mármint leszámítva azokat a körülményeket, melyek folytán az ember hirtelen úgy érzi, hogy jobb lenne most leülni valahová, még jó, hogy ott a nővérkonyha, mint hogy az ÉN édesapám, akinek minden jó volt, amit én csináltam, aki minden kritikáját “nem gondolod”-dal kezdi, és “ahogy gondolod”-dal zárja, aki sosem szidott, csak megbeszélt és kért, akinek a hátán fát lehet vágni, aki sosem emeli fel a hangját, vagy ha igen, akkor én nem vagyok ott, szóval ez az apa a kórházi ágyon fekve engem cseszeget, mert meg merem kérdezni, hogy esetleg ne hagyjam-e ott mellette az egyik üveg vizét, hátha szomjas lesz. Nem vagyok én ehhez szokva. Az apák nem cseszegethetnek. Akkor ott világok dőlnek össze.

Ma viszont határozott meggyőződésem, hogy az a legrosszabb, amikor ugyanez az apa ugyanazon a kórházi ágyon megpróbál férjhez adni. Mit adni: tuszkolni. Mert ahol eddig nem történt semmi, ott már nem is fog, ezt higgyem el neki, ellenben emitt az isten lábát foghatnám meg.

Ennyire vagyok szánalmas. Egy Baradlay-ivadék.
Intenzív osztályon beszólni persze nyilván nem elegant.