– Ne beszéljünk farkakról, légy szíves. Sőt, egyáltalán semmiről ne beszéljünk.
– Jó veled. Megvan?
– Tolcsvay? Azt hittem, azt rajtam kívül…  … JA…! Nem. Háháháhh…

Úgy tűnik, egy karaokepartin (is) inkább vagyok mozgó lexikon, mint nő.

Szóval Gilmore Girls maraton: ON.

Aha-élményeimet lent hivatkozott kiadvány olvasása során meglehetős közönnyel regisztráltam, de a végére azért csak leesett a lényeg.

„Az eredmény kudarcélmény, amelyet megint csak bűntudat kísér, és amely károsítja önértékelésünket. Ha bűnösnek, akaratgyenge puhánynak és nyavalygó szerencsétlennek tartom magam, nemcsak kisebbségi komplexussal fogom napjaimat eltölteni, hanem bizonyos körülmények között már szinte gyűjtöm az >>akciós kuponokat<<, hogy összejöjjön egy kis depresszió vagy más pszichoszomatikus panasz, beleértve a szexuális zavarokat is.”

„Mindannyian rendelkezünk egy >>Hollywood-filmstúdióval<<, és ez a filmstúdió szélesvásznú, színes, dolby sztereós filmek gyártásával foglalkozik. Olyan katasztrófafilmeket gyárt, amelyek főszereplője és áldozata mi magunk vagyunk, amelyek valóságtartalma elég csekély, amelyek félelmet keltenek bennünk, önbizalmunkon csorbát ejtenek és az önbeteljesítő jóslat útján a rettegett esemény bekövetkeztéhez vezethetnek.”

„Azok a nők, akik arról álmodoznak, hogy megerőszakolják őket, a valóságban sohasem akarnak áldozatul esni erőszakos cselekménynek. Ők igazából nem az erőszakot élvezik fantáziájukban, hanem a totális megkívántság gondolatát, amely olyan erős, hogy az álomférfi még az önkontrollját is elveszíti.”

„Egy testi gyakorlat sem lesz hatásos, ha a teljesítménykényszer és a félelem – az erekciós problémával küzdő férfiakhoz hasonlóan – MEGFIGYELŐ helyzetbe hozza, ami lehetetlenné teszi, hogy elengedje magát, a gátlásait levetkőzze és egyszerűen hagyja megtörténni a dolgokat.” [kiemelés tőlem]

„Nincs semmi fenntartásom a kritikával, az öniróniával, vagy azzal kapcsolatban, hogy az ember bizonyos távolságról figyelje önmagát, de tudni kell, hogy az életkrízisek a legrosszabb időpontok erre, hiszen a minket nyomasztó események és feldolgozásuk minden pszichikai erőnket felemésztik. A kevés fennmaradó erőnket inkább arra kellene használnunk, hogy már amúgy is sérült önértékelésünkön javítsunk.”

Szóval lófasz kell nekem az éjszaka közepén, nem szakirodalom.

Magányos délelőttömön a Margitszigeten önvizsgálatot tartottam: azért utálom a barátaimat, mert

  – dolgoznak
  – Győrben vannak
  – mással találkoznak
  – emigráltak
  – gyerekük van
  – nyaralnak
  – bepasiztak
  – messze laknak
  – már nem annyira a barátaim.

Örömük sokszorozódik az én örömömben, de hiányosságuk sajnos egyáltalán nem válik jósággá bennem.
Bocs.

Letiltott facebook üzenőfalat álmodban élőben látni, óriásplakátokkal és rajzszöges parafa táblákkal egy hatalmas belmagasságú, nemtiéd szobában, végül rávenni (kényszeríteni) magad, hogy egyenként végig, a képeket, a kommenteket, a neveket, nem miattad (és már sosem miattad) álló farkakat, hát az még ennél is rosszabb. Az konkrétan tébolyító. A szó legszorosabb értelmében.

Értem én, hogy először miért, meg másodszor miért, de ötödszörre belehalni valamibe kicsit sok a revansból, úgy érzem.

Ha ez a tendencia, nem most van az ideje annak szerintem, hogy tudatmódosító szereket próbáljak ki. (De azért altatót küldhettek.)

Édes Szent János,
Nagy látomásos,
Sose tudd meg mit láttam én.

Tegnap óta azon gondolkodom, hogyan lehetne leírni ide, hogy a lehető legjobb úton haladok az alvászavar felé, hogy ne picsogjak, ne tűnjek hipochondernek, ne manipuláljak vele (de azért emberek megszánjanak annyira, hogy otthonukba fogadnak pár vergődés- és gyomorremegésmentes éjszakára), talán írjam le az aritmiás végreelalvás és a verejtékezős pánikszerű ébredés közötti nyárfalevélreszketősen fejbevágó álmomat, hogy lám, még abban a rövid időben sem pihenhetek, de hát minek írni egyáltalán, ha igen, inkább zenét, segítség, segítség, beszakad alattunk a rianó jég, épp rákeresek, amikor felugrik egy eddig ismeretlen Palmer, na de most már elég a munkaképtelenségből.

Nem lehet mondani, hogy nem tanulok mindennap valamit magamról. Önismeretem nyersgyémántja újabb csiszolt lapokkal gazdagodik,

amikor Szomszéddal gyerekkori leveleket olvasgatunk:
Sz: Senki nem vette észre, hogy fogyatékos vagyok?
f: Ezt én írtam, te diktáltad. Még nem tudtál írni.
Sz: Senki nem vette észre, hogy fogyatékos vagy?

amikor Gyaur 2007-es sms-ét olvasom vissza:
Gy: Most jottem ra, hogy Gobbi Hilda-szad van! Jo mulatast a POSzTon.

amikor Vadmalac facebookjában garázdálkodom:
f: Miért nem én jövök be először, ha beírom, hogy B..?!? […] Á… mert nem az a nevem.

amikor Zöld Papagáj ex-kiscsaládtag gyorsan kapcsol a vadasparkban:
f: Imádom a bölényeket.
Zp: Tényleg?
f: Aha.
Zp: Majd bemutatom a kollégánkat.

amikor a Fogalmazó sms-ét olvasom vissza, melyet 2007-ben küldött a dramaturgfelvételi után:
F: Ne sajnáld, a kérdéseidet se értették volna.

amikor Pici Húgom próbál megérteni:
Ph: Az emberek hihetetlenek. Amit akarnak, azt akarják eltitkolni.

amikor Szomszéddal mezőgazdasági tapasztalatokat cserélünk salátamagvak apropóján:
f: Ezt egyszer elültettem, de nem kelt ki!
Sz: Szerintem ez valami családi átok.

amikor Víta és Gyaur esküvőjén felidézzük közös emlékeinket a rég látott Dzsigolóval:
Dzs: Akkor te vagy itt az ősanya, nem?
f: Hehehe. Hát tulajdonképpen a Mesternek köszönhető ez az egész.
Dzs: Ugyan már. A Mester csak… dísz a bojton.

amikor Balinak inkább nem mondok semmit:
B: Gyorsan meg tudod győzni az embereket. A nézéseddel. Az a legveszélyesebb.
f: Hát… ha ölni tudnék vele, már kihalt volna az emberiség.
B: Az biztos.
f: De lehet, hogy impotenssé teszek vele mindenkit.

Milyen igazságos, hogy visszakapom. Újra meg újra.

…: panasz?
zokszavak?
f: egy szavam sincs.
…: szótlan?
néma?
f: zokmentes.
nem szoktam zokni.

Persze közben üvöltök belül.

Elvetemültnél van a bölcsek köve, ide is adta még tavaly júliusban:
E: ahh so
és meddig akarod még ezt művelni?
f: nem akarom.
E: akkor block this person

Ismét július van, nehezen bírom, nagyon fáj, miért már megint.

Azt hiszem, még többet kellene társaságba járnom, Bátorcsaj pedig csinálja meg nekem a beígért facebook-kérdőívet.

Na jó, jöjjön valami könnyedebb:

egy szép gólpassz Pici Húgomnak Szomszéd hálójába:
Sz: Szeretem a butikokat, azok nem plázák, és nem kínaik…
f: De a plázákban butikok vannak.
Ph: Azokban pedig kínaiak.

még mindig régi levelek, még mindig lomtalanítás, még mindig Szomszéd, aki néha igazán pikírt tud lenni:
Sz: Hová tetted a bélyegeket? Mi az, hogy kivágtad?
f: Megvannak! Tényleg, nem kell egy bélyeggyűjtemény?
Sz: Mutogasd a Banjo Mannek.

szívás előtt csaptam le a szúnyogot, mégis merő vér lett a kézfejem, Bátorcsajtól kaptam professzionális és megnyugtató segítséget:
B: Kérsz higizselét?
f: Igen. […] Ez jó a HIV vírusok ellen?
B: Igen, és a spermiumokat is elpusztítja.
(Ez a párbeszéd azért rávilágít egy-két dologra.)

Szomszéd hümmögését ezúttal nem hagytam annyiban:
f: Hogy lehet, hogy erre nem egyértelmű igen a válasz??
Sz: … Mert nem értettem a kérdést…

birkás pornóról cseréltünk eszmét Vítával és A Lánnyal, Akinek Még Nem Találtam Blogos Nevet, De Tavaly Érettségizett Földrajzból:
f: Nincs olyan dolog, amit nem lehet megtalálni a neten.
V: Kivéve azokat a régi magyar szövegeket, amiket mindig el kellett olvasni holnapra.

Ennek az egésznek a végső tanulsága pedig álljon itt Szomszédtól, aki ebben a bejegyzésben nagyon termékeny volt:
Úristen, minden normális gyerek ezeket a dolgokat elfelejtheti! Nekünk meg itt van leírva az egész!

[A címet pedig ezúttal – de csak ezúttal! – kéretik nem a kontextus szerint értelmezni.]

Oké, hajlok arra, hogy beismerjem: lehet, hogy nem csak a stressz miatt fogytam csontosra a Mesterrel töltött négy év alatt. Mert idegileg most sem vagyok sokkal kisimultabb, viszont bizonyos testrészeimre már nem tudok kizárólag a sajátomként tekinteni. Úgy tűnik, a rendszeres szex, az lenne a titka mindennek.

Ördögi körbe kerültem.