web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Monthly Archives: május 2011

Van-e még remény, egy másik út?

Vagy, ezt elfelejtettem hozzátenni, rámegy a gatyám is.

Persze túlaggódtam. (Semmi, tényleg semmi negatív érzés nem jött elő a projekttel kapcsolatban, amíg egy vérfagyasztó pillanatban be nem kattant a testemben, hogy kivel is megyek tulajdonképpen. Mélyről, zsigerből jött a szorongás. Most már pontosan látom, hogy a Mester mellett vagy túlbiztosítja magát az ember, és akkor körberöhögik, hogy milyen kis aggodalmaskodó, vagy teljesen épeszű módon rábízza magát a világra, és akkor az első nem odaillő mozzanatnál jön az üvöltözés. Amit nem bírok. Ezért inkább aggódom. És ezen nem segít az sem, hogy pontosan látom.)

Az időjárást és az egyebeket leszámítva nem tudom, miért gondoltam, hogy mintegy három órányi tömény szenvedés lesz az éjjeli virrasztás valakivel, aki legalább ötöt végig bír beszélni anélkül, hogy bárkinek esélye legyen beszúrni egy gondolatot a lélegzetvételek közötti szünetekbe. Illetve nem tudom, hogy miért nem gondoltam, amikor erre rájöttem, hogy pont emiatt lesz AZ.

Nem csináltam segget a számból, nem volt egetverő a diszkomfort (annál is inkább, mert volt némi céges rongyrázás állófogadással [szóval ettünk, na, az est csúcspontja a pestós paradicsom volt, én még olyan jót életemben nem], nem vert el a jégeső, és nem késtük le az első vonatot sem [amiatt, hogy a főtéri wifin Zorán-videókat próbálunk befogni, eldöntendő, hogy paróka-e vagy nem] [ez mondjuk utólag vicces lett volna]), és végül nem ment rá az egész gatyám.

Összességében tök jó volt (Olgának szpesöl tenksz, újfent), és elégedett vagyok, hogy hagytam magam belerángatni magam által.

Viszont még sosem ijedtem meg ennyire a lehetőségtől, hogy egyetlen kis hiba milyen visszafordíthatatlanul elronthatja valakinek az egész életét. Egy rossz döntés, és kész, egy másik sínen vagy, nem tehetsz semmit. Utólag már olyan könnyű okosnak lenni, látni, hogy hol van az a pont, ahol minden elkezdődik (vagy minden véget ér), de ki tudja, hány ilyen pontunk van összesen, és ki tudja, hány van ebből már a hátam mögött? (Én mindig úgy voltam vele, hogy amikor a legrosszabb, akkor is fel lehet állni, nyitni lehet egy tiszta lapot, és elölről kezdeni az egészet. De nem, vannak lehetőségek, amelyek nem jönnek vissza, vannak hibák, amelyeket lehetetlen kijavítani, és annyira fiatalon, tapasztalatlanul és vakon hozunk döntéseket!!)

Szóval az előadás legnagyobb részét mégis rémülettől dermedten, letaglózva, nyomorultul ültem végig.

No miss(?)

A hiány egyáltalán nem átjár, mint huzat. A hiány egy mozdulatlan tömb. A hiánynak kézzelfogható súlya és térfogata van. Térdtől koronacsakráig terjed, és krrvanehéz.

Ami nincsen meg magyarul

Végre ajándékoztam magamnak egy kis időt a lefekvés és az elalvás között, és nekiláttam rendesen, az elejétől Michael Palin naplójának. Úgy a huszadik oldal magasságában egyszer csak észrevettem, hogy angolul olvasok.
Egészen addig nem tűnt fel!!

Frenetikus érzés!

Mo-mo-mo-moszkva (be voltunk rúgva)

A tegnap esti állapotomról (már túl a PÁPA téren*, még innen a hányáson – de igazán nem sokon múlott) csak ennyit:
Nézem a lábfejemet. A harisnyám színe valamivel sötétebb, de ugyanaz a szín, mint a metró padlója. És nem értem, hogy hagyhattam el a cipőmet (látom, hogy elhagytam, hiszen amit látok, az csak a cipő meg a padló), és hogy van az, hogy mindkét lábamon érzem.

Reggelre viszont sikerült kialudni a tegnapi gyötrő fejfájást (aminek oka vagy másnaposság [ez esetben NEM működik a kutyaharapást szőrével módszer], vagy napszúrás [ez esetben az alkohollal történő kezelés nem működik], vagy a lentebb említett agyhártyagyulladás [nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy egy agresszív, apró valaki óriási kalapáccsal ki akar jutni a bal halántékomon, mindenesetre érdekes]), és ez gyanús. Habár tegnap valaki felhívott egy olyan telefonon, amiből kivettem a SIM kártyát, ismétlem, egy SIM kártyátlan, számtalan telefont tartottam a kezemben, és csörgött, hívó ismeretlen, ez annyira összezavart, hogy kinyomtam, pedig…! ki tudja, mit szalasztottam el!!, szóval paranormális napokat élek. Vagy… megérdemlem, hogy ne fájjon. Mert jó voltam. (Valójában nem rémlik, hogy különösebben jó lettem volna. Talán most gyűlt össze annyi. Szintet léptem.) Illetve azt is el tudom képzelni, hogy a szervezetem tudja, amit én még nem: ma valamiért nagyon észnél kell lennem.

*A történet nem különösebben nagy sztori, és egyébként egyáltalán nem is így történt, mégis bekerült a családi kánonba. Újsógor (a továbbiakban: 2X) körülbelül így szokta elmesélni: “Ülünk egy szar kocsmában Cseh Tamás emlékkoncerten, Tesóm [ez én vagyok] meg dönti le egyik bort a másik után, és hőbörög: ezzekk a macskajancsik, hogy képzelik, így nem lehet csehtamást énekelni, még a szöveget se tudják, éskülönbenis mi az, hogy elviszpreszli tér, felHÁBorító, ráadásul János Pál PÁPA tér, hát mi az, hogy PÁPA tér, ÉN aztán nem fogom másképp hívni, széllkálmán, phöh… MI AZ, hogy A, mikor itt EGY van a szövegben, hogy lehet így fellépni, legalább tanulná meg rendesen, szerencsétlen MACSKAJANCSI, egyébként meg elég gyenge ez a bor, és… hrrr… PÁPA tér, heh… És ez így ment egész este. Aztán átmentünk Európa Kiadóra.”

A hajam vizes, a bőröm szappanos

Csúszásban voltam reggel, amikor egyszer csak nyertem tíz percet. Tudniillik megfeledkeztem a két hónapja beharangozott áramszünetről.

Sötétben befejezni a zuhanyozást, kitapogatózni a fürdőszobából, az egy dolog. Vizes hajjal munkába menni egy másik. Ha nem kapok agyhártyagyulladást, az annak a jele, hogy itt a nyár.