Monthly Archives: május 2008
Mikor belépett, a csizmáját az asztalra levágta
Az a baj ezzel a Melegítővel (amellett, hogy nagyon pepecs munka, összevissza beszélnek, visítoznak, és nem mindig értem a poénokban rejlő szexuális utalásokat), hogy a lehallgatásnál (amikor még nem figyelek a szövegre, csak az időzítésre), egyetlen srácot találtam kifejezetten szimpinek és kedvesnek. Aztán a nyersfordításnál (amikor nem látom a képet) nagyon kiakadtam egy srác megjegyzésein, hogy mekkora tapló. És most, amikor szájra írtam, szembesülnöm kellett azzal, hogy a két srác ugyanaz.
Ne vonjunk le ebből messzemenő következtetéseket, természetesen.
I amma material girl
Két fordítási szakasz között megpróbálom apró örömökkel feldobni magam: pár perc nyúlsimi, néhány bejegyzés valamelyik babablogból, rövid pornóvideó, lábnyújtóztatás az ágyon. Most éppen kiszámoltam, hogy holnap este, amikor végzek, kétheti éjjel-nappali munkával kerestem 81250 kemény magyar forintot.
Csak ez ad erőt, hogy tovább írjak.
Túl nagy a szerep, te belebuktál
Az imént megvolt a nagy áttörés. Időben szóltam a gyártásvezetőnek, hogy nem leszek készen az összes epizóddal határidőre, és inkább adja ki másnak az utolsó két részt. Mondjuk túlvagyok két kialvatlan fejjel idegbeteg számolgatás után bárki szembejövőre nyersfordítást tukmáló napon, és csak Vadmalac esti mondata adta meg a nagy lökést ["De hát ez lehetetlen!", mármint időre befejezni], mégis, ilyen még sose volt. Gyártvez csaj még meg is köszönte, hogy szóltam. (Ez kicsit arra emlékeztet, amikor megdicsértek a szintagmatan dolgozatomért meg a zh-mért, mert mennyire jók lettek, pedig milyen sokat hiányoztam. [Szerintem a megengedettnek pont a dupláját. És akkor még én vagyok megdicsérve. Hogy annak ellenére. Haha.])
Nagyon büszke vagyok magamra.
(Az nem biztos, hogy tanultam is a dologból, mert rögtön rám tudott tukmálni még ötven percet a jövő hétre. De mentségemre legyen szólva, előtte visszautasítottam egy keddi és egy szerdai határidőset. Pedig nem lenne lehetetlen. Hm, mindjárt vissza is hívom, hogy mégis vállalom. :-))
Oly illatosan olvadó
Nem ééér, hogy valaki a házban pogácsát süt, míg én A Cook'sTour-t fordítok…
Szemedben ott ragyog az életigenlés fénye
Kicsit felgyorsultak az események.
Annyira be akartam már fejezni a Gyilkos nőket, hogy blog helyett is dolgoztam. Meg is lett az eredménye: ma reggel hullafáradtan leadtam, másfél óra alvás után elmentem gyerekhez, majd délután roggyant imádkozó sáskaként hevertem szétdobott végtagokkal a paplan alatt, amikor kedvenc gyártásvezetőm rám tukmált egy ötvenperces epizódot extra rövid határidővel (két nap, kár, hogy ebből egyet már megtöltöttem programokkal), meg még nyolc másikat szintén jól kicentizve. Hát ennyit arról, hogy majd most kialszom magam, de legalább nem kell gyári szalagmunkásnak mennem, ahogy azt három héttel ezelőtt terveztem.
A napokban az történt, hogy dolgoztam itthon, dolgoztam a Sirályban, aztán egyszer csak jöttek szüléim. Igen kifizetődő blogot írni, erre jöttem rá, amikor beállítottak egy pöpec porszívóval meg egy „high quality professional cookware set”-tel. (Jaj, de jó lenne egy notebook!) A sárga csodának nem hajlik el a nyele, és úgy szív, mint egy kiéhezett csecsemő. Nincs porzsák, tárolórekeszéből egy mozdulattal kukába boríthatom a nyúlszart. Az edénykészlet még dobozban – kinek van így ideje főzni? Ezúton is köszönünk mindent Pici húgommal egyetemben, ha nagyok leszünk, megháláljuk.
Édesanyát webkamerával leptem meg vasárnap alkalmából, folyton panaszkodik, hogy alig lát minket. (A párja értelemszerűen az én monitoromon ül. Sőt, les.) Még nem próbáltuk ki élesben, talán majd holnap.
Ma Dani azt mondta, hogy menjünk el halacskákat etetni. (A Millenárison játszottunk halacskaetetőset a Fringe alatt, amikor anyja konferált egy indiaitánc-előadást. Természetesen nem dobtunk semmi nem odaillőt a vízbe.) Ránéztem az órára, és azt mondtam, miért ne. Aztán úgy döntöttem, a Délinél villamosra átszállás meg még utána a séta sok lenne neki, ezért a Feneketlen-tó felé vettük az irányt, azt egy busszal el lehet érni. A hosszabb sétákat a telefonommal vagy a kulcscsomómmal a kezében vészelte át, és irtó jó fej volt, mert magától adta a kezét, hogy fogjam. (Lehet, hogy ez az öngyilkos utcaközepérekirohanós hajlam csak a gyérebb forgalmú autóutakon ütközik ki.) Mondjuk azért paráztam rendesen. A buszon oda is, vissza is nyugdíjasok ugráltak fel, hogy átadják nekünk a helyet, pedig nem árt az szerintem egy gyereknek, ha gyakorolja az egyensúlyozást.
Maga a tó ronda, ezt állapítottam meg. Danit sem érdekelte különösebben, viszont fújtunk szappanbuborékot a halacskáknak, és megcsodáltunk pár kutyát. Visszafelé almát majszolt, kezdett megéhezni, és nyúlt a szája is rendesen. A busztól hazáig az út kétharmadán már cipelnem kellett a seggét, de ha szóltam, hogy elfáradtam, akkor gyalogolt velem tovább.
Élmény volt, na.
(Például azért is, mert már tud rendesen orrot fújni.)
Nagyon jó kis sorozatokat kaptam. Szerettem volna, ha a szerdai határidős egy Gyilkos nők, mert arra nagyon ráállt a fülem az utóbbi pár napban, tudom, hogy milyen tempóban beszélnek, és úgy kevesebbet kell javítani a végén. Ehelyett Vásott kölykök lett, még nem néztem végig, de amit láttam, tetszik: magatartászavaros pici gyerekekről van benne szó, pont arról a korosztályról, akiket pesztrálok. Ennyiből jobbak ezek a hangalámondásos ismeretterjesztő sorozatok, mint a játékfilmek, amiket pár éve írtam: sokkal többet lehet tanulni belőlük, mint pl. A kardok könyve című förmedvényből.
Megdöbbentő élmény volt a második epizódommal szembesülni: ez egy rész a Melegítő című sorozatból, csak nekem Stílustanácsok férfiaknak van a papírra írva. Biztos régen másik stúdió csinálta. Ekkora siker, hogy több mint száz részt lehetett belőle forgatni? Mondjuk Pici húgom szerette.
A harmadik címe Animalicious, a lakóközösség egyik malíciózus egyede némi rosszindulattal nézett végig tizenöt percet arról, hogy egy megvadult mókus rémtetteit furcsa hangeffektusok és különböző testtájakra ragasztott (remélem) mű szőrmókok segítségével újrajátsszák a szerencsétlen áldozatok és azok megmentői. Én jót mulattam, szerintem szeretni fogom, mert állatos.
A Szakácsszemmel a világ körül nem hozott lázba, kissé tenyérbemászó a főszereplő.
És van még öt rész (az öt első epizód!) a Missing Persons Unitból, ez csak valami szokványos oknyomozós.
Na, mindjárt munkához is látok.
Ma arra jöttem rá (újra), hogy ha olyan fáradt vagy, hogy nem bírsz felkelni, akkor enned kell.
Holnap dolgozom, megnézek egy Körmagyar vizsgaelőadást, fogadom és megmasszázsolom Vítát, aki talán vág hajat nekem és Vadmalacnak. Dolgozom.
Szomjan halok a forrás vize mellett
Variációk egy témára.
"A mai nap tanulsága: érdekes, de mindenképp hatékony módja a felmosásnak, ha"* a hatos pakk ásványvizet nagy lendülettel belebaszod a falról leszakadt, majd konyhaszekrénynek támasztott polc tipliből kilógó csavarjába.
*forrás: http://folkus.blogol.hu 2006-02-24 15:34 péntek
Hogyha süt a nap, kedves, de esőben nedves
Tegnap az történt, hogy Pici húgommal és a Fogalmazóval megindultunk ujjé, a Ligetbe. Pici húgom már a Damjánics végén rosszul lett a tömeg térdmagasságot veregető IQ-jától (és szagától), és dodzsemezni sem szeretett volna, ezért átvágtunk a vurstlin, és becéloztuk a legközelebbi vattacukorárust, mert az kell. Pár perccel azután, hogy kézhez kaptuk a "szőlőízű" csodát, Pici húgom földöntúli sikoltása jelezte, hogy valami történt egészséges rózsaszín szájszínünkkel. Innentől mi ketten arra gyúrtunk, hogy elkerüljük a potenciális ismerősöket, a Fogalmazó pedig ennek az ellenkezőjére. Sikerült is felkutatnia "egyáltalán nem kedves" unokatestvérét és annak sleppjét, majd úgy bemutatni engem ifjúkori idolomnak, hogy éppen hupikék a szám. (Azóta nem beszéltem vele négyszemközt, de ha kidugja az orrát ma reggel, lilára verem.)
A Fogalmazót otthagytuk a Pántlikában, mi pedig hazatértünk, hogy Jump popdarálós felvételével szórakoztassuk magunkat. Azonban amíg a bufferelésre vártunk, sajnálatos módon elaludtam. (Fél nyolckor.) Így történhetett, hogy fél három és fél négy között azon gondolkoztam, mit követtem el, hogy álmomban a Jordán-Lukáts osztály tagjai éneklik a Fading Like a Flowert, én pedig közben megpróbálom bebizonyítani, hogy Haumann Péter egy régi bűntettet akar fondorlatos módon elkenni, majd fél négykor megetettem az állatokat, azóta pedig fordítok, reggeliztem, elolvastam Zerkovitz Béla életrajzát, és jóváhagytam fővárosunkon hamarosan átutazó szüléim akciósporszívó-vásárlási szándékát. (Sárga lesz!)
Tegnap arra jöttem rá, hogy sokkal könnyebb lenne beletenni a citromot az ásványvízbe szilárd kis rudacskák formájában, úgyhogy hamarosan indul az aszalási projekt. Pár hét múlva beszámolok az eredményről.
Ma dolgozom reggel, délben, este.
Minden, ami volt már, valahol most is megvan még
Tegnap az történt, hogy bármilyen korai lefekvést terveztem előző este, csak ötkor bújtam ágyba (és nem is tudtam elaludni rögtön). De meglepő módon nem dőltem ki egészen a következő hajnali ötig, és most is ébren vagyok félig. Tulajdonképpen végigbeszélgettem a napot Balival, majd az estét Mekavita-Gyaur-Panka társaságban, az éjjelt pedig Vadmalaccal adtuk egymásnak, hű. Nagyon örülök, hogy nem volt biliborítás, mégis tudtam fontos dolgokat megosztani magamról, talán mert volt elég idő levetkezni az egymáshoz szokás ideje alatti élménymesélés-kényszert. Annyi emberrel kéne összeköltöznöm, jaj. Jó hatással lenne a bizalomhormon-termelődésemre.
Most röviden ennyit.
Tegnap arra jöttem rá, hogy engem is sokkal jobban felszabadít, ha nem tolom rá másra a felelősséget. (Ez biztos általában is így van, de konkrétan még csak abban az egy esetben láttam, be, hogy ha nincs kedvem elkísérni valakit valahová, de úgyis tudom, hogy el fogom kísérni, mert az jó neki, akkor felesleges érzékeltetni, hogy ez egyébként mekkora megerőltetés nekem. Hajlamom van a mártíromságra, igen. Hasznos lenne több olyan Izsákkal találkozni, aki azt mondja, rám ugyan ne hivatkozz.)
Ma alvás volt tervezve, munka és ugrálás a Ligetben.
