Rájöttem, hogy a Mester soha nem tudott nemet mondani. Hogy a bűntudatos teljesítménykényszerességét (ha valamit nem vállal, azt csakis azért, mert szar a projekt, mert eleve rosszul kezdtek neki, mert linkek a kollégák, mert ő ezen már rég túllépett szakmailag, sosem azért, mert nincs kedve, ez persze nem is opció, mert ugye aki unatkozik, nem dolgozik legalább 12 órát, vagy nem tesz meg mindent, de tényleg mindent, hogy elérjen valamit [mindent], az minimum bűnöző) átvitte a magánéletre is, és egyszerűen nyúlságból épített a nemakarása köré ilyen ideológiákat, hogy „nehogy már délelőtt tízkor derüljön ki, hogy mit csinálok délután háromkor”, mit képzelek (amikor összekapartam magamnak annyi egót a tíznapos pszichodrámatáborban, hogy megkérdezzem, kijönne-e elém a vonathoz [öt perc séta]), hogy „de magyarázd már meg racionálisan, hogy miért mennénk hozzád, amikor nálam minden megvan, ami kell, nálad meg idegen emberek vannak” (négy év alatt egyetlen nálamalvás, de amikor autós nyaralást szervezünk, akkor hívjuk el az „idegeneket” is, akik tudnak vezetni), vagy hogy ő milyen problémás, nehéz természetű ember („hát pedig jobban tennéd, ha vigyáznál, mert üres a fagyasztó” – válasz arra, hogy „szeretlek”).

Nem én voltam szar vagy a világnézetem, csak neki nem volt komfortos azt mondania, hogy nincs kedve valamihez.

Ha ezt akkor valaki megmagyarázza, meg azt is, hogy én pont ugyanilyen vagyok, az élet megspórolhatott volna négy másik embert.

Kösz mindenkinek, akinek nem kellettem, kösz azoknak, akik nekem nem eléggé.
És bocs.

Mi a fenéért szól már megint a telefon, nem létezik, hogy ennyi ébresztőt állítottam be. Hat ötven, elaludtam. TUTIRA nincs hat ötvenes ébresztőm. Ó, a hat harmincas szól tízpercenként. Pedig jól nyomtam ki. Ú, volt ötórás ébresztőm is. Forduljunk meg. Francba, elaludtam. Nem, még mindig csak hat ötven van. Nee, Falmászó mozog. Megint kilencre fogok beérni. … Nem kelt fel. Na jó, felkelek én.

Úristen, de dögfáradt vagyok. Miért? Ja, igen. PLACCC. Nyomás zuhanyozni. Kell… hajat mosnom? Mostam, de tegnap megáztam. Nem érdekel. Péntek van. Mégis felveszem a papucsomat. Hangos lesz. Miket álmodtam! Ez megint valami rondaságtól megszabadulás. Le kellett volna sikálni. Hogy volt? _{Öcsém volt.} ÖCSÉM! Nincs is öcsém! Ja, de lett volna. Szerintem öcsém lett volna. De fura, még sosem álmodtam vele vagy ilyesmi. Már ha ez ő. Ki volt fiatalabb, ő vagy a húgom? Hm, talán ő. De csak ennyivel? … Mikor elköltöztünk az Ipoly utcába, tesóm… én mindenesetre hatéves voltam. Akár lehet is. Vigyázat, ezek KETTEN együtt kicsináltak volna annak idején. _{Pedig az ideáljaim.}

Remélem, van száraz zoknim. Biztos van. Ki kellene húzni a mosógépet, nem hiszem el, hogy ilyen szar ez az elosztó. Falmászó sem húzta ki. Bár lehet, hogy mosott megint. Én is fogok mosni megint. Inkább átlépem. Már megint büdös ez a fa szappantartó. Pedig Falmászó tegnapelőtt lepucolta. Basszus, hogy lehet ilyen büdös valami. Előbb-utóbb csak észreveszi és kidobja. _Haj. Üres a lefolyószűrő. Tegnap a mosdókagylóban összehúzta a hajat, és ott hagyta. Nem baj, legalább. Itt még mindig van egy kis dugulás. Azt írták azon a weboldalon, hogy a lefolyószűrő csökkenti a nyomást, ezért gyakrabb a dugulás, mert nem mossa át rendesen a víz. Hát… akkor sem. Mi lenne még akkor! A Macskás komplett menüket öntött a lefolyóba. Nem gondolunk rá. Milyen jól kipucoltam múltkor a konyhait! Nem fog soká tartani. Ez legalább megfogja a hajat. Nem értem Gyaurt. _{Víta hogy is mosogat?} Mindegy.

Most inkább a férfi tusfürdővel zuhanyzom. Nincs az oldalán lefolyva, ja, most nem is aludt itt a srác. A Falmászó mit gondol, az illatos tusfürdőjét fogja használni? De azért akkor sem kéne az enyémet. Meg kéne beszélni vele, hogy nyugodtan hagyjon itt egyet. Ha még nem tart ott a kapcsolatuk, felőlem lehet az én polcomon, és nem szólunk a Falmászónak. Na jó, ez azért elég vicces. _Vadmalac. Keveset nyomtam, nem jön le ez a dezodor. Miért használtam ennyi izzadásgátlót? Ja, PLACCC. Le kéne mosni. Kéne szappan. Antibakteriális. _{Banjo Man.} Nincs. Nem mosom le, jó lesz még. Mégis lemosom. Nem jön le! Keveset nyomtam. Vajon büdös maradtam? Ez a törülköző büdös. Ennek már annyi. Lyukas is. Ki kell dobni, mielőtt anyu jön. Ez már rongynak sem jó. Mi viszket a sípcsontomon? Rohadék szőrtüszőgyulladás. És ha most pár hónapig nem borotválnék lábat? Pihentetni kéne. KURVA SOK szőrtüszőgyulladás!

Szól az ébresztőm. Pedig most már tuti, hogy kinyomtam. Miért szól? Hú, milyen hangosan szól. Nyomja hosszan. Tessék. Hét óra. Nem baj, még visszaslisszolok fogat mosni. Gyors leszek. Ennyit tud várni. Gyorsan. _{Miért van még mindig két fogkefém.} Hát ezt a hajat most innen kiszedem. Itt hagyom. Hallom, hogy felkelt. Itt van. Gyorsan a törülközőt. Milyen rövid ideig pisilt. Még itt vagyok, és fogat mosok. Gyors leszek. Ha beérek nyolcra, eljöhetek négykor. Ma… ma nincs semmi dolgom este. Basszus, be kell vinni a PLACC-os elszámolást. Kilenctől van a csaj? Talán egyig. Mit gondol, mások nem dolgoznak? Hogy lehet kilenctől dolgozni? Vagy tíztől? Ebédidőben fogok elmenni. Nagyjából megvagyok, beírtam az utolsó előadást is. A maradék pénzt Fanninak adtam. Ő csak a Műhelyből ismert, pedig találkoztunk máshol is. Kellene még. Majd a Dóri. Még jól is jöhet, hogy ide most benyomott. Tényleg egyszerűen nem hiszem el, hogy mennyire felkészületlenek és TESZETOSZÁK emberek, akiknek ez lenne a feladatuk, hogy legyen jegypénztár. Teszetosza, ezt gondoltam tegnap is. Fura szó. HIHETETLEN, hogy hány ponton bénázták el. Oda kéne mennem mindenhova. Fannit meg kéne tartani. A Bethlen téren voltak az apjával, fura volt. Milyen lehet az ő lányának lenni?

Éhes vagyok. Ja, nem ettem végül. Majd ma. Bethlen tér. Éjjel nem válaszoltam Klárinak. Mit is kérdezett? Szőnyeg. Hogy tömbösítsük. Hülyeség. Hogy emlékezett erre, hogy két éve így csináltuk? Biztos visszakereste. Akkor is hülyeség. Akkor még én is kezdő interticketes voltam, de már akkor is hülyeség volt. Hány előadás van… hat? Hülyeség tömbösíteni. Jobb, ha látják, hogy milyen időpontokra jöhetnek. _{Bérczi Zsófi.} Meg miért ne nyomtassam előre a jegyeket. Jobb lesz az. Idén csak össze tudnak szedni négy nézőt! Legfeljebb visszaváltom. Egyszerűbb visszaváltani, mint biankó jegyek. BIANKÓ. Egyszer meg fognak minket baszni a NAV-tól. Le kéne neki írnom részletesen, hogy NINCS olyan, hogy biankó jegy. Sorszámozottnak kell lenni és tőpéldányoknak. Szép ez a nyomtatott szar, de nem jó, múltkor a Műhelynél utánanéztem. Talán megvan valahol a link. Ja nem, Gergő ott ült mellettem, csak felolvastam. _{Gergő gyerekei.} Ott jól csináltuk. Sorszámbélyegző. De ha sorszámozzuk, meg minden, onnantól az lesz a hivatalos jegy, és el is kell tenni. Akkor nem vihetem fel IT-be, és szétbassza a raportot. Hülyeség. Adóellenőrök jönnek A szőnyegre. Megmondom Klárinak, hogy ne. Meg egyébként se. Hívják kuponnak, felőlem. Biankó jegy nincs. Lehet kupon? Lehet, hogy van valami szabályozás kuponra? Ha beértem, megnézem. Ezzel megint elmegy egy csomó idő. Ma be kellene fejezni a marketingtervet, meg a… Charlie írt valamit a nyelvkezelésről, be kell fejeznem a termékeket. És hírlevél. Meg kell oldani. Ja, nem jött válasz a supporttól. Kata nem érti, hogy ez nekünk mennyire kell. Majd ha meglátja! Ha nem a csávó mailcíméről regisztráltunk, akkor lehet, hogy mégis János? Mennyit kell ezekkel levelezni. Mit is kell írni az első mailben? Hát, ezek tutira nem fogják elolvasni. Pláne ha színes fejléces. Spamnek fogják nézni. De ez jó bevezetőnek, ha nem küldik vissza a nyilatkozatot, úgyis rájuk kell telefonálni, visszakeresik, és rászoktatjuk őket arra, hogy megnyissák a színes leveleinket. Ezeket a nyilatkozatokat már jó lett volna, ha visszaküldik. Ma befejezem. Hírlevél. Marica! Nyitva hagytam a befejezetlen hirdetést. Jobb kép kellene, bábos. Már csak két nap van. Nem baj, legalább menjen. Arra sincs IDŐ. Rádióműsor!!! Nem, ott nem nálam van a labda. Úristen, de jó. Hétvégén ki kéne menni. Anyu jön. Valahogy meg kéne szervezni. Kell a pénz. Anyu is jöhetne velem. Marica bezzeg érti, mi az, hogy szigorú számadású. Kéne valami jó bábos kép. Rábeszélem a Shutterstockra. Most a Máté fog menni helyettem, vagy szerez valakit, pedig tényleg kéne, nekem is, mindjárt vége a szezonnak. Valamit még ígértem neki. Levél. Novák János. Mit kell ezzel? Hogy saját nevünkben kéne… ja, de volt benne valami szakszervezeti tagságos faszság. Ezt jobban át kell olvasnom. Majd ha beérek. Fura, úgy érzem, nem elég tiszták a fogaim. Mióta mosom? A Falmászó jönne be, gondolom. Szóval a levél. Meg a hirdetés. Oké. Sikítani akarok.

MIÉRT pörgetem magam már a harmadik projekten fogmosás közben? Enélkül is el tudnám kezdeni a napot! Reggeli, meg ilyenek, nyugi, zene. Nem hiszem el, hogy fogmosás közben már megoldottam három projektet. Na ERRŐL kellene egy blogbejegyzés. Sikítani akarok. Miért éneklem ezt? Ó. Álmomban fekete lemezeket kaptam. Csillogó fekete lemezeket. Olyan hülye ez a nő, hogy jut eszébe lemezeket adni? Ezt csak álmodtam. Az öcsém meg kilyukasztotta az újságot. _{Hócipők. Zöld mappa.} Anyu írt nekem valamit az égre. Az milyen menő már! Az ÉGRE írni! Vér. Mennyi vér volt! Igazán le kellett volna mosnom éjjel a szemfestéket. A múltkor is meg akartam már írni valamit, mi volt az? Valami… valami rohadvány hosszú nap. Mikor hat projektet futtattam egy BBT epizód alatt. Az már nem lesz megírva. _{Banjo Man.} Nem gondolok rá. Banjo Man. BANJO MAN! Azért jó jel, hogy csak most jut eszembe. Előbb a többi sok szar.

Mégiscsak bekapcsolom a gépet. Gyors leszek.

A paracetamol egy csoda.

Ma (értsd: az elmúlt két órában, mióta ébren vagyok) már képes voltam egy csomó értelmes, emberi dologra. Legutóbb, amikor beteg voltam, átmigráltam az összes blogbejegyzésemet és az összes levelemet és az összes szűrőmet és mindent beraktam egy megfelelő címke alá. Most Molnár Gábor vadásztörténeteit olvasom, zöldkönyves matematikapéldákat oldok meg (annak idején még a fejemben voltak a sémák, ezért nem tűnt fel, csak a kémia- és fizikapéldáknál, ahol még nem volt rutin, illetve a biológiai relációanalíziseknél, de ott nagyon, hogy MENNYIRE másként értelmezem a szöveges példákat. Többnyire félre, és most nem a „négy házaspár ül egy padon” témájú kirohanásaimra gondolok [hogy férne el NÉGY házaspár egy padon, egyébként meg a példa többi részéből nyilvánvaló, hogy négy EMBERRE gondoltak, nem pedig PÁRRA], hanem amúgy is. Egészen más irányba indulok el, és lehet, hogy a végére kijön valami, de addigra már volt benne hat fölösleges és igazán nagystílű csavar [lásd a facebookos eszmefuttatásomat az Excel nemlétező előjelváltó függvényéről]. Illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem jön ki semmi. Az egyik példát a megoldókulccsal együtt sem értem. A logikáját. Remélem, ez annak a jele, és nyilván nem véletlen, hogy folyton a matektanárunkkal álmodok ilyesmit [sok egyéb paramétere persze ugyanúgy nyom a latban, sőt], hogy kezdek elszakadni a jótanuló-sémától. Kezdem megtalálni a saját gondolkodásmódomat. Az az én pechem persze, hogy ez nem vezet sehová. Ha legalább ettől valami iszonyú kreatívnak érezhetném magam! Mint Jump! De hát engem, már most látszik, nem ez a kreativitás és szellemi szabadság fog átlökdösni öt év műegyetemen. És itt egy kicsit most sikerült visszakanyarodni:) és összeírtam (ó de sokadszor), hogy mit akarok csinálni, merre akarok haladni és mire van szükség ezekhez. Pontosabban idáig már nem jutottam el, mert egyszer csak megláttam, hogy semmilyen formában nem szerepel az írás. Mármint az a jó értelemben vett. Copywriting, az igen. De ez is csak egy nagyobb főcsoportban, és munkaterületen.

Voltaképpen ez is lehet annak a jele, hogy a dolgok kezdenek a helyükre kattanni. Az írás nem valami. Szoktam hurrogni azon, hogy az olvasás nem lehet senki hobbija, az olvasás az egy eszköz, ez így olyan, mintha azt mondanám, hogy hobbim a hallás. Vagy a járás. Tiszta hülyeség. (Nem mintha lenne hobbim. Ami valahol ijesztő.)

Mi lesz belőlem, ha én magam eliminálom a régi ambícióimat? És most nem arra gondolok, hogy otthagyjuk az állatorvosit pikk és pakk. Hanem hogy egyszer csak észreveszem, hogy már nincs. És tényleg az van, amit Katilakótárs vázolt fel annak idején kellőképpen baljóslatúan, pesszimistán, ugyanakkor kétségbeesetten is: ha felnövünk, tényleg az lesz az ideális hétvége, hogy fekhetünk a kanapén és nem kell semmit csinálni. És hogy mondtam neki, hogy ÁH, ez hozzáállás kérdése, és ha valaki olyan, akkor programokat szervez és kirándul és piknikezik. Két dolgot nem gyanítottam, az egyik, hogy én nem vagyok olyan, a másik meg… hát, az az óriási VÁLTOZÁSPAKK. Persze az is igaz, és egyben remélem, hogy ha nem kéthavonta jutna nekem ebből az ideális napból, amikor fekhetek a kanapén és nem kell semmit csinálni (hogy arról ne is beszéljek, amikor ezt bűntudatmentesen tehetem, ÉS még egészséges is vagyok), akkor néhány alkalom után azért talán csökkenne a semmittevés vonzereje. Változáspakk: az idő egyre rövidülni látszik, a pihenés azt jelenti, hogy agyban pihenek, tehát nem kell semmivel foglalkozni vagy megszervezni, a pihenést magát is ki kell pihenni és előtte meg rá kell görcsölni, hogy létrejöjjön, valamint hogy ha más is ott van, az NEM pihenés. Az valami iszonyú energiákat vesz ki az emberből, hogy beszélgetni kell vagy igazodni hozzá. Lehet, hogy ez annak idején a tanulás volt. Akkor mindenki békén hagyott, nem kellett menni sehová vagy krumplit pucolni vagy ilyesmi. Manapság a tanulási időmért olyan HARCOKAT kell vívni, hogy az valami elképesztő. A felnőttek egyszerűen nem tartják tiszteletben más felnőtt saját magára fordítandó idejét. Hazamegyek, és nem hagynak dolgozni. Nem hagynak olvasni. (Mondjuk olvasni sose hagytak.) Még menjek el ide vagy oda, ugyan már, csak egy este, majd később dolgozol, tanulsz, pihenni ráérsz a nyugdíj alatt. Tudomásul kellene vennünk, hogy a Momo időábrázolása kizárólag kisgyerekkorra vonatkoztatható. És a „szükséged van a pihenésre, gyere velem” meg a „szükséged van a pihenésre, legyél magaddal” az két homlokegyenest.

Olyan jó, hogy beteg vagyok, és erről csak az ikszből négy munkakapcsolatom tud. Még a lakótársam sem. Nem értik, sosem értik, hogy nem kell a jótanács, nem kell a nyakamra járás, nem kell a jobbulást, csak az kell, hogy letegyed azt a kurva telefont és hagyjál békén.

Istenem, de jó.
Hat a paracetamol.