Hihhetetlen dolog a pénztárnál lekésni a vonatot. (Na jó, késtem már le megváltott jeggyel is, futtomban.) Van pár percem a netcaféban. Egyébként szép nap ez a mai, Lengyel Ferenc a Ferencieken, kedvenc Kardos Róbertem a Blahán… Haladok a szociolingvisztika dolgozattal is, már visszakaptam kb. húsz kérdőívet. Meglepett, hogy intelligens ismerőseim között is van funkcionális analfabéta. Még van remény, várom a hibátlan tesztet. Bár a köremilben leírtam, hogy szeretném, ha minden korosztályhoz eljutna, csak egy kedves ember töltette ki idősebb rokonával (legalábbis azt hiszem, rokona az 1928-ban született hölgy). Nagyon örültem ki, várom a hasonló akciókat! Ismeretlen olvasók is igényelhetnek kérdőívet.

No megyek lekésni a kövi vonatot. Juhászverseny szülőföldemen, jeee!

Most jövök a Mafilmből. Tizenegyre mentem be a Csörögihez (hosszú a sztori, röviden: jelentkeztem hozzá szinkronrendező-tanfolyamra, de mivel már előképzett vagyok, megoldjuk egyénileg – nahát, tudok én tömöríteni). Az X-Men 3. részét csinálják, bár még összmuszter sincs, néhány animáció igen kezdetleges állapotban van. Sokkal lazább volt minden, mint az HBO-nál vagy a Filmsoundnál (ahol lacikonyhaszerű tömegtermelés zajlik), pár tekercsre már elég nagy hangokat hívtak be, ráértek többször ismételni, jó volt. Sajnos itt nem üvegablak van a rögzítő meg a vezérlő között, pedig az az igazi, ahogy ott állnak és mondják és látom és élvezem. Jött először Konrád Antal, de nem szerepre, csak privátban. Mennyit recésedett a hangja Mr. Twelvetrees óta! (Pedig gondoltam, ha egyszer a Duna Tv megveszi a Hi-de-Hi!-t, addigra már annyira beépülök [ez ügyben még nem tettem lépéseket], hogy én fordítom az egészet, sőt, felajánlom Paul Shane-t Hollósi Frigyesnek, Su Pollardet Hámori Ildikónak, Jeffrey Hollandet meg Konrádnak, bár itt mondjuk elgondolkodtam, azért jóval fiatalabbak, mint később a Csengetett, Mylord?-ban.) Aztán jött Crespo Rodrigo (kedves srác), aztán Zsigmond Tamara (mindig, mindehol vele találkozom! és még a csapból is ő folyik!), aztán Szénássy Kata (ismerem a hangját, de nem ismerném fel, ezek után sem), aztán Jelinek Márk (végre, végre láttam! a szinhaz.hu fórumának szinkronos topikjában Bogdányi Titanilla jól lehúzta, hát három tekercsből nem tudtam megítélni a képességeit. tény, hogy az egyikre korábban ráugrott, nem is értettem), aztán Fehér Anna (nagyon jól nyomta a Garpban Glenn Close-t), aztán Simonyi Balázs (hehe, na végre összefutunk valahol, ha már van egy ilyen személyes ismeretség – jó pár filmemben benne volt, de sosem akkor mentem felvételre), aztán Kossuth Gábor (fogalmam sincs, ki az és hol). Wohlmuth Istvánt nem vártam meg, ez is eléggé lefárasztott. De Csörögi legalább beszélgetős. Lehet tőle tanulni – meg lehet neki villogni – képzeljétek, ismerős volt neki a nevem. Hát igen, aki nyomon követi az AXN műsorát… :-).

No de most dolgom van. Kommenteljetek bátran, ha nem is írok, azért olvasok. 😉

Még a film előtt becsusszant egy kis Szombat esti láz az RtlKlubon… és azt javaslom, ha valakinek a hangja meg sem közelíti Barry Gibbét, ne próbálja elénekelni a Stayin’ alive-ot, akármennyire ding-ding-dong. (Hú, a Kulka hogy feszült abban a fekete naciban… a javáról lemaradtunk, pedig biztos jól riszált. No, majd talán legközelebb.) Az egész csak azért jutott eszembe, mert ezennel ünnepélyesen…

LEZÁROM A SZAVAZÁST! –|

(Amíg még vesztésre állnak a meztelen nők.)

Tehát a "Legyen-e több kép?" kérdésre adott válaszok százalékos aránya:

igen, igen, még, még! – 49% (19 szavazat)
fölösleges, úgysem jegyzem meg az arcokat – 3% (1 szavazat)
a képek miatt is be fognak perelni – 0% (0 szavazat)
voltak képek? – 5% (2 szavazat)
szöveg se legyen – 0% (0 szavazat)
nem akarok több szavazást – 0% (0 szavazat)
igen, csak több meztelen nővel – 44% (17 szavazat)

Közjegyző nem volt. Aki óvást jelentene be, az óvja inkább az egészségét. Én (úgy is mint blogtulaj) ezennel tudomásul veszem és örömmel üdvözlöm, hogy többen kíváncsiak öregedő férfiszínészek fotóira, mint meztelen nőkre. Igen nagy őszintétlenségre (avagy sekélyes önismeretre) utal az a tény, hogy mindössze egyetlen olvasóm ismerte be: nincs arcmemóriája – megjegyzem, ha valaki, hát ő teljes joggal ikszelhette ezt. Annak a két embernek pedig üzenem: igen, voltak képek!

Köszönöm mindenkinek a közreműködést.

Ildikólakótárs az imént érkezett haza. Moszkván ültek a 921-esen, felszállt egy fiatalember, és bekopogott a sofőrhöz. Aziránt érdeklődött, hogy az ellenkező irányba hol kell felszállni. A sofőr ráförmedt, hogy ha talán jó estét kívánna. A srác megtette, majd udvariasan megismételte a kérdést. A sofőr átmutatott a túloldalra – valahol ott. És mikor indul? Hát úgy tizenöt perc, nem tudja. Srác köszönte szépen, átballagott. Majd úgy tíz perc múlva a busz elindult, és bekanyarodott a szemközti megállóba. Ildikólakótárs szerint srác kissé zavartan szállt fel ismét. Ez ám a BKV-humor!

Közben mi Katilakótárssal megnéztük a Boldog születésnapot! (hülye) című filmet. Ónodinak nagyon jó, különböző arcai voltak. Kocsis meg ügyes színész. Almási Éva remekül néz ki. (Kiss Jenőnek milyen hatvanasévek-feje van. A 6:3-ban is nagyon illett rá a lyuggatott trikó [aminek biztos van valami saját neve, aki tudja, írja meg].) Az elején vártam, hogy történik végre valami jó (egyébként a két nővel-jelenet nagyon szépen volt leképezve, de tényleg), aztán már nem is vártam, de amikor ruhapróba közben számolgatni kezdtek, az ráült a mellemre. Mert a megfelelő Jóbarátok-epizódon (Rachel születésnapja, vagy valami ilyesmi) ugye kacag az ember, de Kocsis Gergő fejével mindjárt nem olyan vicces. (Bár azt hiszem, nem ez hatott, inkább, hogy hat unokával eltöltött év jött ki neki. Ami végtelen igazságtalanság a sorstól mind a gyerek, mind a nagyszülő felé.) Anyu huszonegy volt, amikor engem szült, és magamban folyton számolok: egy év… két év lemaradásban vagyok…

Hát ha becsúszna egy baba, hazaköltöznék, vennék egy buszbérletet Győr-Pest közé, hogy olcsóbb legyen eljönni a kazettákért a szinkronstúdiókba, aztán meló mellett levelezőn bölcsészkednék tovább. De az is lehet, hogy hazamennék Vásárhelyre. Szép lenne.

A film ettől még szar volt.

Hát igen örülök a noszogatásoknak (már ami a blogot illeti, egyébként nem mindig), csak kissé telezsúfoltam az életem (amiből egyesek mindössze annyit vesznek észre, hogy ez a gyermek már megint tovább aludt a kelleténél, és nem ment be órára), és valamit ugye vagy megélek, vagy megírok. (Vagy egyszerűen csak végiggondolom. De ez a legritkább. Általában semmit sem gondolok végig, és ez csúnya szokott lenni.)

Legyen már valami szépirodalom. Küldjetek kortársat. Én most találtam egy Kiss Judit Ágnest. Összefoglalom röviden (és hiteltelenül):

"Nem emlékszem, hogy hívták a szőke herceget.
Magas volt, kék szemekkel, és ritkán nevetett.
…
Késő volt visszakozni (bár nem volt szerelem,
egy félművelt kis lovag nem épp az esetem);
…
Szadista lehetett tán, mert csókot nem adott,
helyette ajkamba vagy nyelvembe harapott.
S én ostoba, nem tudtam, hogy mily sértő dolog
ágyába bújni, hogyha aludni akarok.
Miattam kapott léket a férfibüszkeség.
Ma is, ha elém téved, elkapja a fejét."

Hehe.

Kedves Olvasók!

Azért mit hoz ki az emberből egy jó kis első osztályú IC-vonatozás! (Na meg a lehetőség, hogy a zsebemben lapuló ropogós bankókat akár lenge kis tavaszi topokra is válthatnám, mindjárt holnap. Az élelmezés rovására persze, de hát valahogy bele kell fogyni azokba a csipkecsodákba.) Olyat cselekedtem, amit eddig még soha (bár mivel amúgy egy tapasztalatlan kis lényke vagyok, majd’ minden nap tehetnék ehhez hasonló kijelentéseket): megkívántam, ízlelgettem a gondolatot, majd amint tehettem, befordultam egy újságoshoz, hogy vásároljak egy női magazint. Csúnyán hangzik, mi? 🙂 De hát életem első tangabugyija is megvolt egyszer! (Érzem ám, hogy süllyed a színvonal, és ez nem is véletlen – azért ne adjátok fel! Írok még a Wagnerközpontú rendezős felvételimről is!)

Tapasztalatlanul álldogáltam a szűköcske helyen (direkt önkiszolgálót választottam, azért az önégetésnek is van egy határa, bár a pénztárnál már majdhogynem mindegy), és egy darabig úgy tettem, mintha Hócipőt akarnék venni. A Kiskegyedtől és egyéb, idősebb korosztályt megszólító lapoktól elzárkóztam (voltaképpen nem tudom, hogy a Kiskegyed például melyik korosztályt szólítja meg, de anyu jó pár évig olvasta, és azért a címe sem túl jángsztájl-konform), a Bravónál már zavarba hozott volna az enyémnél tízzel kevesebb átlagéletkornak szóló stílus, na meg az inkább ifjúsági, mint… izé… női. (Vannak zavaraim ezzel a kategóriával, amint látható. Hát muszáj kicsit barátkozni.)

Miután mindent végiggondoltam, gyorsan lekaptam a polcról egy Cosmopolitant, melynek címlapjáról a „Miért járnak jó pasik béna csajokkal” cím üvöltött rám. Ez csúnya lesz, gondoltam, de hát wenn schon, denn schon. Fizettem, mentem. A buszon nem mertem elővenni, pedig egyre jobban bizsergetett a kérdés. Otthon aztán különféle junk foodokat vettem magam mellé (még a Nagy Baráti Összejövetelről maradtak, naná, hogy már egy halacska sem volt, mindig az fogy el leghamarabb), és leültem COSMÓT olvasni. (Egyre gázabb ez a bejegyzés.)

Kinyitottam az első oldalon. Egy darabokra széteső női arccal kellett szembesülnöm, valamint azzal, hogy „Az éjszaka eltömődött pórusok miatt reggelre a bőrfelszín szemcsés lesz”. „Chrono-hatás”-sal, „infiltrációs techniká”-val vakítják a népet, meg egy illusztrációval, ami videomikroszkópos felvétel egy szeplős nő bőréről, csak az „előtte” kép máshol készült, mint az „utána” kép. Szerintem legalábbis. De lapozzunk tovább.

Férfi és nő egymás szájában. Ez a tartalomjegyzék része, csak a miheztartás végett. Majd újabb A4-es reklám, talán azért ez a bevett méret, mert a szűklátókörű törzsolvasók túl hiúk a szemüveghez. Vagy én nem is értem. Nem hiszem, hogy ilyesmikkel kéne fejbe vágni a népet már az első oldalakon. Nekem az lenne az első, hogy reklámért nem fizetek, fizessenek ők nekem, hogy elolvassam. De persze most nem ez volt a vásárlási szempont. Igazából meg sem néztem, mit reklámoz, hát most látom: exfoliáló összetevőket tartalmazó hámlasztó, amely a felszínre csalogatja a friss, egészséges hámsejteket. Baz.

A következő (sorban a hatodik) oldalon nagy meglepetésemre a tartalomjegyzék folytatódott. Továbbá egy kis szövegdobozban elolvashattam, hogy kik kreálták meg a címlap-nőcit (akiről később kiderült, hogy Mariah Carey). Csak hogy ha Beverly Hillsben járok, tudjam, kihez menjek manikűröztetni, hát milyen praktikus, na de most neeem? Újabb reklám, ránctalanító, növeli a kollagéntermelést. (A ránctalanítót miért mindig huszonéves, kisimult arcú csitrik reklámozzák?)

Most egy pillanatra meginogtam, hogy folytassam-e. Ahogy itt ülök anyuék szobájában a notebook előtt, úgy érzem magam, mint az a Szex és NY-os elbeszélő csajszi. (Hozzá még miket hallgatok itt… „Ezt mondtam neki, és persze elment, búcsúszót se kért, nem kért kegyelmet… mert ő sem akarta a bajt, s úgy, mint én, fájni sem akart, és belém halni meg – ahogy én – ő se mert…” No jó, Bereményi elég igényes.) Ezt azért nem kéne.

A postarovat következett. Szerintem ez egy nagy kamu. Nem hiszem el, hogy valaki megereszt egy levelet a szerkesztőségbe csak azért, hogy elújságolja, milyen izomláza lett az ajánlott tornagyakorlatoktól. Ez komolyan elképesztő. Biztos ők találják ki. Konkrétan lehet is tudni, hogy kik: a következő oldalon olvashatjuk az impresszumot. Az a rémesen ijesztő, hogy a tervezőszerkesztő kivételével az összes alkotó munkatárs nő. (Na mondjuk ez a feladat sok is lenne egy hasonló kaliberű nőnek. Hehe. Habár egyáltalán nem voltam megelégedve a tördeléssel, még így sem.) A kereskedelmi igazgató és a hirdetési igazgató, továbbá az előfizetésiosztály-vezető, a gazdasági igazgató, az informatikai igazgató és a humánpolitikai igazgató státuszait is férfiak töltik be. Tanulság: a nők kezébe nem szabad pénzt adni.

Aha, rájöttem. A levelek közül havonta kiválasztanak egyet, „A hónap levele” címmel jutalmazzák, valamint ajándékkal, ami most egy kompletten felszerelt sminktáska volt. Ja, hát így… Anyu vett néhány számot a Skandika című, külsejében elég igénytelen gyermek-rejtvényújságból, amiben volt egy Igaz történet rovat, kis olvasóik számára. Feltűnt, hogy főleg állatokkal kapcsolatos történeteket választanak ki (megmentettünk egy törött lábú kisnyuszit, visszatettük a fészekbe a kipottyant búbosbanka-fiókát, ilyenek), így hát gyorsan megírtam imádkozó sáskám történetét. Beküldtem, elolvasták, leközölték, nyertem egy pólót. Rongyosra hordtam. Régen volt. Ma már nem tennék ilyet. Nyereményért írni, fujj!

A tizedik oldalon a szerkesztő levelét olvashatjuk, Valamilyen lányoknak címmel. Arra buzdít, hogy ha már valamilyenek vagyunk, ne viselkedjünk úgy a pasinkkal, mintha semmilyenek lennénk, csak azért, mert ilyen nőt szeretne, mert előbb-utóbb kilóg majd a lóláb, és kiderül, hogy mi nem vagyunk ám semmilyenek, hanem igenis ám valamilyenek vagyunk, és szárnyaljunk bátran a kalitkán kívül, mert majd jön valaki, aki valamilyent keres, és akkor majd jó lesz, vagy mi. [ÁÁÁ!]

Százhetven oldalból eddig semmilyen tartalom.

Mérgező nők címmel olvashatunk egy-egy bekezdést Piri (25), Szilvi (26) és Linda (27) idegesítő barátnőiről. Semmi hozzáfűzés, semmi tanulság, semmi magv.

Reklám, reklám, nők egész oldalon. (Nem mintha Rendezőkispajtás által nagylelkűen továbbküldött félmeztelen Brad Pitt-képekre vágynék. Neem. Nekem Mucsi Zoltánról küldjetek képet, amikor azt hiszi, hogy senki sem látja. Géczi Zoltánról, amikor tudja, hogy mindenki látja. Papp Zoltánról, amikor tudja, hogy látják, de úgy tesz, mintha nem tudná. Ezt akarom, igen. Zoltánokat.)

Kellemetlen, igaz történetek. Megint az olvasók villognak, reaga sehol. Hacsak a cikkek közé random elhelyezett számadatokat nem tekintik annak, melyek szerint pölö 82% – ennyi nő (de mégis mennyi?) flörtölt már a munkahelyén a kollégájával. (Mennyi is manapság a munkanélküliek aránya? Nem néztem utána, de van egy tippem… haha…)

Hopp, lapozz át a reklámon, ugyanez a rovat kékben. Elég gyengus, de akad egy-két gyöngyszem: pasi elvitte vacsizni a félrekefe után megbocsátásért könyörgő nőcit, kiszállította a parkolókeresés időtartamára, majd hazament meccset nézni. EZ ott van! 🙂

Tovább: „A Cosmo elárulja, mi a menő ebben a hónapban!” Kíváncsi vagyok, ki az a bigbráner, akit hónapokon át figyelve megjósolható, hogy a göndör fürtök meg a humoros pasi lesz bejövős… Én csak a híradót figyelem, és úgy tűnik, egyesek szem alatti fekete karikákkal próbálnak menőnek látszani… valaki szóljon neki, hogy a píártanácsadója rossz magazint olvas.

Hosszú-hosszú oldalak Mariah Careyről, olyan előnytelen beállítású fotóval, amelyen a mellei egyenként túlszárnyalják a fejméretét, a vállai Schwarzeneggeréivel vetekednek (legalábbis szélességben), és úgy látszik, mintha a kisujja lenne a leghosszabb az öt közül. Ha nem olvasod a cikket, azt hihetnéd, a böszme nagy SONY-reklám a szöveg lezárásaként került a következő lap rectójára, ám nem, a cikk a túloldalon folytatódik! Vajon mi késztette őket arra, hogy szétszabdalják szegény Mariah életrajzát? Talán csak nem akarták az egyoldalas Intimissimi (ez rosszabb, mint a Mississippi) reklám elé berakni az egyoldalas SONY-t? Komolyan, HÁT NEM MINDEGY?

(Elkezdtem lapozni. Az ötvenegyedikig minden jobb oldal egésze reklám. Piha.)

Lehet, hogy sosem tudjuk meg, miért járnak a jó pasik béna csajokkal.

A cosmo-infó rovatban „sztárok” extrém fogyókúra-próbálkozásairól olvashatunk. A legjobb: Molnár Anikó (ki az?) egy fogyókúra-tablettától egyfolytában rosszul volt, szédült, fájt mindene, pulzusa az egekben. Aztán két-három hét múlva abbahagyta, mert azért a fogyás mégsem ér annyit, hogy rámenjen az egészsége. (Nooormális?)

Egy egész oldal (ezen belül egy bekezdésnyi szöveg) arról, hogy „Brad” és „Angelina” annyira komolyan gondolják a szerelmüket és saját magukat is, hogy idomulnak egymáshoz, bezony. Olyan hasonlóságokat bírtak felfedezni ezen személyek és korábbi partnereik között, hogyaszondja: „slampos lányhoz az underground külső illik”, „nagyon divatosak és nagyon szépek voltak együtt”, de a kedvencem az a kép, amelyiken a nő visszafogott estélyiben van, a pasi meg angol. (Micsoda szinonimák azé vazze.) Tőlük jobbra kézműves mobilok (ja bocsánat, ez nem link, csak a figyelemfelkeltés egy eszköze) reklámja. A L’Amour kollekció Nokia telefonjain bőr-, kerámia- és fémberakások tapintható harmóniájában forr össze a művészet a kifinomult technológiával. Azt hiszem, egyesek kissé túlértékelik az emberek és telefonjaik kapcsolatát.

Most látom a bal sarokban, hogy ez még mindig a cosmo-infó rovat. Böszme nagy fénykép, mellette pár sor (Huszár Erikáról). Értitek a fontossági sorrendet. Nem? Pedig a szöveg indokolja. Az "Amit tudni kell róla” szövegdobozban születési ideje szerepel, csillagjegye (ami ugyan kiderül a születési idejéből, de hát istenem, vannak, akiknek mindent a szájukba kell rágni), tanulmányai, hobbija. Csak az nem, ugye, hogy ki a manó az a Huszár Erika. (Hogy elejét vegyem tudásszomjas olvasóim emiláradatának, elárulom, a hölgy gyorskorcsolyázó.) Hasonló összeállítást találunk Haumann Mátéról, „Kedvenc cserediákunk” címmel. Mivel a lap alján tőle származó idézet található, feltételezhetjük, hogy nem a Google-ben kaparták össze azt a pár hangyányi infót a fiúról – de miért nem hagyják beszélni? A saját szavait… áh.

Elnézést, nem bírom tovább. Egyszer majd befejezem ezt a lapszemlét. A „10 hófehér alapdarab”-nál sokalltam be. Idézek: „Ha tetőtől talpig fehérbe öltözöl, mindenkinek a tiszta szexualitás jut rólad eszébe! Izzani fog a levegő…”. Ezután a negyvenkilencezer-kilencszázkilencven forintos Salamander táska mellé beszúrják, hogy „Köss rá egy színes sálat!”, a Paris Boutique-ban hatezer-hétszázért kapható szoknyához, hogy „Megy hozzá az arany”, a Promod hétezer-ötszázas „felsője” (igen, vannak ruhadarabok, amelyeket nem áll módunkban más névvel illetni, ez itt viszont konkrétan egy blúz) meg „Farmerral és farmerdzsekivel szuper!”.

Folyt. köv. (ahogy Balival mondogatni szoktuk) legkésőbb.

(És nem értem, mi ez a sok üres hely itten alul.)

Mosmá kéne aludni… Nagy Baráti Összejövetel rulez…
és TÖMÉNTELEN!
Na, később jelentkezem Katrin dobjával… háháhá!
Nektek teccett?