web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Monthly Archives: április 2012

Zászló volt ő

Mi más dolgom lehetne egy ilyen szép nyári éjszakán, mint pótolni a blogos lemaradásomat?
Régóta készülök közreadni nagymamám alábbi levelét, nem mintha rajtam kívül bárkit érdekelne, csak.

A Juhász Gyula Tanárképző Főigazgatója
Szeged

Sz. Mártonné
Sz. Ida
Németh László Hódmezővásárhelyi Tanítványának

Hódmezővásárhely
D. u. 18.

Ne haragudjon azért, hogy zavarom Önt.

El is mondanám rögtön, miért keresem fel levelemmel.

Évek óta készülök Németh László a katedrán című könyvem megírására. Január 1-től augusztus 31-ig alkotó szabadságot kaptam, s ez lehetőséget ad arra is, hogy ezt a nagy felkészülést kívánó kötetet megírjam.

Elmondom Önnek azt is, hogy Németh Lászlót nemzetünk nagy értékének, drága ajándékának tartom. Különösen erkölcsi ügyemnek érzem azt, hogy nagy írónk pedagógiai nézeteit népszerűsítsem, tudatosítsam, s azt a gazdag és vonzó pedagógus-egyéniséget, amit ő testesített meg, a példát és eszményt keresőknek felmutassam.

Ne vegye szerénytelenségnek, ha azt is elmondom: egész életemet a pedagógusjelöltek tanítása, nevelése mellett arra tettem rá, hogy nagy íróink tanári tevékenységét feldolgozzam. Évekkel ezelőtt megjelent Arany János a katedrán, Gárdonyi, a néptanító című könyvem, a Pedagógiai Szemle és a Köznevelés közölte Vajda Péter, Gárdonyi, Kaffka Margit, Juhász Gyula stb pedagógiai nézeteit rendszerező tanulmányaimat.

Mindezt azért kellett elmondanom Önnek, hogy nem készületlenül, egy hirtelen ötlet ihletéséből fogtam hozzá Németh László tanári munkásságának feldolgozásához, pedagógiai nézeteinek rendszerezéséhez.

Segítsen Ön nekem abban, hogy Németh László a katedrán című könyvem gazdag tartalmú legyen!

Szükségem lenne az Ön vallomására.

Tisztelettel kérem, szíveskedjék vallomásában a következőkről írni nekem:

1.) Németh László a tanítási órán (előadása; óráinak tartalma; tanítási módszere; feleltetési, ellenőrzési eljárása, értékelése; fegyelmezése, jutalmazása, büntetése; tanár-diák kapcsolat az órán; foglalkozott-e mindenkivel vagy csak a kiválókkal; a tanítási óra levegője, atmoszférája stb).

2.) Melyik tantárgy tanítása során kapott Ön Németh Lászlótól a legtöbbet és miért? Milyen érdeklődést keltett fel vagy erősített fel Németh László Önben? Mi az, amit nem értett vagy nem szeretett Németh Lászlóban, a tanárban?

3.) Németh László, a tanár kapcsolata a tanítási órán kívül a diákokkal, szülőkkel, tanárokkal. Hogyan szerzett tudomást Németh László arról, hogy Ön milyen ismeretekkel, érdeklődéssel vagy milyen emberi sorssal, problémákkal küzdve jár az ő óráira?

4.) Érezte-e és ma tudja-e, hogy Németh László tanári munkássága formálta az Ön szemléletét, alakította emberi magatartását? Németh László tanári hatása beleszólt-e abba, hogy hogyan éljen?

5.) Milyen pedagógus-egyéniséget ismert meg Németh Lászlóban?

6.) Volt-e valamilyen kapcsolata Önnek a vásárhelyi diákévek után Németh Lászlóval? (Ha igen, milyen tartalmú volt ez, miért fordult Németh Lászlóhoz s milyen választ, tanácsot kapott tőle?)

7.) Tudom, hogy Németh László dedikált könyveket adott tanítványainak, az emlékkönyvekbe írt. Milyen emlékeket, leveleket őriz Németh Lászlótól? Dolgozatai, jegyzetei stb megvannak-e még? (Egy hónapi időtartamra – legépeltetés és felhasználás céljából – szíveskedjék ezeket rendelkezésemre bocsátani. Ajánlottan juttatom vissza Önnek.)

8.) Szíveskedjék azt is közölni velem, hogy melyik osztályban volt Németh László tanítványa, hány éves most és milyen munkakörben dolgozik.

Sok kérdést tettem fel Önnek. Sőt még az is érdekelne, amire esetleg a kérdések nem utalnak.

Tudom, hogy sok dolga lehet, de azt is hiszem, hogy amikor diákélményeit papírra veti, megjelennek ismét a vásárhelyi évek, s felragyog Ön előtt egy nagy tanár alakja, aki talán még meg is érzi most, betegsége idején, hogy egy diákja – lélekben – gyógyító emlékezéssel kopogtat be hozzá…

Válaszát 1974. március 10-ig nagyon várom. Szívességét előre is hálásan köszönöm.

Szeged, 1974. február 18.

Tisztelettel üdvözli:

Hegedűs András
tanszékvezető főiskolai tanár
főigazgató

És mert nagymamám hozzám hasonló konzerváló volt, a boríték tartalmazza e levélre küldött válaszának indigóval gépelt másolatát is.

Hegedűs András
tanszékvezető főiskolai tanár
főigazgató úrnak

Szeged

Köszönettel vettem kézhez megtisztelő levelét, amelyben Németh László pedagógiai tevékenységével kapcsolatos tapasztalataimról kér tájékoztatást.

Meg kell mondanom, hogy 26 év távlatából ezek már eléggé hiányosak és félek, hogy nem nyújtanak olyan mélységű segítséget az Ön számára, mint amit elvárna egy régi Németh László-diáktól. Talán a diákkori élmények leírása részemről nehezebb is, mint annak elmondása, de sajnos 1973 évben Vásárhelyen szervezett csoportos beszélgetésen elfoglaltságom miatt nem tudtam résztvenni.

Előre bocsátom, hogy Laci bácsitól kapott tárgyi emlékeim nincsenek kezemben. A verses füzetem eljuttattam már Önhöz a múlt év júniusában a leányom által. Ő ugyanis az elmúlt iskolai év végén érettségizett a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában és Ön rajta keresztül kérte füzetemet, benne a nevem és a címem. Az említett dedikált könyvem is több éve kölcsönadtam egy akkor végző tanárjelőltnek, akinek a nevét és címét elmulasztottam felírni, aki azonban nem volt annyira megbízható, hogy azt visszahozta volna.

Elnézését kérem, ha az alábbiakban leírtak nem szolgálnának segítségül könyve tartalmának gazdagításához, hisz valószínű én is csak olyan dolgokat tudok elmondani, amit előttem mások is elmondtak már. Továbbá én a pedagógia területén teljesen szakképzetlen vagyok, így tájékoztatásom se lehet e-vonalon teljes értékű.

A felvetett kérdésekkel összefüggésben emlékeim alapján a következőket tudom elmondani:

Németh László óráin a tanrendben olyan ütemezésben voltak összeállítva, hogy egy tantárgyból több óra következett egymás után, vagy egy napra egymást követően több tantárgyból volt ugyanabban az osztályban órája. Pl. két magyar óra után történelem, gazdaságtan. Így néha négy egymást követő óránk is Laci bácsival volt. Ő nem ragaszkodott az órarendszerinti tantárgy leadásához, mindig olyan órát tartott egyfolytában, amely anyaggal leginkább le voltunk maradva. A történelmi tantárgy anyagát is zömmel irodalmi szemelvények bemutatásán keresztül adta le. Mindig nagyon sok könyvvel járt az órára. Azokból rengeteget olvasott fel. A költeményeket mindig részekre bontva magyarázta s hosszan beszélt arról, hogy mit akar a költő kifejezni.

Feleltetési módszerében nem a számonkérés, hanem az anyag megértésének ellenőrzése volt kihangsúlyozva. Ezt inkább beszélgetéseket keresztül alkalmazta. Ezekre a beszélgetésekre jegyet ritkán adott, sokszor még az írásbeli dolgozatokat is szöveggel minősítette és nem osztályozta. Amikor osztályozott, nem volt túl szigorú. Ha az anyag megértését észlelte a tanuló részéről, elégedett volt. Ha az anyagrész megértésre nem talált, nem sajnálta a fáradságot újabb és újabb magyarázatra. Ilyenkor rossz jegyeket nem adott, csak kissé kedvetlenül újból magyarázatba kezdett. (konkrét esetet írt le a rólam szóló versében is)**

Óráinak tartalma magasszintű volt, de könnyen érthetően magyarázott. Magyarázatait az egyszerűség jellemezte, az érthetőség mellett. Tartózkodott a felesleges szóvirágos szövegektől s ilyet igényelt tanítványaitól is. Magyar dolgozatokban az egyszerű, tőmondatos fogalmazást többre értékelte, mint a különböző jelzésekkel teltűzdelt, hosszú összetett mondatokból álló dolgozatokat. Pl. én mindig nagyon jó jegyeket kaptam, egyszerűen megírt dolgozataimra, pedig előtte lévő magyar tanáromtól Vörös Mihálytól* rendszerint csak 2/3, 3-as jegyeim voltak. Érettségi dolgozatomat, mint jó példát felolvasta érettségi szünetben az osztály előtt.

Fegyelmezéssel nem sok problémája volt, mert az anyag annyira lekötötte a tanulókat, hogy mindenki nagyon figyelt. Jutalmazása rövid dicséretből állt, vagy néha az előírt anyagtól független beszélgetéseket folytatott tanulóival – az általunk felvetett témából – szintén jutalomképpen. Büntetés alkalmazására indok nem merült fel.

Óráin a tanár-diák kapcsolatot a rendkívül mély közvetlenség jellemezte. Mindenki Laci bácsinak szólította. Kiválasztott tanítványa nem volt, mindenkivel egyaránt, mint tanár-diák bensőséges kapcsolatban állott. Ez a közvetlen kapcsolat jellemezte a tanítási órán kívüli magatartását is. Többször érdeklődött a tanuló családi viszonyai iránt is. Főleg 8. osztályban a pályaválasztással összefüggésben került elő ez a téma. Rendkívüli memóriája volt. Pl. velem kapcsolatban a 10 éves érettségi találkozón a következő eset történt:

1957-ben volt érettségink 10 éves évfordulója, s ekkor Laci bácsi meghívásunkra megtisztelte sorainkat. Az  udvaron sétáltunk az iskolában, amikor mellém érve, a következő kérdést tette fel:
” Ida hogyan sikerült megvalósítania azt az elgondolását, amit az elmúlt időben mondott nekem? ” Én csodálkoztam, mert nem emlékeztem a vele való beszélgetésre, mire Ő emlékeztetett a következőre. Nyolcadikos koromban a pályaválasztásom iránt érdeklődött, amikor én azt mondtam: ” nem tanulok tovább, mert szeretném visszasegíteni szüleimnek a reám költött kiadásokat és azonnali pénzkereső pályára megyek “.

Ez az érdeklődés rendkívülien hatott rám azért is, mert én, aki lényegileg alanya voltam e-témának nem emlékeztem arra, de az a Németh László, akinek rajtam kívül több száz tanítványa volt, 10 év távlatából visszaemlékezett egy tanítványával folytatott beszélgetésre. Úgy gondolom ez az eset Laci bácsi mélyen emberi magatartására is utal.

Véleményem szerint Németh László tantárgyai, melyeket részünkre tanított egymástól – éppen módszere miatt – abból a szempontból külön választani nem lehet, hogy melyik adott többet egy tanítványának. Úgy gondolom, mind a történelem, mind a magyar tantárgy után egyaránt érdeklődtünk, vártuk Laci bácsi óráit.

Diák korom után Németh Lászlóval kapcsolatom nem volt. Elébe 1945-től 1947. évig jártam a Gimnázium VI-VII-VIII. osztályába.

Emlékeimből feltett kérdésekkel is összefüggésben, 26 év után ennyi maradt meg. Lehet, hogy egy közös beszélgetésen talán több is felelevenedne előttem. Kérem, szíveskedjék ezt tőlem elfogadni.

Hódmezővásárhely, 1974. március 4.

Tisztelettel:

Sz. Mártonné
(Sz. Ida)
Hódmezővásárhely, D. u. 18.


*Eddig még nem találtam semmi bizonyítékot vagy magyarázatot a Szabó Magda-dologra.
**Erről már írtam 2001-ben (akkor még nem bloggal, hanem körlevelekkel kínoztam szerencsétlen barátaimat, ami azért rosszabb, mert névre szól…), álljon most itt:

Már kb. 1 óra van. De még gyorsan le akarok írni valamit, amit elfelejtettem. Nagyapám megtalálta azt a két verset, amit nagymamámnak írt Németh László. Ezeket is leírom, az egyiket, mert nem értem, és így talán van rá esélyem, a másikat, mert tetszik, és büszke vagyok rá.


(Sz. Idának)
A szépítő éneke

Akire én rálehellek,
Álmot hord eztán, nem testet,
Ha hozzád nyúl, álom érint,
Álomként kerülgeti a férfit.
Mert a férfi született vak,
Való helyett álmokon kap.
Az a lány a legszebb neki,
Akiről a legszebbet hiheti.

Hátul

Elől gebeszkedett az ötlet és mohóság,
De hátul ült Ida – a megbízhatóság.
Ha már ő is csak állt és nem szólt, csak tekintett:
A tanár elfordult s egy keserűt legyintett.

(Ez utóbbinak története is van, mégpedig az, hogy egyszer N.L. valami matekpéldát magyarázott, amit senki nem értett, és már tök ideges volt, és már csak nagymamámban bízott, de aztán látta rajta, hogy ő sem érti, és rájött, hogy végig hülyeséget magyarázott. [Ez nekem valahonnan ismerős…])

Amúgy meg ha bárki ismer bárkit a történetben szereplők közül, és tudja, hogy hol tűnhettek el az eredetik (Hegedűs tudtommal a könyv befejezte előtt meghalt, tőle nem sikerült visszaszerezni semmit), netán lát valamelyik antikváriumban egy Sz. Idának szóló dedikációt, ne habozzon értesíteni.

Álmomban zöld falak közt jártam

Köszönöm, Agy, hogy sikerült röhögve ébrednem. (Bár azzal a jellegzetes ízérzéssel, amiből sajnos borítékolhatóan egy kellemetlen és nyomasztó fejfájás fogja kinőni magát délutánra.)

Mióta sikeresen letudtam a megnyílni a külvilág felé problémakört egy évekig, mármint gyerekkorom óta körülbelül tavalyig-tavalyelőttig tartó nyilvános, majd egyre nyilvánosabb és durvább helyeken vécét használni próbáló visszatérő álomsorozattal, új sorozat nőtte ki magát, melynek tárgya merjük felvállalni a hiányosságainkat, kulcsszereplői pedig az osztályfőnököm, a már érettségizett, de valamilyen okból ismét középiskolába járni kötelezett volt osztályom, néhány matematikapélda és én.

Nem, ezek már nem nyomasztó és zavarba ejtő álmok egyáltalán. Megkönnyebbülős, energiát adó, magabiztosságot duzzasztó csatakiáltós álmok, legalábbis mostanában, persze ezek is úgy indultak, hogy jaj, nincs kész a leckém, jaj, nem tanultam előző nap, jaj, nem értek semmit a példából. (Ilyen a valóságban körülbelül sosem volt. Mindig gondoskodtam arról, hogy ne kerülhessek kudarcos helyzetbe és ne adjak lehetőséget arra, hogy megszidjanak. Meg is lett a böjtje. Pedig milyen jó kis tanulópálya lehetett volna.) És nagyon sok dac és hányavetiség és megsértett egó volt mindig abban a visszavágásban, ahogy megmondtam a tanárnőnek, hogy NEM KÉSZÜLTEM, hogy NEM ÉRTEM, és hogy fogalmam sincs, miért kellene értenem, hiszen ezt az anyagot még nem vettük, vagy nem magyarázta el rendesen, egyébként meg nincs rendes órarend, senki sem tudja, hogy mikor mire kell készülni, és különben is hagyjon már békén, felnőtt emberek vagyunk, milyen alapon tartanak nekünk továbbképzést. Illetve nem mindig mondtam meg, volt, hogy már elég volt pusztán az a gondtalan érzés, az a végtelen (bár kissé diadalmas) nyugalom, amivel regisztráltam, hogy SZABAD nekem nem készülnöm, szabad butának lennem, szabad tévednem, szabad rosszul csinálnom, és szabad, sőt KELL ebbe nem belehalnom, szabad felemelni a hangomat, ha nem értek egyet, mi több, akkor is, ha pontosan tudom, hogy én hibáztam, akkor is szabad, jogomban áll hülyén viselkedni és nekem állni feljebb, nem az az egyetlen út, hogy hamut szórok a fejemre és könyörgök, hogy tapossanak rám.

Fantasztikus.

Úgy tűnik, már túl jól ment, ma reggel csavartunk egyet a szituáción,

(nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire fantasztikus, az agyam PSZICHODRÁMÁT TEREMT nekem, és sokkal profibb, mint bármelyik vezetőm, mert nem hagyja, hogy játszmázzak vele, nincsenek gyengeségei, és, ó, érzelemmentesen könyörtelen)

és beépítettük a tegnap megint a tisztánlátásom elé dülleszkedő mi-lenne-hogyha-rátok-gyújtanám féltékenységet (mert például a lányról, akivel váltásban dolgozunk, kiderült, hogy az életben máshol is váltjuk egymást, illetve mindig mindenhol ott volt, ahol nekem is ott kellett volna lennem, csak elbasztam, plusz még a szokásos önmarcangolás, ja, és ki ne hagyjam a generációs baby boomot, ami elég direkt, mégis ambivalens, zavarba ejtő módon szembesít a kudarcaimmal) az eddigiekbe (ami mind iskola) (if there’s a slower death than living here and now, they haven’t found it yet), mégpedig úgy, hogy

új kistestvéreim születtek, több baba, és hogy ne legyek annyira féltékeny és ne érezzem magam rémesen mellőzöttnek, anyám kitalálta, hogy legyek én a teteje egy emberpiramisnak (ez egy álom, oké?), nagyon bölcsen felismervén, hogy nekem milyen fontos a sebgyógyító dicséret és TUTIRA IGAZA volt, ez abból is látszott, hogy rögtön utána jött a matekóra, nem volt meg a házim, a tanárnő körbejárt és végignézte, én pedig mindössze megállapítottam, hogy ez bizony most kimaradt, NEM KÉRTEM ELNÉZÉST és nem éreztem késztetést semmi hasonlóra, meg még a füzetem is betelt ki tudja mikor, hát, tanárnő, ez van, önmarcangolással nem tudjuk megoldani.

Plusz. Az osztálytársakon kívül volt ott még tíz-tizenöt folyton közbekiabáló kisiskolás. Rendetlenek voltak és őszinték, gyakorlatilag kihangosították, amit akkor ott épp gondolnom kellett, és igen, tök igazam van álmomban, valahol egy szemtelen, nagyszájú gyerekből kell megoldani ezt az egészet, sok van a drága töritanárunk, Zsuzsó rovásán (többek között az, hogy például nekem nem tanított meg semmit néhány – tényleg csak néhány – haszontalan évszámon kívül), de két dologban azért igaza volt (ezekre miért tizenegy év után kell rájönnöm…), az egyik a mini, a másik meg, amit apámnak mondott az első fogadóórák egyikén, hogy okos vagyok, értelmes, de túl csöndes, márpedig egy nőnek legyen nagy pofája).

Szóval kombinálódnak, kristályosodnak, bizonyosodnak dolgok, kifejezetten szórakoztató módon.
Így élünk mi ketten, én és az Agy.

Mire való a józan ész

Kellemetlen bőrhúzódást érezvén rájönni, hogy egy sáv kimaradt a testápolásból, négy ujjal belecsapni a krémes tégelybe, bal kézzel ösztönösen kihúzni a nadrág derekát, jobbal gondolkodás nélkül lenyúlni és a szomjas helyre masszírozni a hidratálót – szóval NADRÁGBAN bekenni a combomat, és csak utána rájönni… nem is tudom, most olyan ezt-meg-mi-a-fenéért-csináltam érzésem van, a kutyánk arcán láttam ilyet, amikor újra felment a padláslépcsőn azután, hogy legutóbb a visszautat csak bukfencezve-zuhanva tudta megoldani.

Amíg ezt összehoztam, egy csomó szón el kellett gondolkodnom, pontosabban a jelenségeken, hogy azt hogy mondjuk. Ebből is látszik, hogy ez valami bizarr dolog volt.

Magadnak dolgozol, magadnak élsz

Hát ezt is megértük.
Évek óta most először az aktuális fizetésemből az aktuális számláimat fizettem be, nem pedig a valamikor lejártakat.
Miért nem érzem magam felszabadultnak és könnyednek.
Ha csak a 2,3 millás diákhitel-tartozásról lenne szó, de szerintem nem.

Mindegy, hazamegyek és kidobálom az összes szakadt és szétdezodorált ruhámat. Nem marad túl sok, legalábbis olyan, amibe még beleférek, de sebaj, úgyis elfogyott a mosóporom.

Ma már egy rosszul irányzott tekintet romba döntheti Pekinget

Tudom, hogy az ilyen hírlevelekre általában fejlődni kívánó, lelkes mazsolák iratkoznak fel, mégsem hiszem, hogy a “folkus,ne égesd magad az ügyfeleid előtt a helyesírásoddal!” tárgy szerencsés marketinghúzás. Nekem legalábbis az első, a második és a harmadik reakcióm is az, hogy egyrészt SZÓKÖZ!!!, másrészt meg A TE ANYÁD.

Némán a fehér zajban

Sok megíratlan és sok félkész, ám nagyjából egyformán érdektelen (nekem persze érdekes, illetve inkább fontos) bejegyzés várat magára, de nem most fogom kiélni a hisztizhetnékemet a végenincs megbízásokról (meg miért is hisztiznék ugye, hát hiszen majd dől a lé) (na ez a másik, hogy nem engedhetem meg magamnak a hisztit, munkaképesnek KELL maradnom, külön gyűlölöm), csak gyorsan elmesélem, milyen pazar kis pszichoszomatikus füldugulást kreáltam magamnak péntek reggelre virradóra. Pontosan tudom a kiváltó okát, tudom, hogy mit nem akartam borzasztóan hallani (már hogy borzasztóan nem), és milyen szép, hogy bár dugult, de visszhangosít is, pont ezeket a hangokat visszhangosítja, amiktől per pillanat a Dunának mennék, milyen ironikus, hogy hétvégére csináltam magamnak egy jó kis váratlan maratont hasonlókból, na és amikor hétfőn épp kezdtem felbaszni magam egy megjegyzésen, majd rájöttem, hogy a dugulás mellé beindult egy rendkívül zajosnak ható zúgás is közvetlenül a megjegyzés elhangzása után, majd ez egész nap, minden beszélgetésnél megismétlődött, akkor gondoltam, menjünk már el szépen orvoshoz, mert ez így nem lesz jó. Mellesleg még csokorba szedtem a többi laryngo-, pharyngo- és nasaletünetemet, kisütöttem, hogy orrsövényferdülésem lesz nekem, juhé, és majd egy másik alkalommal írom le kálváriámat a Jánosban (a szabad orvosválasztás is olyan, mint a wysiwyg), legyen elég annyi, hogy nem ám egy sima fülzsírdugóig pszichóztam meg a szómámat, hanem hogyaszondja “M.k. oldalon ép dobhártya Bal oldalon   kp 5 napja fokozatosan romló perceptios nagyothallás. SÜRGÖS audiologiai vizsgálat javasolt”, a fülem tökéletesen tiszta, mármint fizikailag (egyébként mindkettőre süketülök, csak a vizsgálat alatt épp a balra hallottam kevésbé), holnap reggel megyek hallásvizsgálatra, na nem azért, hogy kiderítsék, vajon hallóideg-probléma-e, hanem hogy tényleg az-e! Ezt mondta az orvos. Megpszichoszomatizáltam magamnak, hogy papírom legyen arról, hogy idegbeteg vagyok! Befosok a gyönyörűségtől. A legszebb, hogy az esti Hólyagcirkusz-előadás alatt teljesen kitisztult. Semmi zúgás, semmi visszhang, semmi tompaság. Hazafelé gondoltam is, na, csak ez kellett, hogy felhívjam magamra egy sármos hatvanas orvos kitüntető figyelmét, meg hogy “SÜRGŐS” legyek végre valakinek, aztán már el is múlik, milyen hülyén fognak rám nézni holnap, amikor tökéletesen mindent – de ahogy fokozatosan megszűnt az előadás alatti belefeledkezős nemgondolkodás, jött vissza a kognitív, és a Batthyányra már majdnem minden a régi volt – most meg mintha fájna is kicsit. Hát majd elválik, mint ocsú a szartól. Az orromra meg annyit mondott a drága ember, hogy egyszerre csak egy problémával foglalkozzunk, amiben benne vagyok, de az fix, hogy hamarosan kiverek belőle egy műtétet, mert újabban állítólag horkolok, és bár én hamarosan megsüketülök, ha ez igaz, és így marad, soha az életben nem leszek hajlandó egy szobában aludni senkivel (ami mondjuk per pillanat üres fenyegetőzésnek hathat, de inkább legyek szánalmas, senkinek sem kellő aggszűz, mint szánalmas aggszűz, aki eldöntötte, hogy ő nem kellhet senkinek).

És ha már para: négy napja minden éjfélkor megszólal a telefonomon egy nemlétező ébresztő 14:40 felirattal. Nem létezik, tehát kikapcsolni sem tudom. Ez majdnem olyan jó, mint amikor tavaly a SIM kártyátlan készülékemen hívogattak.

Lesznek majd jobb, kevésbé összecsapott bejegyzések is, de most bezárom a panaszládát, mert (miért érzek olyan nagy kísértést, hogy leírjam ezt a szót, és miért próbálok mégis tartózkodni tőle, na jó, legyen:) kibeszájbabaszott álmos vagyok és lemerült és kiégett és kétségbeesett és valaki simogassa meg a fejemet…!! MOST!