A Mester: – De mitől zavarodtál össze?
Én: – Hát azt hiszem, hogy az autoritással és az intimitással kapcsolatos problémáim jöttek elő. A vezetők felé elsősorban.
A Mester: – Szóval megőrjítetted őket!?

Magából indul ki… 🙂

A nap kérdése:

– Miért van ilyen állatkertszag az állatorvosi mel… …ja.

És amikor elámulsz, hogy milyen tündér módon eszi ez a szőrpamacs a spagettit, gyorsan kapj észbe, és húzd ki a szájából a földön felejtett kötözőspárgát.

Mocsok nyúl… nyalogatja a sólámpát.

Folyamatosan úgy érzem, hogy magyarázkodnom kell valamiért, de fogalmam sincs, kinek és mit. Újraolvastam a régi körleveleimet, késztetést érzek, hogy bemásoljak ide három részletet, az elsőt kb. 2003-ban, a másodikat 2005 körül írhattam. (Ez utóbbi olyan körlevélből van, amelyet végül nem "publikáltam", mert túl személyesnek éreztem, és különben sem kaptam túl sok sürgetést ezzel kapcsolatban [évekig írtam, belefáradtak a várásba az olvasóim].) A harmadikat 2005 körül láttam el a zárójeles megjegyzésekkel, évekkel a megírása után.
Na lássuk hát, milyen mélyről jutottam el a mai szintemre. (Nem mellesleg úgy érzem, visszacsúsztam.)

1.

Nem értitek, hogy csak páncélban lehet harcolni? Persze, hogy így belebuktok. Az értelem fölött semmi nem diadalmaskodhat. Mások érzelmei sem. Az értelem mindezeken felül áll. Ezrek és ezrek öröme vagy fájdalma sem befolyásolhatja az értelem helyességét. Értsd meg, hogy nincs saját keserűséged vagy boldogságod, mert te magad is egy kozmikus egész része vagy, minden, amit érzel, csak pár csepp koktél az emberi nem bárpultjáról, és a mixer ugyanazokat a hozzávalókat használja. Tudj az érzésekről, de ne foglalkozz velük, mert az életeddel, éveiddel, napjaiddal játszol! Érzéketlenül haladj a célod felé, és ha nincs dolgod a hangulatokkal, dobd el őket! Ne engedd, hogy kiüljenek az arcodra, mert mások ezzel zsarolhatnak! Mindig mosolyogj, mert a kívülállóknak gondjaidhoz semmi közük, neked pedig ahhoz nincs jogod, hogy saját rosszkedveddel elrontsd mások hangulatát. Mert elrontod. Mert ők is olyanok, mint te. Felisszák a könnycseppet szemedből, s az megduplázódva most már két szemből sírja elénk a bánatot. NINCS JOGUNK érzelmeinkkel befolyásolni mások cselekedeteit! Még jogos szánalmat sem kelthetünk az emberekben! Akinek van hozzá szeme, meglátja, hogy szükségünk van rá, de ezért ne toporogjunk kivertkutya-tekintettel szívének ajtaja előtt! Neki kell eldöntenie, hogy mit lép, anélkül, hogy aljasul levennénk a lábáról különféle szentimentális álokokkal. Egy koldusnak ne azért adjunk pénzt, mert megsajnáljuk, hanem mert így kell tennünk!!! Az erkölcs több, mint az érzelem. És az erkölcs az értelemből következik. Ezt tartsátok szem előtt, és befelé érezzetek.

2.

Semmi mást nem értünk meg a felebarátunkból, mint a változásokat, melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.[1]

Milyen volt szőkeséged?
Nem tudom.
Fáj.[2]

Tengerpart, alkony, kis hotelszoba.[3]

Ne hagyj egyedül aludni.

Egy percig fölénk hajolt…
Már ment is tovább.[4]

Hallgass meg, mert én akarok beszélni.
Én akarok beszélni.
Én akarok beszélni.
Én akartam…

Szabad ötletek.
Jegyzék-e?[5]
kérdezte a kéba.[6]

Segítsetek, mert eluralt a dimenzióláz[7], de úgyis csak én tudok segíteni magamon.
Hová tűnt Virgil Jones?[8]

Volt egy ember. Ged Folcussnak hívták és hívják ma is, de hiába, mert ő már egészen másvalaki. Ged Folcuss nem tudott beszélni, mert az apja sem beszélt, és azt hitte, ez így jó. Bár furcsának találta, de elfogadta, hogy vannak a világon beszélő emberek is. Azok hosszú éveken keresztül próbálták megszólalásra bírni. Ged Folcuss következetesen és békésen néma maradt. Alkalomadtán, amikor utcai lámpafények világítottak a tócsákból és a langyos szél beleborzolt zilált üstökébe, kedve támadt kimondani néhány szót. Ám mivel sohasem próbálta, ajkait artikulátlan nyöszörgés hagyta el. Ilyenkor elszégyellte magát, amiért megingott, és élvezte tovább dacos némaságát. Voltak néhányan, akik kitartónak érezték magukat és érdekesnek a célt. Hosszú hónapokat áldoztak arra, hogy felkeltsék Ged Folcussban a vágyat. Egy részük nagyon szívós volt és nagyon elszánt. Ged Folcuss biztos volt abban, hogy ezeknek egy szót sem akar szólni. A többiek a hiábavaló fáradozás után feladták. Pedig Ged első szavától csak egy lépés választotta el őket.
És amikor végre kimondta, senki nem hallotta a szót.
– Segítség! – szólt, és kilenc emelet után végre földet ért.

Nem ám. Ged Folcuss halhatatlan. (És két ellel is.) A végét én találtam ki. De ez megviselt. Most alszom.

3.

Oksi, színre lép a recenzens. Bocsesz az ugribugriért.

“Na jó. Kész. Döntöttem. Nem ússzátok meg. [Végül is anno megúsztátok. Én is, még érzékelhetően itt vagyok.] Elegem van. Ha minden bennem rekedne, amit eddig magamban tartottam, az halálos lenne. [Bazze, azé’ elég sokáig bírtad. Na nem mintha nem pont arról lenne szó most, ami akkor is kínozott. Talán most ki tudom nyomni a gennyet, bár erősen fontolgatom a cenzor ollaját.] De mivel reggel kelnem kell, úgy döntöttem, addig írok, amíg ki nem kell mennem vécére. (Ez az idő vészesen közeledik.) Próbálok a lényegre szorítkozni. (Ez vicces lesz.) [Nem lett az. Szánalmas lett.]
Amikor jöttem haza a metrótól, akkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy sorozatot kellene írnom Azok a csodálatos férfiak címmel. [Ez amúgy egy zseniális ötlet. De azt mondják, az ember ne írjon olyasmiről, amiről halvány fingja sincs.] Mert ez azért nem semmi teremtmény. Rájöttem, ha a biológiai ismeretektől elvonatkoztatunk, és történelmi szempontból tekintjük a dolgokat, a férfi (az állatvilággal ellentétben, ahol a hím egyed gyakran csak egy spermazsák) AZ EMBER. [Babám, kicsit jobban vissza kellett volna menni az időben. Azé’ a történelmet ne írjad át, mer’ hiteledet veszted.] A nő csak egy (a szó szoros értelmében vett) petefészek, amely az utódok “költésére” szolgál. A férfi az, aki tulajdonságait, magját adja a gyermekhez, míg a nő, egy alacsonyabbrendű sejtcsoport feladata óvni a magzatot a születéséig. (Az csak valami teremtésbeli probléma lehetett, hogy ez a sejtcsoport beszélni kezdett [ –› végzetes tévedés!], és olyan életfunkciókat mutatott, mint AZ EMBER.)
Nagyon irigylem őket. Övék a TELJES ÉLET. [Kettő darab területet kivéve. Nem szülnek és nem uralják a szexuális életüket. De hát elvégre mi is az. Csepp a tengerben.] Ők TÖKÉLETESEK. (Aki nem, annak is elnézhető, bár lehet, hogy ezt csak a nézőpontom mondatja velem.) A nők (és nem ismerek egyet sem, aki ennek az ellenkezőjét mutatná) sok téren borzasztó nagy hiányosságokban szenvednek. [Direkt a ti kedvetekért nem javítottam ki a két évvel ezelőtti stilisztikai hibáimat, hogy originál legyek, na meg hogy lássátok, mennyit fejlődtem. Amúgy meg nem tudtam átfogalmazni ezt a mondatot. Hú, meg ne lássa ezt egy szinkronrendező! Ilyenkor teljesen újra kell írni az egészet. De itt fontos volt az eredeti tartalom. Így hát maradt.] (Egyik hülyébb, mint a másik.) [Ó, van, ami örök.] Ami kis intelligenciával rendelkeznek, az mind arra fordítódik, hogy behálózzák a TÖKÉLETESEKET, mert (velük ellentétben) a női sejtcsoport feladata annyi, mint egy mózeskosáré, és a feladat végrehajtása érdekében mindent bedobnak, sőt, a teremtés valamely félresikerült mozzanata folytán céljuk nem csak az utódok megszerzése, hanem AZ EMBER magukhoz láncolása is, ezáltal úgy érzik, magasabb rendűvé válnak. [A dolgok odáig fajultak, hogy az esetek többségében már fel sem merülnek az utódok.] És a FÉRFI, mivel gyönge, és a nők mindig megtalálják azt a gyenge pontot, amellyel valakit rabul lehet ejteni, a sejtcsomó csapdájába esik. [A piszok disznók meg még élvezik is. De hát ezért imádjuk őket.] A kísértésnek egyre kevesebben tudnak ellenállni. Én ismerek egy ilyet. [Elhamarkodott kijelentés az ilyen, hölgyem. Még a jó édes apádat sem ismered. Persze, blablázhatsz, hogy nem úgy értetted, de ezzel senki nem takarózhat, ha a pontos megfogalmazásról van szó. Mindenki hallotta?] Kenneth Williamsnek hívják. Ő az, aki nem adta meg magát, aki felülkerekedett (habár nem tudatosan) a gyengeségén, aki süket volt a szirének dalára. [Ez az ember beteg volt, és te is beteg vagy.] Ő a FÉRFI. Az igazi, aki nem dőlt be. Én is azon az úton haladok, amelyet ő taposott ki előttem. [Olyan kibaszott paradoxon ezt farkatlanul kijelenteni. Ilyet nem lehet. Ez egy baromság.] (Ez talán szomorú, de így van.) Mindig fel fogok rá nézni. [Ez igaz.] Ilyen emberrel még nem találkoztam. [Tény. Vele sem.] Egyszerűen CSODÁLOM. És úgy szeretnék csak egyetlen napra a bőrében lenni! [Ezek a nekrofil gondolatok mélyen megdöbbentik recenzenst. Azért legyen egy határ!] Átérezni, amit ő érzett [megtörtént], gondolni azt, amit ő gondolt [biztosan ő is fontolgatta már, például, hogy ideje lenne harapni valamit], véleményt formálni az ő nézőpontjából [ez még várat magára], birtokolni az ő testét, amelyet nem szennyezett semmi… [Rec. méltatlannak érezné, ha bármit hozzáfűzne. Egyszerűen csak felvonja a szemöldökét.]
Szeretnék ő lenni egy kis ideig, leélném akár az ő életét is, bár szenvedett, de szeretnék úgy szenvedni [megtörtént], az ő fájdalmát akarom átérezni [TFH[9] megtörtént], mert annál jobb nincsen [Ezt aláírom.], az ő gátlásait akarom, az ő mániáit, borzasztó!!! [hosszú lesz: “ – Hány olyan zseniről hallott már, aki nem volt rögeszmés valamilyen módon? – szónokolta Ignatius Gribb. – A rögeszme az önmegvalósításhoz vezető út. Az egyetlen út, Mr. Sas, az egyetlen út.
– Virgil Jones azt mondja, ez az agy működésétől való félelmet tükrözi – mondta Szárnyaló Sas.”[10]
“ – Döntő különbséget kell tennünk – mondta Ignatius – a rögeszme és a megszállottság között. A megszállott ember nem ura önmagának; ez a téboly egy formája. A megszállottság zsarnoksághoz és gonosz bűnökhöz vezet. A rögeszme a fordítottjához. Szimfóniákat komponál és képeket fest. Regényeket ír és hegyeket mozgat meg. Ez az emberi nem legnagyobb adománya. Ennek tagadása emberségünk tagadása. Mi a célja a halhatatlanságnak, ha nem legszebb rögeszméinknek a mélyből való kibányászása? Mi a célja a Calf szigetnek?
– Virgil Jones azt mondja – mondta Szárnyaló Sas -, hogy pont fordítva áll a dolog. Azt mondja, a sziget teremti meg az igényt… azt mondja, a Grímusz-effektust csak a rögeszmések élik túl.
– És ez az a mítosz – mondta Ignatius Gribb -, amelyet az ön rögeszméjének szét kell rombolnia.”][11]

El kell mennem vécére.” [Éppen ideje volt.]

Na. így már sokkal jobb. De remélem, senkiben nem merült fel, hogy mentegetem magam azért, amit leírtam anno. Akkor ezt most nem osztottam volna meg veletek. Egyszerűen változom. (És ehhez nem is kellenek évek. Akár ebben a percben meg tudnám tenni ugyanezt az egész körlevéllel. De minek?)

Amikor ma délelőtt megpróbáltam lepianínózni egy dalt Valahol Európában, nem gondoltam, milyen jólesik majd késő délután üvöltve vokálozni a Miért van-ra (ugyaninnen). Ha ezt nem találom meg, nem tudom, fel tudtam volna-e kelni az ágyból egy óra szívdübögtetés után, pedig fogalmam sincs, hogy mi bajom, de hogy nem a „kilöktél és cserbenhagytál”, az biztos. (Bár ha megpróbálnák bebizonyítani, hogy megtart a csoport, hát tuti, hogy bukfencezni is megpróbálnék a magasba emelt pokrócon.)

„Én azt képzeltem, hogy nem vagyok sebezhető”.

Most úgy gondolom, hogy amikor a legutóbbi játékban átszabadultam a saját magam emelte falon, akkor hiba volt a félkezes technikára büszkének lenni. Mert azt a falat nem félkézzel építettem, szóval ha valamin átmentem, az csak egy makett volt. („Camelot!”)

Na, közben összeszedtem magam valamelyest. (Ezt most kicsit sajnálom is, mert nem oldottam meg. Ott helyben kellett volna.)

Szóval ez történt a kisoroszi filmes pszichótáborban:

„máris érzed, hogy védve vagy

és van, aki segít, ha kimerültél

menni tovább, hogy végre megérkezzek én

feleségül kit választ ma a király

nem szalad el már, annyira fáradt

s ha megvan, ébressz fel

vár egy óriási színpad, rúzzsal festem ki a szám

én is megváltoztam, és már nem zavar, hogy nézel, hogy itt vagy mellettem, és néha hozzám érsz

hát akkor állj elém, és nézz csak rám

szólnék, de senki sem érti

szívünkhöz tartják most a kést

és azt kívánom, bárcsak tudnád, hogy mit is érezhet a védtelen

tudod, az elveszettek nem tudják, hogyan is kell kimondani a jót

ha vártunk, mindig elbújtál

amit megtanultam, mind hazugság, aki vigyázott rám, már nincs velem

tűztől félni, ébren lenni

mert van, aki csak néz

és van, aki csak játszik, és sose nő fel

mind, aki jó volt, elment rég, senki se mondja, hogy játsszak még

semmi nincs, csak szégyen és halál

túl nagy a zaj ott kint s itt bent

amit mondanék, mind hazugság, még soha nem kerestem erre szót

gyere, nézd, ahogy elvérzünk, ó

hát ha tetszik, akkor nézd

semmi se kell, így van jól”

Háh. Most rájöttem, hogy többek között miért tört ki belőlem a szerepembe hívott, lábát tűzbe dugó, pattanásig feszült testtel kezében üveg vizet tartó PVG láttán hisztérikus nevetés. Mindig az ő hangját hallottam odalentről (telefonálva, udvaron sétálgatva, bárhogy), amikor az emeleti szobánkban elmentem pisilni. Már kezdtem attól tartani, hogy kulcsinger lesz.
(Vagy ezzel most nem magyaráztam meg? :-))

Próbáltam meginni a hátmasszázsért cserébe nagyonköszönöm szamorodnit, de még van az üveg alján. („Az alján!”) (<- ez utóbbi idézet felismerőjének ingyenhörcsög jár, egy darab ajándék fogkoptatóval [mondjuk smirgli])

Húzzunk aludni.

Még soha, soha nem éreztem ilyen kimerültnek magam.
Most megiszom az ajándékba kapott üveg bort.

További egy az ezt megelőzőhöz:
– a D. elől eltűnt a kötőjel, pedig hozzá sem nyúltam ahhoz a bejegyzéshez. Könyvmolyok garázdálkodnak itt, semmi kétség.

Néhány hozzáfűzés az előző bejegyzéshez:
– nahát, hogy a blogol tudja kezelni a lábjegyzeteket! Lélekben készüljetek a lábjegyzetes körlevelem bekopizására,
– ki mondja meg nekem, hogy milyen billentyűparanccsal idéztem elő mind a blogol, mind a gmail szövegszerkesztőjében, hogy az entertől ugrik egy sort a kurzor, és hogy lehet ezeket visszacsinálni arra, hogy ne?,
– tudom, hogy frídhof, de a szövegbeli hivatkozást a blogcímből kreáltam,
– nem tudom, hogy kerül a D. elé egy kötőjel, erről A Jane Eyre-sztori megfelelő fejezete jut eszembe, szerezzétek meg okvetlenül (könyvtárban kitépni az oldalakat nem ér),
– nem hiszem el, hogy használtam azt a szót, hogy "stíl".

Ssszánalmas, tudom, hogy itten mindenféle bölcsészkari izékkel próbálom fenntartani a zolvasottságot, de egyik pszichótáborból a másikba röpködök, közben meg állatokat ganézok, párkapcsolatot mélyítek (nem könnyű ám egy hisztis mimózával), szóval bővebben, ha hazajöttem, addig szórakozásul íme kevés leadott btk-s dolgozataim egyike, szintagmatan-mondattan szemináriumra, hipergyorsan, hipersok késéssel készült, ám igen meg lett dicsérve, most így utólag azt mondom, érdemtelenül. (És nem, nem a tagolás miatt gondolom. Az itt csúszott szét.)

A zárójel

(és ami mögötte [közötte] van)

A. Mit (t)akar a zárójel?

Máig fel tudom idézni magam és első osztályos társaim bizonytalanságát, amikor az órán hangosan felolvasandó szövegben zárójelhez érkeztünk. És arra is emlékszem, pillanatnyi habozás után hogyan döntött szinte mindenki a közbevetés átugrása mellett, hiszen ami zárójelben van, az „nem fontos”… Ugyanezt a vélekedést látom viszont hosszú évek magabiztosságával körítve nyugdíjas korú angoltanítványomnál, aki a fordítási feladatokból következetesen kihagyja a zárójeles mondatokat, kifejezéseket.

Hogy a probléma megoldása nem ilyen egyszerű, annak szemléltetésére álljon itt három példa[1].

1. „Az (egyelőre) jelentéktelen művésznek eme munkáján egyértelműen a kubizmus egyik – később vakvágányának bizonyuló – leágazásának a triangularizmusnak jellemző elemei ismerhetőek fel.” (sztoikus)

2. „Minderre a koronát talán húgom tette fel, aki szájkicserepesedését Alsol krémmel (részlet a használati útmutatóból: Alumíniumot tartalmaz!, Csak külsőleg!) vastagon bekent szájjal állt neki az étkezésnek.” (sztoikus)

3. „most már nem (csak én) utállak” (sztoikus)

Próbáljuk meg felolvasni az idézett mondatokat először a zárójeles közbevetések kihagyásával, majd azokkal együtt! Rögtön világossá válik, hogy nem olyan könnyű átfogó megállapításokat tenni a zárójeles kifejezésekkel kapcsolatban. Az első mondat probléma nélkül felolvasható, a közbevetésnek csupán árnyalatnyi jelentésmódosító szerepe van, és úgy tűnik, a zárójel használata vagy elhagyása egyedül a szerző döntése. A második mondat a zárójeles kifejezés nélkül önálló, felolvasható mondat, a közbevetés hangosítása viszont komoly problémák elé állítja a rétort (hol tartsak szünetet? milyen legyen a hanglejtés? hogy folytassam a berekesztő zárójel után?), és megváltoztatja a mondat recepcióját is (létrehozza azt a feszültséget a mondatban, ami a humor forrása). A zárójel elhagyásával a mondat értelmezhetetlenné válik. A harmadik példában a zárójel olyan groteszk humor hordozója, amely látszólag csak írásban működik, de megfelelő színészi eszközökkel szóban is érvényesülhet. A humor forrása, hogy a mondat jelentése ellenkezőjére változik attól függően, hogy a zárójelet hagyjuk el, vagy magát a zárójeles kifejezést.

Azt hiszem, érdemes újra átgondolnunk Hexendorf Edit (1955) megállapítását, mely szerint „A zárójel […] alkalmazása igen egyszerű, könnyen megtanulható. A rá vonatkozó szabályok évtizedeken át nem kívántak változtatásokat”.

B. A zárójelhasználat tudnivalói

Hát tekintsük át ezeket a szabályokat!

A magyar helyesírás szabályai a közbevetés kapcsán annyit jegyez meg a zárójelről, hogy a közbevetni kívánt szót, szókapcsolatot, tagmondatot zárójelbe tesszük, és ha ezen szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a zárójelpár második tagja után ki kell tenni, akkor is, ha a közbevetés a mondat végére esik, viszont a zárójelbe tett ön.álló mondat írásjele a zárójelen belülre kerül. Később felhívja a figyelmet arra, hogy ha a zárójelbe tett rész ponttal rövidített szóval végződik, a berekesztő zárójel elé ki kell raknunk a pontot, utána pedig a megfelelő írásjelet.

Keszler Borbála Írásjeltan című művében a „nyitó” és a „berekesztő” terminusokat tudatosan megnevezi és használja (a Szabályzat erre nem tért ki), és felhívja a figyelmet a nyitó zárójel előtti és a berekesztő zárójel utáni szóközre. Hangsúlyozza, hogy a nyitó tag után nincs szóköz, a berekesztő tag pedig tapad az őt megelőző szóhoz/számjegyhez/írásjelhez illetve az őt követő írásjelhez – a gondolatjelet kivéve. Amennyiben egy szón belül használunk zárójelet, úgy mindkét tag elöl-hátul tapad az őt megelőző karakterhez.

Látjuk, hogy a zárójelek hagyományos használata nem kíván különösebb helyesírási erőfeszítéseket. Érdekesebb a helyzet az ún. smiley-k esetében, ahol pusztán grafémaként alkalmazzuk őket különböző érzelmek megjelenítésére. (Hasonló célból már a nyelvújítás korában is próbáltak megalkotni olyan grafémákat, amelyek indulatok kifejezésére alkalmasak, de ezek új karakterek voltak, nem a már meglévőkből építkeztek.) A zárójelnek ehhez az extrém funkciójához a szakirodalomban még nem társulnak egyértelműen megfogalmazott szabályok.

Ahogyan ez az új alkalmazás is egy új médium, az internet elterjedéséhez köthető, a zárójel első megjelenése is egy új írásos közlési formához, a nyomtatott könyvhöz kapcsolódik.

C. A zár ó jel 🙂

Keszler Borbála (2004) pontos és részletes áttekintést ad erről a kérdésről. A zárójel grafémája a könyvnyomtatás elterjedésekor alakult ki. Ha belegondolunk, ez logikus – korábban viszonylag kevesen tudtak olvasni, a műveket főként felolvasták – és a műveket a felolvasó tudós ember értelmezte. A központozás kérdése tehát elsősorban a szóbeliséghez kapcsolódott – oda került vessző, ahol szünetet kellett tartani. Amikor viszont az egyéni olvasók szembekerültek az önálló értelmezés feladatával, szükségük volt olyan látható segítségre, amely irányítja a tagolást, az értelmezést, és kiküszöböli az esetleges kétértelműséget (amelyre igen jó példa A királynőt megölni nem szabad félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én magam nem ellenzem mondat).

A zárójel első európai használatáról már a XIV. századból vannak adataink, például Petrarca is használta a közbevetés jeleként. A szögletes zárójel az 1600-as évek elején jelent meg, és a XVII. század közepére vált általánossá a használata.

Magyar nyomtatványokban egyöntetűen a kerek zárójelet használják, érdekesség, hogy egyes forrásokban (pl. a Pápisták méltatlan üldözése a vallásért vitairatban vagy Sallai István Okok, nem okok című művében) az írásjel mindig a közbevetés után, a zárójelen belülre kerül. Bél Mátyás 1725-ös munkájában (Der Ungarische Sprachmeister) a nem közbevetett részek között szükséges írásjelet a kezdő zárójel elé teszi ki. Egyesek a jelen belülre kettőspontot is tettek.

Elnevezései korábban: zárójel, bezárójel, rekesz, zár-jelek, bezárat jele, zár. Általában a kerek zárójelet használták, de volt szögletes és „perjeles” zárójel is (ez utóbbira hivatalos elnevezést nem találtam a szakirodalomban).

A manapság létező formák: kerek, szögletes, kapcsos, perjeles és „kacsacsőr”-forma. Leggyakrabban a kereket használjuk, a szögleteset pedig inkább zárójelen belüli elkülönítésre, annak jelzésére, hogy a közbevetés nem része az eredeti szövegnek, illetve értelmezés, forrásmegjelölés végett. Amennyiben újabb közbevetésekkel élünk a zárójelen belül, úgy előbb szögletes, egy szinttel mélyebben pedig kapcsos zárójel használatát javaslom – ennél összetettebb zárójelhasználat már inkább gátolja, mint segíti az értelmezést, nyilván nem véletlen, hogy nem alkottak rá szabályt.

D. A zárójelek retorikája

Bakos József Az írásjelek stilisztikája és retorikája című művében említést tesz a zárójeles mondatok felolvasásáról is. Jó oldalról közelít ahhoz a szemponthoz, amely alapján a bevezetésemben leírt három példát funkcionálisan megkülönböztettem. Látjuk, hogy elsődlegesen a gondolatok érthető tagolására alakult ki a zárójel, viszont használatával a mondat megszólaltathatósága egyre csökken. Egyáltalán lehetséges valamit zárójelben mondani?

Bakos József (1978) vizsgálatai alapján a közbevetés retorikai jellemzői a lenyomott hangsúly, a mélyebb hangfekvés, a gyorsabb tempó és a hangerő csökkenése. A mondat tartalmával ellentétes közbevetésnél a hangzás élénkebbé válhat. Keszler (1992) ezen kívül fontosnak tartja megemlíteni a közbevetett részt közrefogó szünetpárt, illetve azt, hogy a tempóváltást magyar kísérleti adatokkal nem igazolták. Az intonációs különbségek egyértelmű célja, hogy jelezzék az értelmi/érzelmi/hangulati elkülönülést, a gyorsabb tempó pedig elősegíti, hogy követhető maradjon a félbevágott mondat.

Vajon megváltozott-e a zárójel funkciója a néma olvasás előtérbe kerülésével?

E. A zárójel funkciói

Az 1778-as Ortográfia szerint a zárójellel „ollyast valamit tsuknak bé, a’ mi a’ jelen való beszédnek értelmére szolgált ugyan, mindazonáltal szükségképpen nints azzal egybekötve”.

Bakos (1978) megfogalmazása szerint a zárójelek kiemelhetnek vagy mellékes jelentésűvé tehetnek mondatokat vagy mondatrészeket. A zárójel értelmez, magyaráz. Feszültséget teremt és hordoz. Személyes jellegű állásfoglalásunkról tanúskodik, netán a cáfolatot erősíti, esetleg összefoglal vagy kizár. Felhívhatja a figyelmet a fontosra, de ugyanígy a nem lényegesre is. Lehet visszautalás. Jelezhet értelmi, érzelmi vagy hangulati elkülönülést. Élhetnek vele a költők változatos szóképek létrehozása, töprengés, kommentálás céljából.

Zolnai Béla (1957) három típust különböztet meg. „Ha a zárójel közbeszúrást jelent: kétféle zárójel van. Az egyik a pongyolaság, a szertekalandozó gondolat-asszociáció kifejezője (pl. Mikszáth stílusában). A másik ellenkezőleg: a logikusan fegyelmezett gondolkozásé, amely szétválasztja a mondanivaló elemeit, egybefoglalja az összetartozót, kizárja a mellékes részt, amely mégis szervesen illeszkedik a mondatszerkezetbe. Az egyik káoszt teremt, a másik rendet visz a zűrzavarba (pl. a tudományos művek interpunkciója, a matematika zárójelei).” „Mindezek – mondhatnók – az értelem zárójelei. Van aztán egy harmadik fajta zárójel is, amit talán érzelmi zárójelnek nevezhetnénk, ha mindenáron terminusokba akarnók szorítani a stíluseszközök ezerféle árnyalatait. A zárójel ilyen alkalmazását Ady Endre szereti. Nem értelmi, hanem tisztán hangulatelkülönítő nála a zárójel.”

Keszler (2004) új megközelítési szempontot hoz be, és két csoportra osztja a zárójeles kifejezéseket. Az egyik típus szervesen (azaz grammatikailag is) kapcsolódik a mondat többi részéhez (általában a fő közlést pontosítja), a másik típus pedig szervetlenül (azaz pusztán a kommunikáció szintjén). Ezt a típust elsősorban a kettős közlés eszközének tartja (a mellékes megjegyzést, azonosítást, kiegészítést, véleményt, állásfoglalást, közönség felé fordulást is ide sorolja). Kettős közlésre példaként hozza fel a hara(n)gvölgy kifejezést, és azt állítja, a szervetlen zárójel ilyetén használatának célja a helymegtakarítás. Azt hiszem, nem megalapozatlan az a vélekedésem, hogy efféle „two in one” alakokat sokkal inkább szórakoztatási céllal hoznak létre, erről eszembe is jutott egy frappáns kis idézet:

„Helyhiány miatt két hírt összevontan közlünk:

Tegnap egy Váci utcai ékszerüzletben tűz, Kecskés pedig egy mexikói öklözőt ütött ki.

A porig égett boltban az anyagi kár, a magyar fiú győzelme pedig a világbajnoki cím elnyerése szempontjából jelentős.” (Dolák-Saly 2003)

F. A közbevetés grammatikája

Keszler Borbála Írásjeltanában (2004) nemcsak a zárójelek, de más írásjelek által elkülönített közbevetéseket is csoportosítja. Nyelvi szintenként a legkisebb felé haladva a közbevetett mondatokkal kezdi a sort (pedig érdemes lenne vizsgálni azokat a zárójeleket is, amelyek több mondatot foglalnak magukba – erre később hozok is példát), megjegyzi, hogy közbevethetünk alárendelt illetve mellérendelt mondatokat is, majd áttér a mondatrészekre. Zárójelezhetjük a közbevetésszerű határozókat, a beálló történésű melléknévi igeneves szerkezeteket (dupla vessző helyett), a közbevetett minőségjelzőket, az értelmezős szerkezeteket (bár ez ritka) és mellérendelt mondatrészeket. Külön bekezdést szentel a zárójeles felkiáltójelnek és a zárójeles kérdőjelnek, az előbbivel az olvasó különösebb figyelmébe ajánljuk az őt megelőző szó/mondat tartalmát vagy formáját, az utóbbit pedig akkor használjuk, ha az őt megelőző szó tartalmát kétségesnek tartjuk, vagy nem értünk vele egyet. Ami még fontos lehet egy zárójeles kifejezés grammatikai jellemzésénél, az az, hogy a szervetlen közbevetés gyakran nem elemezhető a mondat részeként, és erősebb elhatárolást kíván.

G. Használati gond(olat)ok

Áttekintettük tehát a zárójeles közbevetések grammatikai jellemzőit, lehetséges funkcióit. Véleményem szerint azonban sokkal érdekesebb a pragmatikai vizsgálat. Mit fejez ki a zárójel? Milyen a viszonyunk a közbevetéshez? Hová tesszük pontosan azt a zárójelet? És miért? Miért nem mondunk ki mindent egyenesen? Ezzel rangsoroljuk (rangsoroljuk ezzel) a közlendőinket? És ha igen, akkor milyen módon? És milyen hatást váltunk ki a zárójel használatával?

Szeretnék ezekre a kérdésekre legalább részben választ adni néhány – általam érdekesnek vélt – példa bemutatásával. Mint már említettem, nagyon fontosnak tartom a mai magyar informális nyelvhasználat vizsgálatát, mert az ilyen szövegek remekül tükrözik a beszélők metanyelvi tudását, kompetenciáját, bizonytalanságait, tévedéseit, és ezzel előrevetítik azt az utat, amelyen a nyelv lassan, de biztosan halad.

Ezen a szövegek vizsgálatával a zárójelhasználatok három fő csoportját különböztettem meg (és az az érdekes, hogy ennek alapján a beszélőket [írókat] is csoportosíthatjuk: általában jellemző, hogy ki melyik zárójelező stíl híve).

Az első csoportba azok tartoznak, akik a zárójel segítségével mondaton belül magyarázzák a mondatot, netán megjegyzést fűznek annak tartalmához. A zárójelen belül általában új információ található, a zárójeles kifejezés minden esetben kihagyható a mondatból (úgy, hogy az grammatikailag értelmes marad), de nem mindig problémátlan a felolvasása.

„Nem nagyon értem, miért árulnak olyan mogyorót, amiven van egy kis műanyag tasak valami barna izével, bors, hiszi az ember (én), rászórja a nagy zacskó tartalmára, aztán elolvassa a feliratot, miszerint nem fogyasztható.” (friedhof)

Ez a közbevetés még felolvasható egyben, megfelelő hanglejtéssel, nyomatékosítással humorforrás lehet. Grammatikai viszony nincs a mondat és a közbevetés között, a zárójel nem hagyható el.

„Volt például olyan lány, aki jobban vonaglott (a mire is?), mint a televényféreg a horgon, aztán volt Orlando Bloomnak öltözött srác, az este minden kétséget kizáróan legszánalmasabb figurája, továbbá női nadrágba öltözött srác, aki, mint később kiderült, a zenekar tagja volt, aztán volt negyvennyolc körüli nő, aki egyedül nyomta a bíttet, volt idomtalanul tagbaszakadt lány, aki érezhetően beleizzadt abba, hogy a mellette ülő, szemmel láthatóan érdektelen srácból bagzási vágyat csiholjon, volt tetovált paraszt, volt mellettünk füvező, volt nagyanyáink terítőinek mintáját és színvilágát viselő, nyakkendős zárdaszűz, akadt szeméremtestét-mindig-másnak-dörzsölő, ilyesmi.” (friedhof)

Érdekes beékelt kérdés, némi grammatikai viszonyt (határozószerűt) felfedezni vélek, de a zárójel nem hagyható el, legfeljebb átalakítható: …aki jobban vonaglott, mint a televényféreg a horgon – a mire is?

„Tegnap megismerkedtem Fitymakosz munkahelyi (nő) ismerősével, akit ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel egy idő után sikerült annyira kiborítanom, hogy közölte, én egy bunkó szemét rohadék vagyok, egy geci, egy intellektüeleskedő (ezen a ponton hozzáfűztem, a szót e-vel ejtik. A megjegyzés amúgy arra vonatkozott, hogy bort ittam, nem sört), kukacoskodó fasz, és hogy ő magát jófejnek tartja, de hogy nagyon kevesek képesek őt ennyire felbosszantani.” (friedhof)

Az első zárójel tartozik ebbe a kategóriába: beékelt jelző szerepel itt, amit a szerző fontosnak tart, de a szöveg enélkül is értelmezhető.

„Gyorsan levettem a Petri György négyet a polcról (próza, dráma, vers, naplók és egyebek) (és amúgy is végre egy FÉRFI!), fizettem és elmenekültem.” (olga)

Ez a példa azért érdekes, mert két zárójeles kifejezés szerepel benne egymás után. Írásban talán kissé furcsán hat (szóban még inkább), de szabályos. Ami lassíthatja az értelmezést, az az, hogy az első közbevetés nem kizárólag az előtte álló mondatrészhez kapcsolódik, hanem az azt megelőzőhöz, tehát a szerző a tárgyat és a helyhatározót összetartozóbbnak érezte, mint a tárgyat és az ahhoz kapcsolódó közbevetést. További érdekesség, hogy a második zárójel első kötőszava (és) az első zárójel jelenléte miatt került be, valóságos mondaton belüli dialógot teremtve.

„Meg hogy én magam is be vagyok zárva egy duplafalú ketrecbe, kulcs – jókérdés – kinél is? és hiába hallgatok haide-haide, ollé, allé, oplá szavakkal teletűzdelt zenéket (Rona Hartner forever), hiába vannak percek, másodpercek, azt hiszem az igazi szabadulás csak 82 (vagy 76) éves koromban jön, vagy előbb (lásd gyomorrák, szívizomsorvadás, stb).” (olga)

Egy megjegyzés, egy helyesbítés, egy magyarázás. Kérdés továbbá, hogy a jókérdés kerülhet-e zárójelbe, és veszít-e ezáltal nyomatékából.

„Pedig a háromból lehetett volna 2 nagy, normális és értékes (patakpart, csendes utca) telket csinálni.” (pokroc)

Ez a mondat ebben a formájában felolvasva értelmetlen, írásban is zavaró kissé, valószínűnek látszik, hogy utólagosan szerkesztett (betoldott magyarázat, csak rossz helyen és rossz formában). Sajnos az a tapasztalatom, hogy sokan használják így a zárójeleket – meg sem próbálják felolvasni magukban a szöveget, amit leírtak.

„Vicces, ahogy a tizedik legdinamikusabban feljodo ceg (Norvegiaban) vezetoje egymas utan donti magaba a pohar tejeket ebednel:-)” (pokroc)

Újabb példa ez előző esetre. Javít a helyzeten, hogy ez a mondat felolvasható lenne, ha a közbevetést áthelyeznénk. (A bloggerina valószínűleg ott rakta bele a helyhatározót, ahol eszébe jutott.) A zárás újabb problémát vet fel: a smiley itt mondatvégi írásjelként is funkcionál.

„És volt 3 szintes toronyugró, amin gyerekek tobzódtak (persze csak a 2 alsó szinten:-).” (pokroc)

A „láttad tegnap a Barátok közt?”–effektus: a smiley utolsó karaktere megzavarja a berekesztő zárójel szabályos használatát.

„Minderre a koronát talán húgom tette fel, aki szájkicserepesedését Alsol krémmel (részlet a használati útmutatóból: Alumíniumot tartalmaz!, Csak külsőleg!) vastagon bekent szájjal állt neki az étkezésnek.” (sztoikus)

Magyarázatot olvasunk, hallgatva talán kissé hosszú lenne. A mondat a közbevetés kihagyásával is értelmes lenne, csak nem annyira vicces.

„A színdarabról és annak mondanivalójáról (jobb-e boldogságban, de kegyes hazugságok között élni vagy az erkölcsi tisztaság és a vele járó szenvedés (az esetünkben elmaradt felszabadító megtisztulással) emelheti csak a lét színvonalát érdemes magasságokba) sokat nem mesélek, tessék szépen megnézni, tényleg nagyon jó volt.” (istencsaszar)

Zárójel a zárójelben. Nem tudom, hogy mennyire szigorúak az erre vonatkozó szabályok, de szerintem a szögletes zárójel használata tanácsos lenne. Már csak a könnyebb értelmezés szempontjából is. Formailag ez a példa kicsit hasonlít az általam felállított második kategóriára, amelyről bővebben később.

„most már nem (csak én) utállak” (sztoikus)

Ez a mondat zseniálisan kétértelmű lett. (Ha meríthetnék a természettudomány szókincséből, egy merész analógiával a váltértelmű kifejezést használnám és tartanám helyesebbnek [a kétivarú/váltivarú {virág}mintájára].) Az értelmezésből adódó feszültség humort eredményez.

„Az (egyelőre) jelentéktelen művésznek eme munkáján egyértelműen a kubizmus egyik – később vakvágányának bizonyuló – leágazásának a triangularizmusnak jellemző elemei ismerhetőek fel.” (sztoikus)

Ennél a közbevetésnél a névelőhasználatot emelném ki. Az az használatával sugallja, hogy ez nem afféle kihagyhatjuk-a-mondatból típusú zárójeles kifejezés lesz – bizony az angoltanítványom itt zavarba jönne. Kiderül, hogy a zárójel mégsem hagyható ki olyan egyszerűen. (Ha szerzőként szúrja a szemünket, változtathatunk: A [ma még] jelentéktelen…)

A második zárójelhasználat-típus az asszociatív. A szerzőnek a mondat egy eleméről eszébe jut valami, amit bővebben is kifejtene, és elmegy egy (vagy több) olyan irányba, ahol az olvasó (hallgató) elveszíti a fonalat. A közbevetés sok új információt tartalmaz (az új gondolatokat valójában új mondatban is meg lehetne fogalmazni), általában felolvasható a mondattal együtt, de jó esetben ki is hagyható belőle.

„Reggel nyolckor már caplattam fölfelé az Egyetem utcán (ha elérem a buszomat, épp Székesfehérváron dekkoltam volna csatlakozásra várakozván).” (elvetemult)

A zárójeles rész a viszonylag érdektelen főmondat jelentőségére világít rá. Kihagyható a mondatból, áttehető új mondatba, maradhat is ugyanitt vesszővel elválasztva.

„Baksától sikeresen tarháltam Galceran-szövegeket (őszinte meglepődéssel az arcán kérdezte, hogy jééé én láttam a Dakotát? kihúztam magam, hogy bizonyám kétszer is).” (elvetemult)

Háttérinformációkat kapunk, amelyek ismét csak érdekesebbé teszik az úgynevezett főmondatot. Felhívnám a figyelmet a zárójelen belüli írásjelhasználatra – a szabályzatok nem említik, hát mindenki saját nyelvérzékéhez igazítja helyesírását.

„Tegnap megismerkedtem Fitymakosz munkahelyi (nő) ismerősével, akit ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel egy idő után sikerült annyira kiborítanom, hogy közölte, én egy bunkó szemét rohadék vagyok, egy geci, egy intellektüeleskedő (ezen a ponton hozzáfűztem, a szót e-vel ejtik. A megjegyzés amúgy arra vonatkozott, hogy bort ittam, nem sört), kukacoskodó fasz, és hogy ő magát jófejnek tartja, de hogy nagyon kevesek képesek őt ennyire felbosszantani.” (friedhof)

A második közbevetés tartozik ebbe a kategóriába. Ha a zárójel tartalma önálló mondatként szerepelne, az megkönnyítené az értelmezést. Írásban működhet, szóban semmiképp.

„A várba 1 euró lett volna a belépő, de mondtuk, hogy csak szerb dénárunk vagy amerikai dollárunk van (ugyanúgy hesegette el a nő mindkét ajánlatot), majd végül kis tanácskozás után ingyen beengedett (családi vállalkozásnak tűnt a vár üzemeltetése, és a nagymamának szimpatikusak voltunk).” (balkankaland)

Ha kihagyjuk a közbevetést, a harmadik tagmondatnak nincs alanya! Ez a mondat szerintem tipikus példája a „zárójelben jegyzem meg” előadásmódnak: ahogy olvasom, szinte hallom a hangszínváltást, a szünetet, és valószínűleg ha hallanám, fel sem tűnne, hogy szerkezetileg nincs rendben a közlés.

„Elolvastam az összes epizód tartalmát (6 sorozatból áll, úgyhogy nem volt semmi teljesítmény), és a végén majdnem lecsorogtam a székről, amikor kibogarásztam, hogy Niles, a komornyik (és róla is találtam képet! Igeeen! Yes! Meg az egész életrajzát, és ő volt Moriarty professzor a Star Trekben, amit én, a műveletlen bunkó, még nem láttam, de ezen változtatunk, és ebben jelentős szerepe van a Csuvi által rám gyakorolt intenzív nyomásnak, viszont, és ezt most kijelentem, ez az egyetlen dolog, amiben engedtem befolyásolni magam, és hiába célozgat rá folyton, nem fogok a kedvéért olyat tenni, ami ellenkezik az elveimmel és a magamról alkotott képpel. [Ez elég érdekes mondatszerkesztés volt. NAM, azt hiszem, ő ki tudja hámozni belőle a lényeget.]) összejön Ms Babcock-kal (!!!!!!), akivel végig utálják és szekálják egymást a sorozatban.” (folkus)

Ez aztán hipertext a javából. Tulajdonképpen teljesen oda nem illő szálakat hoz be a mondat belsejébe, egy valódi asszociációs láncot látunk. Néhol magyarázatokat igyekszik a szövegbe ékelni, valószínűleg azért, hogy a hatás az általa elvárt mértékű legyen – mindent tudjanak az olvasók, amit tudni kell ahhoz, hogy megértsék a dolog jelentőségét (hírértékét?). Majd saját magát kommentálja újabb belső zárójellel, később pedig halmozottan figyelemfelkeltő (és érzelemkifejező) felkiáltójeleket iktat be.

A harmadik csoportba a poén-zárójeleket sorolom. Ezek főként írásban értelmezhetőek, általában nem olvashatók fel. Gyakran nem is tartalmaznak új információt, és grammatikailag kihagyhatók a mondatból, de a kihagyás megváltoztathatja a jelentést.

„Pedig csak négy éve költöztünk és akkor esküszöm, semmi fölös cuccot nem hoztunk (ühüm).” (pokroc)

A közbevetés a szerző hozzáállása a leírt mondathoz, ironizál, megkérdőjelezi a mondatot. Azzal, hogy a ponton belül van a zárójel és nem egy önálló mondatként követi, még egyértelműbbé válik, hogy mire vonatkozik a megjegyzés.

„A kezelés több lépésből állt, első körben kiölte a vágyat (remélem, nem kapcsolt rossz helyre, és többet nem szexelhetek), majd még valami, aztán megint valami, végül feltöltötte az öntapadós chipet nikotinnal. Ha nagyon vágyom rá (nem a nőre, a nikotinra), akkor felragaszthatom magamra egy órára (nem a nőt, a chipet).” (istencsaszar)

Az első egy humoros közbevetés, amely az őt megelőző szóhoz kapcsolódik, enyhén asszociatív, a másodiknál pedig az az érdekes, hogy kapcsolódik az elsőhöz, a harmadik pedig a másodikhoz. A fokozás természetesen újabb humorforrás.

„De talán lesz új sablon (nem, lusta vagyok).” (doenroy)

Ez nem tipikus poén-zárójel, de maga a zárójel használata, illetve az, hogy egy különvaló mondat került közbevetésre, humort eredményez. A szerkesztés közelít az élőbeszédhez, tulajdonképpen „folyóírás”, a mondat menet közben alakul. A közbevetés módosítást tartalmaz, mely a mondat tartalmát az ellentétére változtatja, és jelentését tekintve semmiképp sem hagyható ki.

„most már nem (csak én) utállak” (sztoikus)

Erről a példáról már írtam fentebb.

Az általam imént meghatározott három kategórián kívül önálló csoportnak tekintem a teljes mondatot közrefogó zárójeleket.

„Amúgy úgy kerültem a Mimózába, hogy meggyőztem Biztonsági Őr Ferencet, hogy tartson velem. (Az érvek tort ültek a szabad akarat felett, mondhatni.)” (friedhof)

Az eltérő stílus teremtette feszültség szórakoztat, és sokkal szebben tagolt, könnyebben értelmezhető a szöveg, mint ha a megelőző mondat végére biggyesztette volna a szerző. Bár önálló mondatról van szó, a zárójeles használatot azért tartom indokoltnak, mert tartalmilag az előzőt magyarázza.

H. „Rekesz”

Azt hiszem, ez a néhány példa bizonyítéka annak, hogy a zárójelek furcsa dolgokra képesek: olyan jelenségeket produkálnak, amelyekkel érdemes lenne komolyan foglalkozni a nyelvészeti tudományágaknak (akár a határtudományoknak, például a pszicholingvisztikának is). Dolgozatomban nem ejtettem szót a zárójelek matematikai / természettudományos funkciójáról, és a közbevetések egyéb írásjeleiről sem (minden esetben helyettesíthető-e például a zárójel a gondolatjellel?), pedig ezek szintén fontos területek, amelyek önálló dolgozattémaként is megállnák a helyüket. Érdeklődéssel várom a szakirodalom (további) gazdagodását.

Felhasznált irodalom:

A magyar helyesírás szabályai 1989. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Bakos József 1978. Az írásjelek stilisztikája és retorikája. Nyr. CII, 257–277.

balkankaland = http://www.balkankaland.blog.hu

doenroy = http://www.doenroy.freeblog.hu

Dolák-Saly Róbert 2003. Madáretető. Budapest, Európa Könyvkiadó.

elvetemult = http://www.elvetemult.freeblog.hu

folkus = http://www.folkus.blogol.hu

friedhof = http://www.friedhof.freeblog.hu

Hexendorf Edit 1955. Az írásjelek. In: HIK. NytudÉrt. 4. 104–115.

istencsaszar = http://www.istencsaszar.hu

Keszler Borbála 1992. A közbevetések grammatikai és mondatfonetikai sajátosságai. In: Keszler Borbála (szerk.): Újabb fejezetek a leíró magyar nyelvtan köréből. 82–88. Budapest, Tankönyvkiadó.

Keszler Borbála 2004. Írásjeltan. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

olga = http://www.olga.freeblog.hu

pokroc = http://www.pokroc.freeblog.hu

sztoikus = http://www.sztoikus.freeblog.hu

Zolnai Béla 1957. Nyelv és stílus. Tanulmányok. Budapest, Gondolat Kiadó.