Huh, kész van minden POSzT-os bejegyzés. Utólag is raktam be képeket, ha valaki folyamatosan olvassa a blogot (amiben mondjuk nem hiszek), tessék visszanézni.
Nem lett túl informatív, de ennél több beletehető energiám nincs, sajnálom.
Lehet véleményezni (meg reklamálni Győzikéért).

Egyébként lehet, hogy potyára, mert óriáspókok lepték el a házat. Ha nem írnék többet, messziről kerüljétek el az albérletemet.

Este az Ifjúsági Házban I. Erzsébet. Feri nagyon ajánlotta. A kaposvári végzősöket rendezte össze Mohácsi erre a Paul Foster-darabra, amiből, ha igaz (és már az elején lehetett sejteni), egyetlen mondat maradt változatlan. Szórakoztató (bár aki ifjú korában túl sok kabarét meg angol humort nézett, az nemcsak a lecsapott labda útját látja előre, hanem a felütését is), látványos. ("Akkor én három perc alatt futom a teltházat!") Élvezed mind a három óráját. Nem bántam volna, ha még van buszom hazafelé, de így legalább tovább tartott (és eredményre vezetett) a telefonos Mekavitapuhítás, hehe.

Na jó, ennyi után tényleg megérdemlik, hogy egyenként írjak róluk.

Bányai Miklósra (ex-Thisbe), azt hiszem, sok és változatos szerep vár majd – kisnyuszihoz is, oroszlánhoz is megvan az arca (és a hangja).
Dobra Mária arca nincs előttem. Titánia volt, de abszolút nem tudok rá visszaemlékezni, és tegnap sem jöttem rá, csak kizárásos alapon.
Fellinger Domonkos sokkal szimpatikusabb lett most, mint Demetriusként – nem csak egy tenyérbemászó kis görcs. Szelídebb, érzékenyebb.
Fridrik Noémiben már többet látok a szőke Hermia-babánál, kreativitás csillog a szemében.
Horváth Illés Andrásban az az érdekes, hogy külsőleg Harsányi Bencére, hangilag meg Simonyi Balázsra emlékeztet, és ettől nekem nagyon szimpatikus. Az ember ilyennek képzeli Oberont.
Krékits Péter (balra, hátul) – nem is játszott a Shakespeare-ben! Akkor ezért nem volt ismerős! Most is egészen jellegtelen szerepekben nyilvánult meg.
Kovács Máriát sem jegyeztem meg kitörölhetetlenül – Ösztövérként nagyon jó férfi volt.
Losonczi Katalint (bal második, álló) nagyon megkedveltem, hiszen Puck – és van benne olyan keménység, kis fensőbbség, ami nekem nagyon kéne egy nőben, ha férfi lennék. Nőként ezt a vonást nem másokban látom szívesen, én az ilyen emberekkel nem tudok mit kezdeni, hanem magamba invesztálnám. (A makrancos Katánál lehet, hogy nincs is jobb női szerep.)
Mészáros András nemcsak Zubolynak tök jó – a nagyon göndör (már-már jumpszerű) haja egyáltalán nem teszi "vicces fiú"-vá, Henrikjét éppúgy elhittem.
Nagy Ilona rendkívül bájos volt Orrondiként, jól állt neki a bajusz, Falként a téglamintás ruha – kedves kicsi lánynak látszott. Tegnap az Erzsébetben, vadabbul sminkelve már korántsem tűnt olyan ártatlannak. Hát, nem tudom.
Olt Tamás György olyan, hogy ügyesen játszhat azzal az egyfajta karakterével, ami van neki. Talán ha eltüntetné a hosszú haját meg az izmait, összeesne egy kicsit gerincben (vagy lazítana az arcán), kijönne belőle egy Lennie (ő az egyik ember az egerek mellett).
Patocskai Katalinról a Szentivánéjiből nem voltak emlékeim (pedig hasonlít Vadmalacra) – de ha jól hallottam, igen népszerű a Tűzoltóban (ami azért érdekes, mert rendezővizsga létére került be a versenyprogramba). Az Erzsébetben tetszett (nem úgy, hogy hmm, ez igen, hanem csak amúgy).
Pál András is inkább a Tűzoltóban villant, gondolom. Igazából senkit nem láttam rossznak, legfeljebb valakit kevésbé láttam. (Áhá, most jövök rá, a műsorújságban rossz az ábécérend.)
Sipos Eszter (párnával) sem annyira gép, mint Hermiaként – de szeretném egyszer kibontott hajjal látni! (Egyébként úgy hallottam, sokkal inkább az ő érdemük a Szentivánéji álom, mint Babarczyé.)
Szabó Veronika megközelíthetetlen Hyppolitája után üdítő volt naiv, bájos kislány-(Stuart)Máriaként – soha életemben nem fogom elfelejteni azt a jelenetet, amikor unokatestvéreivel, Máriával és Erzsébettel betemetik Edwardot… aztán a szájába nyomnak néhány katicabogarat, hihihihi…
Szirmai Melinda (balról) határozott arcvonalát nagyon frappánsan tudta használni Pókhálóként és Gyaluként, hihetetlenül tetszett.
Valcz Péter nagyon vékony, nagyon szőke – még férfiasodnia kellene kicsit, és megnézném.
Vékes Csaba nekem elég egyforma volt, szívesen látnám nagyon felpörögve, netán vörös szakáll nélkül, gyerekként.

Hát ők voltak. (A fotók a www.poszt.com és a www.terasz.hu oldalakról lettek belinkelve.)

(Most megtaláltam a kaposvári kar honlapján a fotóikat. Hát tök mások. Nem tudom, mikor készültek ezek, de tök mások. Azért nézzétek.)

Bányai Miklós, Dobra Mária, Fellinger Domonkos, Fridrik Noémi, Horváth Illés (az ékezet miatt külön ablakban), Kovács Mária, Krékits Péter, Losonczi Katalin, Mészáros András, Nagy Ilona, Olt Tamás, Pál András, Patocskai Katalin, Sipos Eszter, Szabó Veronika, Szirmai Melinda, Valcz Péter, Vékes Csaba (az ékezet miatt külön ablakban).

Kéretik értékelni ezt a rengeteg melót.

Lassan csak vége lesz…

A Troilus és Cressida szakmai beszélgetésére várok éppen, öt perccel tizenegy előtt vagyunk vagy négyen a teremben. (Ha jól látom, az egyik sarokban Simara éppen a tegnapi fotóit töltögeti valahová. Legalábbis remélem.)
Kezdenek szállingózni a katonás színészek. Jó, hogy sokan vannak, legalább lesz közönség (köhöm, hehe).
Feltűnnek a színen a hozzászólók is (Szinetár, Upor).
De hát milyen ez, hogy még annyian sincsenek a nézőtéren, mint ők voltak a színpadon. (Ez olyan, mint egyszeri diákigazgató-választásunk, ahol jelöltünkre tizenegynéhány szavazat esett – a harmincnégy fős osztály plusz az egész iskolából.)
Nem tudom, Galamb miért nevezi a hozzászólókat opponenseknek. Eddigi tapasztalataim alapján sosem opponálnak.
Kihívta a jelen lévő színészeket beszélgetni. Végre valami így utolsó nap.
Hű, idén először Vidéki Pétert (aki most hirtelen i-vel írja a nevét).
Komolyan, tényleg nem értem, hogy miért válik el ennyire a szakmai beszélgetések és a nyílt fórumok közönsége.
Szinetár már van olyan öreg, hogy két csoportra oszthassa az előadásokat: unatkozik vagy nem unatkozik. Igen, voltaképpen ha nem tud meg belőle újat, miért élvezné. Én valószínűleg még nagyon sokáig fogom élvezni.
Made in West előadás. Igen. Hideg. Ez volt az, amire nem jöttem rá, bár éreztem.
Jé, Koltai Tamást még nem is láttam.
Ha valamit cselekszünk egy Shakespeare-szöveg alatt, ami önmagában világot teremt, valami elvész a varázsból.
Aggasztó árkok ráncolódnak a szemem alatt. (Konkrétan ha megdörgölöm, úgy marad. Ez régebben nem így ment.)
"Ha nem túlozza el, akkor ő a sarki rendőr." (Latabárról, Szinetár.)
"Akinek a beszéd örömet okoz, az a színpadon erotikát teremt." Igen, ez tűnt fel nekem a Szentivánéji álomban is.
Nem igaz, hogy napok óta ütközöm Bodolayval (az egyik posztos fotón épp mögöttem terpeszkedik), és eddig nem vettem észre, hogy csak hátul van haja. Illetve hogy csak elöl nincs.
"A színházi evidencia százezer tonnájával zuhan az emberre ez az előadás." (Upor mondta.)
Mintha hallottam volna minden egyes sorát. (Ilyen volt az előadás. Benne volt az is, amit kihúztak.) (Amit el lehet játszani, azt játsszuk, a maradékot mondjuk el.)
Haumann csodálta, ámde nem szerette. Színészként ki nem állhatta a Purcarete-módszert.
A rendelkező próbán már azt kellett csinálni, amit a premieren várt. Ilyen nincs.
Makaynak mikrofonban van csak Makay-hangja. Felismertem egyébként is, de tök más. Dögei Éva meg Zsigmond Tamara is. Eddig azt hittem, azért, mert akkor hoznak egy szerepet. De Makay itt most nem hoz szerepet.
Hát remélem, valakik keményen dolgoznak azon, hogy Haumann mikrofon mellé süvöltött mondatait lejegyezzék. Igaza van Ithildinnek, kéne egy központi mikrofon is.
Vagy a nők tartják magukat sokkal jobban, mint a férfiak, vagy minden pasi fiatalabb csajt szedett fel.
Igen. Makay azt mondja, aki ebből az előadásból akarja megismerni Troilus és Cressida történetét, az rossz helyre tévedt be.
Tóth Zoltán tikkel.
Ez végre egy jó beszélgetés. Szinetár sokat dob rajta. (Meg Haumann uszulása a rendezés ellen.)

Garaczi László Plazmájának első tíz percéről lemaradtam. Katonás színészek ügyeskednek benne. (A darab szereplői, bár mai, városi magyarok, ugyanakkor ektoplazmák, aurák, köd- és fényfoltok; külsőleg, belsőleg a "plazmaság" törvénye alatt állnak: egyik jelenetből úgy folynak át a másikba, mint különböző színű folyadékok különböző formájú edényekbe (hajszálcsövesség). – ezt bírta róla írni a szerző)
Helyszíni közvetítés a beszélgetésről.

Miért vicces, amikor részletezik, hogy mit tud a plazmatévé? RAJTAM röhögnek?
Esküszöm, Háy ujjairól nem írok többet.
A "kié a gyerek" dialógus a legpazarabb szöveg? De hát miért? Bemész egy plázába, és ezt hallod. Nem kunszt, nem paródia, pont ez.
Elég ijesztő gondolat, hogy ha én ebből a darabból nem érzem ki (nem értem meg), hogy mit ért az összes beszélgető plazmalét alatt, akkor én benn vagyok, vagy mi? Nánay arról beszél, ahogy a kereskedelmi rádiók elborítanak mindent, bemegyek akárhová, és szól valami. De én nem érzem, hogy ez ellepne. Én nem megyek ilyen helyekre. (Te jó ég. Jump, aki viszonylag ritkán néz tévét, nem bírja, ha nálam be van kapcsolva, mert bármi megy, ő azt nézi. És hülyébb reklámoknál beszól, hogy mennyire rühelli azokat, akiknél megy a tévé, és egész nap ezt a szemetet nézik. Ilyenkor azt mondom, Jump, ne nézd. A reklám egy szemét, nem kell nézni, ezért van lehalkítva. Senki nem néz reklámokat rajtad kívül. Ami nem érdekel, arra ne figyelj. De ő nem tud nem figyelni. Most akkor ő él plazmalétben, vagy én? Válaszoljon valaki…)
Igen, rádiójátéknak jobb. Illetve jó. Nem kell több.
Tompa Andrea első szimpatikus megnyilvánulása.
Plazma: átjárhatóság.
A darab virtualitásokról, valós helyzetekről és ezek keveredéséről beszél.
Igen. Faragó Zsuzsa kihangosítja a véleményemet. Biztos ő is plazma.
Igen. Lemaradtam az első tíz percről, és nem értem az egész beszélgetést. Mert ha volt is benne plazma, az az elején volt. Akkor meg miért ez a címe?
Tompa visszacsúszott. Mert hogy a nyelv redukálja őket, nem lát mély emberi drámákat.
Játékosság vagy összeszedetlenség?
Biztos bennem van a hiba, de én nem nevettem, amikor Kocsis Gergely figurája előadta az orgazmushangját. Mások iszonyú jól szórakoztak. Akkor most három dolgot tudok elképzelni: 1. (eddig ezt gondoltam) én már túl sokat láttam, és bármire nyitott vagyok, humorban nem lehet meglepni, 2. nincs humorom, míg mindenki másnak van, 3. ezek rajtam röhögnek.
Lőkös haláli. Nagyon csípem.

Végül nem maradtam a Jelenkor-esten (ami nem is baj, Garaczi beszédtechnikájától kiver a víz), pedig Györffy Miklós még meg is ismer (legalábbis múltkor köszönt a sulifolyosón). Jó, azért Szabó Attilával is kiszúrtuk egymást a tegnap esti forgatagban.

Pótlólagosan.

Tegnapról: a Zörgő rondót egészében véve nem találtam annyira érdekesnek. (Így utólag azt gondolom, a hirtelen beállt csöndbe bekiabált Köcsögök kifejezés mégsem beépített elem volt.)
Bodolay rém jól szórakozott. Szerintem ez olyasmi, amit csinálni jobb.
Talán az emberek közötti kapcsolatot hiányoltam. Néha volt, de az kevés. És a székekkel sem volt semmi kapcsolatuk, csak használták őket. Ez így unalmas. (Ám legyen, a Boci, boci tarka visszafelé szórakoztatott.)

Közben megnéztem a Fodor Tamás rendezte ’81-es Woyzecket. Eddig azt hittem, hogy ez egy érdekes darab, milyen kár, hogy nincs befejezve. Most azt gondolom, hogy teljesen érdektelen. Vagy az a baj, hogy túlságosan ismerem a szöveget, és nem lepett meg az előadás. (De, egyvalami meglepett. Hogy mennyire felnyomta a libidót abban a sötét moziban.) Vagy hogy ez a kevés szöveg elveszett a játékteret körbeálló sok néző között. Ha visszagondolok rá, nem Woyzecket látom, ahogy rakódnak rá a másodpercek, hanem egy pasit (szerintem Székely B. Miklóst), aki úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy körülötte vagy ötven ember szorongatja a retiküljét, és áll egyik lábáról a másikra. Nem jó.

Ezután megéltem első ivós posztolós estémet. Még sosem volt kivel. Most Ferivel kiültünk a Dantéba, és míg dübörgött a Balaton koncert, színházról és világról cseréltünk eszmét, a POSzT céljáról és hogy hol csúszik félre, szakmai belterjességről, lehetőségekről, rendezői szándékokról, hatásról, hangulatról, pszichológiáról, Kantról, társadalmon kívüliségről, férfiról és nőről, elszállásról.
Feri végtelenül bölcs, szerintem letagad vagy negyven évet. (És ahhoz képest milyen jól tartja magát!) Élvezet vele beszélgetni. (Meg hallgatni is. Szeretem azokat az embereket, akik mellett nem zavar a csend.) Nyilván kezd rájönni, mennyire sekélyes vagyok, de nem zavar. Arctalan kép róla, gonosz FoTóth.

Tegnap igen sokat írtam. (Meglehet, ez a minőség rovására ment.) Íme.

Ismét felolvasószínház, Nagy Gergely Miklós Alkalmatlanokja. Agyam eldobom. Nagy Gergely az a srác, akivel együtt jártunk Radnóti-órára tavaly. Ez nem lehet igaz.
Asszem, megvan a nyári programom.
Csőre Gábor rendezte (illetve rendezi, konkrétan most próbálta elmagyarázni a technikusnak, hogy mikor induljon a zene). Juhász István, Gyurma, Kálid Artúr, szerintem Borsos Beáta [igen, ön nyert!], Epres Attila, Varju Kálmán. Igen érdekel. Csőre nagyon pörög.

Lucával találkoztam az imént, valamikor ősszel láttuk utoljára egymást. Akkor volt a nagy Luca-tali – az osztály egy érdeklődő részhalmazának szembesülése az osztályból elsőnek házasodóval.

ÁÁÁ! Itt van! Végre! (Köhömm, izé.)

Nem is biztos, hogy érdemes ennél lassabban és kidolgozottabban játszani.
Gyurma hangsúlyai mintha Haumannéi lennének.
Ez inkább akciófilm, mint színdarab.

Vége. Ez legalább jó volt. Vagy úgy érdekes. Ez se mély, tényleg inkább mint egy gengszterfilm. Mondjuk nem nézek ilyesmiket, színházba sem mennék el érte.
Egész ügyesen kihozzák mindig pont egy órásra.
Mennyi hajót hagytam elúszni, te jó ég…
Mondjuk nem is vonz, hogy most kivonuljak a büfébe jópofizni.
És akármennyire kapacitál is Nánay, nem költözöm át az első sorba.
Na ja. A lényeget mindig mindenki a szünetben óhajtja megosztani a többiekkel (nagyon kevesen merik nyíltan vállalni a véleményüket – nyilván én se véletlenül írok blogot).

Tegnap este Brechtet néztünk Ithildinnel. Azt hiszem, rossz választás volt. Több ponton volt olyan érzésem, mint Szilágyi Csokonai-óráján, amikor csukódott le a szemem, és igazából nem is akartam kinyitni újra… Pedig Jordán-Lukátsék csinálták. Bár nyilván írtam már, hogy a fiúkban nem látok olyan sokat. Kovács Lehel meg Nagy Péter jó karakterek, a többiek olyan megfoghatatlanok. Illetve bocsánat, Krisztik Csaba is kivételesen jó. Csak három lány volt ebben az előadásban, persze mindhárman zseniálisak (mintha túl gyakran használnám ezt a szót). Egy darabig nem akarok Zsótért nézni. Talán a Peer Gyntöt leszámítva.

Vissza a felolvasószínház beszélgetéséhez, fragmentumok.

A darab ennél háromszor hosszabb. Kihúztak belőle egy lecsúszott pszichiáternőt. Az milyen érdekes lett volna pedig.
Hozzászóló (Almási-Tóth András) szerint mindenki egyformán, stílustalanul bölcselkedik, azért, mert megpróbálják nagyon sok irányból megközelíteni a problémát. De így sehonnan nem lesz megközelítve. Sajnos én sem tartok ott, hogy különböző stílusban írjam a különböző hangokat.
Hát ez hihetetlen. Gergő odaadta Radnótinak, ő odaadta Harangozó Eszternek, ő Csőrének, és ennyi. Persze, nyilván kell benne lenni valaminek. Lehet, hogy öngyilkos leszek.
Annak alapján, amit mondanak róla, ez egy tök jó darab lehet. (Szeretem, ha valami bonyolult, bölcselkedő, és ahol több szál kapcsolódik bizonyos kulcsfontosságú pontokon.)
Csőréből nem néztem ki ennyi kreativitást. (Túl mélyen vannak a túl apró szemei.)
Igen, Feri is mesélte, hogy Gergő összebalhézott a társulatával.
Kutyaszorítóban alapú. Most már tényleg meg kéne néznem ezt a filmet.
A lassabb részeket kicsit döcögősnek, kicsit csináltnak érzi. (Gergő.) (Én a szinkronjaimat érzem túl papírízűnek, és túl sajátnak.)
Hozzászóló szerint filmen van atmoszféra, de színházban nem lehet eljátszani. Igen. Kameramozgás, háttérzene, ez adna bele valamit sokszor egy-egy jelenetbe, de két ember között nincs fogható kapcsolat.
Darabtrailer. De jó szó ez.
Igen. Egy nő szerint tök jók ezek a jelzések, mert ha elmennénk "reáliák" felé, az nem hozná ki belőle azt a sűrítettséget. Erre gondoltam én is fentebb. Valóban, így jobban megszólal a szöveg.
Belső humornak nevezi a nő, hogy a délelőtti darabban idéztek A sütemények királynőjéből – de hát egy normális átlagnéző bemegy, és halvány gőze sincs.
(Egy dadogó emberre mindenki milyen feszülten tud figyelni.)
Pasi nem hagyná, hogy Gergő másikat írjon addig, amíg ezt be nem fejezi.

Később, az esti Őszinte, de igaz előadáson.

"Ideülhetek maga mellé? Vagy nagyon kínos?" (Visszafojtott röhögés egy sorral följebb.)
"Tessék, ott van egy hely, ott van még egy hely! Tessék nem félni az első sortól!" (Üvöltött le Nánay két tanácstalan nézőt.) Hihi, hehe. Esküszöm, mindenhová kéne egy Nánay-klón. (És te jó ég, ma találtam róla egy nevető képet. Szerintem évtizedek óta gyűjtögette ezt a mosolyt. Ijesztőbb, mint amúgy.)
Milyen undorító dolog magasodó zenével kezdeni egy előadást.
"Csak úgy mondtam, mert úgy éreztem magam, mintha lenne." (Elmebeteg bátyja az egyik szereplőnek.)

[Előadás után, egy eldugott utcácskában üldögélgetve.]
Hát ma tényleg nem volt ennél jobb. Csak csupa koncert, meg nemsokára, kilenctől a zsidó Tartuffe. Én maradok a Horvát Színházban, a Zörgő rondóra.
Az iménti előadásban az a jó (a tegnapi meg a mai felolvasott darabokhoz képest), hogy bár modern, mégis egészen egyszerű, akármikor megtörténhető és tragikus. Modern, de nem a káoszt látja a világban, egyszerű, de nem kisszerű, reális, de váratlan, tragikus, de – és itt jön az óriási hiba – nem katartikus. Elmesélem valakinek, és azt mondja, ez szörnyű. Látom, és nem rendülök meg. És ez nem olyan, mint amikor Tarantino ujját mégis levágják. (Ahhoz képest, hogy csak egy Tarantino-filmet láttam, elég jó kis képem van róla.)
Róbert Gábor sem ismer már meg.
Mikor már (tudom, hogy szóismétlés, de sok idő telt ám el az előző mondat és eközött. Tessék talán kivárni ugyanannyit) ment egy ideje az előadás, és egy fotóst sem láttam, úgy döntöttem, nekem kell intézkedni. Ilyen jó képeket bírtam például csinálni: ez itt, meg ez ott.

No jó, visszamegyek, hogy valami érdekeset lássak ismét. Ötven perc, nyolcszáz forint. Szeretnék én is ilyen óradíjat. (Vagyok én olyan skizofrén, hogy a színészekre leosztott per főkből összegyűjtsem ugyanezt az összeget.)

Ma:

A Művészetek Házának udvarán ülök (itt se voltam még), Nyílt Fórum felolvasószínháza kezdődik egy Lackfi-drámával, elvileg tíz perc múlva. Gyakorlatilag nem igazán látom sem a közönséget, sem a stábot – bár Lőkös az imént eltűnt egy kameramennel.

Kis intermezzo: leszólított két nő (mintha már láttam volna őket egyébként előadásokon, de lehet, hogy ezt csak beképzelem), valószínűleg Avon-terjesztőnek akartak beszervezni, de hát sajnos nem vagyok pécsi. (Beletelt kis időbe, mire kibogoztuk a szálakat [például hosszas gondolkodást igényelt a mit írsz-kérdés megválaszolása], de jól szórakoztam.)

Micsoda szerencse, hogy nem hittem el egészen a kiplakátolt "udvara" feliratot. Naná, hogy a teremben vagyunk, ahogy máskor is. Feri is megérkezett Pestről – ismeri a tegnapi Lysandert (aki Valcz Péter). Meg még egy rakat embert itt körülöttem.

Hét színész (Bodor Erzsébet, Dévai Balázs, Horváth Virgil, Horváth Lajos Ottó, Honti György, Molnár Csaba, M. Simon Andrea, Naszlady Éva) prezentálja majd nekünk a Hambi-pipőkét (ami Lackfi János drámája). Naszlady Éva rendezte (őt a tavalyi A ragaszkodóknál ismertem meg, abból a csapatból Molnár Csaba [apa volt] és M. Simon Andrea [nagynéni volt] vannak itt.)

Lackfi János egy fogas. Ezt tudtuk meg.

Á, ez egy hülye Revizor-parafrázis.

Olyan szar, hogy ők sem veszik komolyan.

Vége. Hát ez milyen szar volt.
Nagyon.
Nem is igazán lehet erről mit írni. Egy hülye gyorsétterem hülye kis baromságai, roppant elcsépelt, nem is vicces. (Bár egyesek kacagtak néha.)
Roppantul érdekel, mit fog róla mondani Nánay.

Kihallgatott beszélgetés: "Nem tudtam megállni, hogy ne gonoszkodjak." "Pedig már jó ideje nem tette velem." Szerintetek ki, kinek? 😉

Milyen kár, hogy a "nem tetszett", az nem érv semmire. Pedig én ennél többet nem igazán tudok mondani. (Nem gondoltam sohasem, hogy én érzem a színházat. Mert nem érzem. És ha érzem is, rosszul. Vagy rosszat. Az mondjuk biztos, hogy érteni nem értem.)

Jó kis előadásnak nevezi Nánay! (Van egy humora.)
Léner András kaposvári rendező, tanársegéd. Ő szól hozzá.
Itt van Upor! (Nem hoztam fotómasinát, pedig hogy örülne Vadmalac.)
Hú, ez a darab megy Zalaszentgrótra! Srác (Léner) tanít ott is.
Ja, hogy beült mellém a Lőkös. Ezért villantott szembe FoTóth.
Nem akarok, ez most már teljesen biztos, NEM AKAROK ebben a szakmában semmit csinálni. (Minden szakma undorító.)
Ez a tanársegéd mazsola nem tud beszélni.
Jólesett neki olvasni. (Lehet, hogy az más.)
Szerelmi tehetségtelenség és nyomor? Ez mindenhol ott van, nemcsak itt… mindenben fel lehet fedezni.
Versforma különleges interpretációs lehetőséget kínál fel. Lehet, de szerintem ez egyetlen percig sem érdekes.
Honti György – Udvarmester. Srác hiányolta, hogy őt nem tartja fogva tökénél a Királynő.
Naszlady is felismert benne dramaturgiai bukfenceket.
Nincs művészet, csak szórakoztatás, közben támadhat művészi élmény. Ez Naszlady véleménye, szimpatikus vélemény.
Mindenki Moliere-rel hasonlítja össze. (Nem Naszladyt.)
Hát ha csak a forma meg a kellemes színészi lehetőség a darab erénye, tényleg nem értem, mit keres itt a Nyílt Fórumon.
Áhá, nem biztos, hogy Naszlady tud azonosulni ezzel a gondolatkörrel, amit feszeget a darab. Ja, kicsit sem árnyalt.
NEEEM, miért kéne ezt így elmélyíteni? NEM, ez nem olyan jelenet, mint a Cydben! Belemagyarázás!
Mesét kell írni. De szerintem ez nem a deus ex machinát jelenti, mint az esetek többségében.
Azt, hogy benne van A revizor, szerintem nem áthallásnak kéne nevezni.
Tény, jó feladat előhozni ezeket a karaktereket színházkedvelő fiatalokból. De könyörgöm, ne kínozzuk ilyesmivel a nézőket.
Remélem, az udvariaskodást levetkőzve csak kimondja végre valaki, hogy ez végtelenül sekély. (Nem is, végesen az.) (Naszlady ezt gondolja, mégis mentegeti. De miért? Annyi mocskolódás van így is ebben a szakmában, de mi végre, ha ezzel együtt sincs kimondva a frankó!)
Upor sem tudott semmi újat kihámozni a darabból. Kijavítja az archetípus kifejezést címkére.
Srác: kell-e több szöveg vagy mélyebb történet? Nem kell, csak nekem se kelljen megnéznem.
Mögöttem ülő, bőszen jegyzetelő srác idesúgta: "milyen jó, hogy nem jött el" (mármint a szerző). Szerintem meg kár.
Lőkös megszólítja a fiatalokat, nehogy a szakmai vélemény beléjük fojtsa a szót.
Mindenki, mindenki mentegetőzik, amiért nem látja benne a mélységet.
Hát basszus, kurvára nem vicces! Mi az, hogy stand-up comedy! A stand-up comedy nem szar!
De NEM, az áthallásoktól nem kerül bele a kultúrkincs!
Verekedést, verekedést akarok! (Egyébként az a baj, hogy itt senki nem fog meggyőzni senkit. Ha én úgy döntök, hogy az idézetek hozzáadnak valamit valami máshoz, akkor valaki más nem fog sitty-sutty meggyőzni arról, hogy de mégsem. Ezek olyanok, mint a különböző pszichológiai iskolák. Vagy inkább a vallások. Nincs más érv az "ez nem így van"-ra, mint hogy "de pedig így van".)
Szeretem a manírt.
Persze, hogy Harangozó Esztert hallva jobban érdekli a darab, mint olvasva. De ez még marha kevés. Persze, hogy Horváth Lajos Ottótól végighallgatok egy szar szöveget, míg olvasva három sor után leteszem.
Szoller Dávid, dilettáns színházlátogató. Ül mögöttem.
Áhá, hogy párhuzamot von a darab üressége meg a fogyasztói társadalom termékei között. Hm, így nem is rossz. Gyorsszínház. Bejössz, és kapsz egy szart.
Hű, Lysander értelmesen szólott.
Számomra ismeretlen pasi szerint a nyelvezet műfajt hoz létre. De ott hagyja az embert félúton.
Srác Upor szerint azt akarja mondani, hogy a vonatkoztatási pont evolválódott. (Szerintem meg evulválódott. Ha, ha.)
Hogy a figurák nem körüljárhatók. "Ennek az őrnek nincs anyja" – mondja Upor.
"Mögötte fehér papír van" – mondja Naszlady.
Nánay zárszava: "Az a gyönyörűség ebben a színházban, hogy neked ez Babarczy tanár úr remek mondása, Babarczy tanár úrnak meg Nádasdy Kálmán remek mondása volt." (Tegezi Valczot… mindjárt sírok.)

Most úgy állok itt a buszmegállóban, mint Heléna a kibaszott erdő közepén, miután leszopta Demetriust. (Ferit is hogy hagytam ott: örömteli üdvözlés, szállása miatt érzett aggódás, segítségnyújtás felajánlása, kábé a "hívj bármikor, bárhol" kategóriából, aztán úgy léptem le, mint akit kergetnek. Igen, én ennyi energiát szoktam fektetni a kapcsolataimba.)

Tegnapról:

A Poppea megkoronázása túl messze volt, és különben is, azt megnézhetem Pesten (vagy csak megnézhettem volna, nem tudom). Az Ifjúsági Házban vagyok, kaposvári harmadévesek Szentivánéji álmának szünetében. Ül mellettem egy nő, szerinte "túl modern" (ezt nem nekem, a lányának mondta). Kifelé jövet egy asszony (ez is nő, és nincsenek információim a családi állapotáról, de nem akartam szóismétlésbe bonyolódni egyszerűsödni) azt mondta, nem érti, miért nem lehet ezt rendes színpadon játszani. (Nyilván az a néni is ezt kérdezte magában, akinek a lábához Hermia hozzábaszott egy autógumit.) Hát először is nem modern az előadás, a klasszikus fordítást használják, semmi olyan nincs belemagyarázva, ami ne lenne beleírva, nem korunkban játszódik, nincs benne a kelleténél több áthallás, nincsenek aktuálpolitikai utalások (például hogy Philostrat Bozóki-maszkban vezetné fel az előadást Theseusnak), nem tudom, mitől lehet még modern egy előadás. Másrészt játszhatnák persze rendes színpadon, de miért is, amikor ez sokkal szebb. A nézőtér a játéktérben van, illetve mindenhol játszanak (de ez nem ugyanaz, mint a bárkás Hamletnél), van sok takarás, körbe mindenhol járások kifelé, több szint (állványok, mérleghintaként használható deszka)…

…és most folytatom, már itthonról.

(Nekem mindig sírni kell, ha szembesülök Puck zárszavával, és most is ettől tartottam, de kizökkentett néhány eltérés. Lehet, hogy nekem van gagyi szövegkiadásom, de nem úgy van, hogy "Most uraim, jó’tszakát"? Kimaradt az uraim, és nem valószínű, hogy feledékenységből.)

Kicsit furcsa volt rájönni, hogy még sosem láttam Szentivánéji álmot színházban. Filmes feldolgozást többet is – most rájöttem, hogy bár a szövegek közérthetőbbek filmen (ott nem olyan furcsa, ha régiesen beszélnek, mint ha mellettünk áll valaki, és közli, hogy "holdra ordít éh csikasz"), teljesen betesz neki, hogy nincs meg az egyidejű jelenlét bűve. Ez után az előadás után sokkal jobban értékelem a darabot (pedig eddig is nagyra tartottam). És Babarczyt is sokkal jobban értékelem – ma reggel szembesültem a ténnyel, hogy ő rendezte. És nagyon JÓ.

(Milyen érdekes, hogy csak olyan előadások kapcsán tudok a rendezésről beszélni, amelyek "nagy" [vagy csak többsíkú? többféleképpen értelmezhető?] darabból készültek.)

Milyen jó volt, hogy Zuboly nem játszotta túl Pyramust, hanem csak úgy, ahogy egy mai színházban előadnák. Ezt kiröhögni egész más. (Bár nem is szívből gúnyolták a néző párok, nekem úgy tűnt, inkább a csordaszellem vezette őket. És valahogy olyan lett, mintha nem értenének hozzá, kívülről dumálnának bele egy műfajba.)

Milyen furcsa volt, hogy Hermia és Heléna nem voltak egy szinten. Szerintem egyformán kéne szánalmasnak lenniük, ha ki akarjuk hozni a mondanivalót. (Persze lehet, hogy nem mindenkinek mondja ugyanazt a darab. Nyilván ettől zseniális. Tök egyszerűen is lehet, azt előadni, ami le van írva, úgy, hogy egy mondat felhangmentes, kontextus nélkül, csak önmaga határozza meg a mondanivalóját.) Itt Hermia egy édes szőke baba volt (Fridrik Noémi), és jobban kellett sajnálni, mint a barna, esetlen, félrecsúszott pántú, gépszerűen fásult Helénát (Sipos Esztert). Így nem jön ki, hogy mennyire szánalmas egy szerelem, akár viszonzott, akár nem.

Vajon az erdő miatt öltözik Hermia is cafrangos ruhába? Ha a mesteremberek hétköznapi gúnyában nyomulnak, hol marad a hagyományos athéni öltözet? (Erre most jöttem rá: a szép Hippolyta amazon volt, ezért bírt csak fél mellel. Jobb későn, mint soha.)

Egyébként meg kellett állapítanom, a kaposvári végzősök roppant tehetségesek. Vagy csak jól vannak dresszírozva. (Babarczyt tekintve efelől nincsenek is kétségeim.) A lányoknak remek a hangjuk – énekelni ugyan nem hallottam őket, csak a Lullabáj-dalt (az gyönyörű volt). A mestereket játszó lányok nagyon férfiasak voltak, de nem manírból, tündérként meg izzott körülöttük a levegő. Áh, mindenkiről akartam írni, de most nincs lelkierőm. Puck nem dobta el eléggé az agyát. A zene, a kurrogás kellemes hangulatba ringatott. Mindent összevéve nagyon tetszett. Bár én mást hoznék ki belőle, de hát ki vagyok én.

Ma ennyi:

Vonaton, mindjárt indulok Pestre – holnap lesz két vizsgám. Annyira félek, hogy nem jövök vissza – meg hogy ennek ellenére sem megyek be a vizsgákra. Ma csak felolvasószínházban voltam – azt is majdnem sikerült kihagyni, bár nem az én hibámból. Helyszínváltozást jeleztek a honlapon, ezért a Bóbitába mentem. De zárva volt, és éppen kezdtem előhalászni a műsorfüzetet, amikor leszólított egy terasz.hu-s pasas, hogy a Horvát Színházat keresem-e. Mondtam, nem, de egyébként hol lesz a felolvasószínház? Hát persze, hogy ott. Az volt az eredeti helyszín. Késve érkeztem, de nem okoztam nagy felfordulást (bár külön csengetnem kellett, hogy bejuthassak – és milyen érdekes, a kapucsengőn át hallani az előadást -> későknek külön praktikus), mert utánam is ki-be mászkáltak a fotósok, a nézők: egy ideig Bodolay ült a hátam mögött (a lépcsőn), aztán mikor Lőkös be, ő ki, helyet cseréltek. Szabó Máté Hétvégéjét adták, nyilván a lényegről maradtam le az elején, mert mindenki (aki nem ment el) végigröhögte. (A leghangosabb bruhaha akkor csattant fel, amikor az egyik, szétesett csaj megállapította magáról, hogy depressziós, majd megvilágosodott: "Lehet, hogy nekem is jelentkezni kéne a Színművészetire?". Ami tényleg egy jó poén, de azért a pofátlanság teteje a szakmától. Mármint kiröhögni azt a sok szerencsétlent, aki azt hiszi, hogy ez ér valamit. És ezzel egyidejűleg gerjeszteni a nimbuszt – tudom, hogy ez képzavar, de szemléletes. Hát szóval elpattant egy húr. [Igen, megint Dolly Roll.]) És miután rájöttem, hogy Nánay akkor fog visszaköszönni, ha leteszek végre valamit az asztalra, elment a kedvem mindentől. (Ezért félek most egy kicsit. Hogy nem jövök vissza.)

Megint hoztam a formámat: beszóltam a poszt.hu fórumán, hogy tán nem kéne ilyen igénytelenül felgányolni a szakmai beszélgetések szövegét. (Képeknél is van úgy, hogy ugyanaz többször van fönn, de az kevésbé zavar.) Ilyeneket bírnak pölö leírni, hogy Kuuitt László (Quitt helyett), meg hasonló szörnyűségek vannak (vesszőhibák, elütések, itt van behúzás, amott már nincs, névvel együtt aláhúzzák a kettőspontot, írásjel elé szóközt tesznek, ilyenek). Tudom, nálam is vannak zűrök – ahogy most visszaolvastam, bizonyos karakterek helyett kérdőjeleket látok. Valószínűleg azoknál a bejegyzéseknél lett ez így, amelyeket nem a webes felületen, hanem Worddel szerkesztettem – más az idézőjelük például, és a blogol.hu most valamiért úgy döntött, hogy nem ismeri fel őket. Talán majd kijavítgatom, ha egyszer ráérek. Most tanuljunk pszichót.

További események: Ránki Júlia maga válaszolt fórumos bejegyzésemre, és arra biztatott, bátran írjuk meg, ha helyesírási hibát látunk. (Ja, azért a többes, mert Ithildint is felbujtottam a hozzászólásra. Egyébként hasonlóan fel volt háborodva, csak szebben fogalmazott. Nekem a tartalommal is vannak problémáim.) Én meg fogtam az egész Anyám orrás beszélgetést, és kijavítgattam a tömérdek elütést meg mellécsúszást meg ilyet, majd elküldtem az info@poszt.hu-ra. (Később leltem rá Ránki saját emilcímére, de ez már így marad. Legfeljebb több emberen megy át, az meg sosem árt.) Azt hiszem, erre nem számított. Kíváncsian várom, hogy reagál a "szöveggondozó" titulussal felcímkézett hölgy.

Hát nem sok kép lett. Itt mondjuk az ötből négy lányról tudok írni. Bal első igen bájos (a szája kicsit emlékeztet az egyik új színházas stúdióséra, akit kedvelek), néha küszködik a hangokkal, de kellemes. Bal második hihetetlenül kecses, gyönyörűen mozog (bár kicsit vékony ahhoz, hogy gusztusosan lehessen öltöztetni), a hangja tök profi (nekem néhol már kicsit operaénekesnős – ezt nem bírtam a szegedi Csárdáskirálynő primadonnájánál sem), nyilván nem volt vele gond a vizsga értékelésénél. (Mivel az első sor olyan furcsán és hirtelen megtelt emberekkel, mire bementünk a terembe, azt gondolom, a vizsgabizottság ült ott csatasorba. Bóta Gábor volt az egyetlen, akit felismertem.) A harmadik csajnak van szerintem a legkevesebb hangja, de nagyon energikus – azért Soltész Bözsét jobban szerettem a Gyere, csókolj meg szaporán, tubicám közben. Ezt valahogy elrontották (a srácnak talán még kevesebb hangja volt), kicsit dühös voltam rájuk. A negyediknek kimondottan bombasztikus hangja van. Nyilván nem tud kiénekelni annyit, mint a második, de sokkal élettelibb (és hát igen, ez jobban illik az operetthez), némely mélyebb és hangosabb pillanatban Meskó Tímeára emlékeztetett. Az ötödik lány lemaradt, őt is nagyon szerettem, hihetetlen ragyogás sütött a szeméből, meg a hangjával is tudott bánni.

Jobb első pedig a végbélrákos. Nagyon jó karakter. Szimpi.

Marha kíváncsi vagyok, hogy ki az a Kiss Mónika, aki fergeteges írásaival naponta szórakoztat bennünket a poszt.hu-n. De tényleg. Vidéky Pétert is felülmúlja.

És "miért van az, hogy mi mindig operettbe menekülünk? Emelünk, bokázunk sérvig, Hannuska a mindenünk…".

Jöjjön hát a mai (rövidke).

—

A Pardon! Operett! előadást várom (ezért mentegetőzni, hát komolyan…), a harmadéves zenészek operettvizsgáját a Bóbitában. E pillanatban (héttől, most nyolc óra van) Jordán-Lukátsék A királyasszony lovagját nyomják az Ifjúsági Házban, továbbá Mi újság?-alternatív megy a Pécsi Horvát Színházban, szintén héttől, de az operett nyert. Különben is, Nagy Cecília meg mit keres itt. [J-L negyedéves.]

A délelőttöt aikidovizsga megtekintésével (és dokumentálásával) töltöttem, és örömmel értesítek minden kedves Ithildin-rajongót, hogy a leányzó immár 3 kyú büszke birtokosa (vagy hogy szokták ezt mondani). A délutánt evéssel, blogszerkesztéssel, evéssel, olvasással és ruhaszárogatással töltöttem, a szünetekben pedig megpróbáltam rávenni magam a zuhanyzás nemes (ámbár nem annyira középkori) tevékenységére. Csak sokára sikerült – gyakorlatilag nincs meleg víz a koliban, nekem meg a délelőtti bőrig ázással elég volt egy időre a hideg nedvekből. Végül nem is volt olyan jeges, még hajat is mostam. (Hát mondjuk ezzel el is ment a délután.) Ithildin és Vecsó Beremendre utaztak, holnapig egyedül leszek.

Kezdődik!

Szünet. Vannak porszemek a gépezetben, de azért nagyon ügyesek. Az első pár dalnál féltem egy picit – hát nem jön semmi vidám, vagy legalább olyan, amit ismerek? De aztán jött! 🙂 Sajnos nem lesz sok fotó – nem tudom, mit lazsálnak. FoTóth kattintott hármat az elején, azóta nem láttam. Remélem, serényen dolgozik hátul.

Kezdek tudni elvonatkoztatni a Korcsulától. Bár ha egyenként látom a szereplőket, még mindig olyan tragikus, nyomott érzésem van, de kezdik elfeledtetni. Esküszöm, a Jön-e velem nagysád simmyt járni alatt könnybe lábadt a szemem! (Pedig "ez nem lesz egy szomorú dal, minden oké, hidd el, nincs semmi baj, csak kicsit túl vagyok mindenen, és zavar, hogy el is hiszik nekem, de ez egy hosszú előadás, ki tudja, még hány felvonás, ki tudja, lesz-e még poén, vagy csak a bohóc hal meg a végén…".)

Vannak itt igen szerethető emberek, sajnos róluk sehol nincs szereposztás. (Mondjuk abba kéne hagynom, hogy ilyen sajnálkozó-részvétteli-megértő-gyengéd-szerető érzéssel fogadom az egyik színész srácot minden bejövetelénél, csak mert a Korcsulában szeretője volt a főnökének, majd meghalt végbélrákban.)

Eddig írtam e, holnap, ha lesznek fotók, folytatom – nem írhatok neveket, mert nem tudom, melyik kit takar. Sok alvást mindenkinek, aki nem tart rá igényt, az adja át nekem.