Vérszemet kaptam, de nem bírta a farkam.

Viszont nem lett belőle baj. A hazahozott (ezt nem úgy értem, hogy lopott) frufruvassal az imént sikerült pontosan olyan hullámot csinálnom a hajamba, mint amilyen előtte volt.

🙂

(Oké, ha rendesen felhevítem a vasat, valószínűleg megég párszor a kezem meg a fejem. Sokkal jobban fáj, hogy a hajvágóollóval belevágtam a tenyerembe, a mutatóujjam tövénél.)

A manó mindenit! Micsoda ős!

Forrás:

Möggyüttem vidékrű.
Keresztanyám úgy tudósított a családnak, hogy csak vegetáltam otthon, az én álláspontom az, hogy szép csendesen pusztultam a náthától. Ezért nem írtam túl sokat. Hát íme.

Nem értem, miért mondja Ildikólakótárs az Ámbár tanár úrra, hogy nézhetetlen. Szerintem ez egy egész rendes kis film. Bár ha valaki nem örül fel Kari Györgyi hangjára, akkor könnyen találhat élménymentes, hangulati átvezetőnek szánt részeket, de az ő nézőpontjába nem tudom beleélni magam. A Vámos-novella nagyon jó (nem mintha tudnék tőle nagyon rosszat mondani) és megrázóan tömör, felhígításával sokat veszített a film, de még mindig a "jó" kategóriában inog, vannak kimondottan katartikus pillanatai. (A zuhanyozás elsőre iszonyú.) Meg hát vicces is, néha. De lehet, hogy csak a színészek miatt. ("Mimmike, ki van veled?" "Rómeó!" "Ja! Már azt hittem, egy férfi!" "Anyuka!") Persze néha gáz, de nézhető, többedjére is. (Főleg, ha az embernek nem csak a végén jut eszébe, hogy Verebes a kakadu.) A zene különösen kedves.
Értekeznék még a tanár úr problémájáról szívesen, de muszáj lefeküdnöm, azt hiszem, lázas vagyok.

Hát ezzel telt a 7vgm.
Meg szereztem egy szimatszatyrot.
Szerintem azért hívják így, mert kilométerekről meg lehet találni, ha követjük penészes karalábéra emlékeztető szagát. (Ezt sajnos már a három órányi mosás és öblítés után kellett megállapítanom.)

Nem lehet többé letagadni: Böbe az utolsókat rúgja. Osztozzatok gyászomban.

A mai nap tanulsága: érdekes, de mindenképp hatékony módja a felmosásnak, ha elfelejted betenni a mosógép csövét a fürdőkádba.

Mivel az imént negyedik alkalommal láttam Varró Danit a környékünkön, meglehetős bizonyossággal merem állítani, hogy valahol erre lakik.
Azt hiszem, az is erre utal, hogy bement a velünk szemközti házba. 🙂

Nem is meséltem, milyen elit társaságban csúsztam át a Világirodalom 3 – vizsgámon. (És most nem Mekavitára gondolok.) Előttem fentebb említett Dániel szaktárs, utánam Kinizsi Ottó – barátok közt öröm vizsgázni! (Három Balzac-regény közül választhattam volna, de egyet sem olvastam. Mindössze Babits gondolatait tolmácsolhattam tehát az Eugénie Grandet-ról, majd amikor megkaptam mentőkérdésnek a Heródiást, A Mester és Margaritáról beszéltem mint tök hasonló műről. Azért büszke vagyok magamra, hogy nem adtam vissza a tételt, mint a felvilágosodásnál, ahol a tizenegy tételből négyet nem tudtam, és kettőt sikerült kihúznom. Pedig Kölcseyről tán többet tudtam volna kamuzni, mint az Eugénie Grandet-ról, bármi is az.)

Elképesztő, hogy bárhová megyek, minden párbeszédből sikerül elcsípnem a wiw szót.
[Most hosszabb eszmefuttatásra készültem a wiw eredeti funkciójáról és annak újdonat félreértelmezéséről, de ki vagyok én, hogy itt okoskodjak. Legyen elég annyi, hogy például Simonyi Piroska ismerőséül jelölt engem. Majd mikor visszakérdeztem, hogy szinkronizált-e vmelyik filmemben (ami könnyen lehet), azt írta, hogy nem emlékszik, de biztos dolgoztunk már együtt. Oké, lehet, de az tuti, hogy sem a munkafolyamat során, sem máskor nem találkoztunk. Tegnap például megtaláltam Margócsy Istvánt (aki egyébként ismeri Balogh Robertet, hmm…), de nem fogom bejelölni csak azért, mert hozzá járok szemináriumra. Na érzem, most kell abbahagyni.]

Este megyek Vásárhelyre. Mióta nagyapám meghalt, csak egyszer voltam otthon, de akkor sem egészen egyedül, szóval furcsa lesz. Májusban elvittem hozzánk Mekavitát, nyelvjárásgyűjtés céljából. Akkor vettünk fel kb. három kazettányi anyagot, ebből legalább másfelet nagyapámmal. Most azt hallgatom, hát ijesztő, hogy 1. fél mondatból meg tudom állapítani, hogy nagyapámnak melyik sztorija következik, 2. most is ugyanúgy reagálok az elmondottakra, mint a felvételen, 3. a legjobbakat nem mesélte el, és már nem is fogja.

Ja, voltam Hudi-próbán, érdekes volt. Majd megyek még, ha ráérek.

De szép szó… veszkődik…

veszkődik veszkődik veszkődik veszkődik veszkődik veszkődik veszkődik
vessssszkődiiiiiik

Újabb klassz játékot találtam ki, hogy előcsalogassam lappangó olvasóimat az anonimitás iszapjából. (Na jó, ugye mindenki sejti: ez csak egy újabb lehetőség arra, hogy infókat szórjak szét óriási egómról az éterbe.)

Amikor az Ugocsa utcai könyvtár ruhatárjában megpróbáltam könyveket gyömöszölni a táskámba (és nem azért, hogy a kölcsönzést kikerülve lenyúljam őket), azon nevettem, milyen jellemző cuccokkal pakoltam fel magam. Indul a körkérdés: neked mi van a táskádban? (Igen, pont most. Nem ér csalni.)

(Lehet, hogy nem illenék, de én kezdem.)

1. Ami alap: a mappám. Egy éve celluxoztam rá a képeket: eleje, hátulja. Azért rózsaszínek, mert kifogyott a kék tinta a nyomtatómból. Azóta megszoktam. Elöl én, hátul Lipi. (Asszem, lassan le kéne cserélni.) Benne sárga alapon piros négyzethálós, A4-es tömb, amit a Ferenciek terei papírboltban lehet beszerezni.

(Na jó, inkább maradjunk a tételes felsorolásnál, különben estig itt ülünk.)

2. A Hamlet Matúra-kiadása. (Két hete összeszedtem minden bátorságom, és visszavittem az Idegennyelvű Könyvtárba a júniusban kikölcsönzött könyveket. Még nem fizettem ki a tartozást – a könyvtáros néni sápadtan csak ennyit mondott: "Találjon ki valamit. Írjon az igazgatónőnek". Szóval azóta nincs rendes, kétnyelvű Hamletem. Ez most az Ugocsából jött – pár órája iratkoztam be, hátha innen nem kapkodják el azonnal a szakirodalmat a begőzölt bölcsészek.)

3. A Nemzeti hagyományok Matúra-kiadása. (A holnaputáni Margócsyra.)

4. Olvasatlan Metro újság.

5. A Mobilitás Kutatási és Képzési Igazgatóság Projektmenedzsment című kiadványa. (Mindig elfelejtem, hogy hol tartok, és oldalakat olvasok el újra. Erre többnyire csak a végén jövök rá. Iszonyú. Gusztustalan. Minden, amiben benne van a menedzsment szó.)

6. Múlt heti Magyar Narancs.

7. Craig és Hevesi Sándor levelezése. (Vékonyabb, mint a Brook, és egy fokkal jobban fordították. Szerencsére két-, néhol háromnyelvű, így tudom csekkolni.)

8. A mi lányunk Gergely Mártától. (Ezt nem bírom a kisebb könyvtárakban: van külön polc az ifjúsági irodalomnak, néhol még a pöttyös könyveket is külön rakják, és akkor muszáj kivenni valami régi szépet.)

9. A Nyelvjárásaink Kálmán Bélától. (Naná, hogy előre olvasunk a jóképű dialektológia tanárbácsinak! [Ahogy hallom, egyesek kiselőadnak is. :-)])

10. A fiatal Bessenyei és íróbarátai, Bírótól. Kikerülhetetlen olvasmány. (Vagy csak mert másodjára veszem fel a felvilágosodást?)

11. Egy fafej, rajta frissen felspannolt, még üres tüll, mellette kevert haj (kreppelve természetesen), plusz a knipftű. (Korábban is gyanakodtam, de ma megbizonyosodtam róla, hogy nem kniff, hanem knipf. [Ahhoz képest, hogy az elején kliffnek indult… :-)]) Egy hét múlva vizsgázok bajuszból. Kicsit persze kicsúsztam az időből, de hát mit lehet tenni. Aztán kezdem a következő félévet, smink lesz. Az nem hat meg annyira. JA! És ma volt a kezemben először hajsütő vas!

12. Egy walkman, benne kazi (hm… Bergendy Buli… de van mellette egy Dés is).

13. Kb. hét deka pizzás táska (vagy mi).

14. Egy hatalmas fehér grapefruit.

(15. Kakaós csiga – ezt megettem emilolvasás közben.)

16. Pénztárca. Rohadt nehéz, tele van apróval.

17. Szatyor arra az esetre, ha nagybevásárolni támad kedvem.

18. Pótelemek (Energizer, újratölthető.)

19. Fésű.

20. Fogkefe.

21. Tömérdek hullámcsat (még a mesterségvizsga maradványa).

22. Hajgumi.

23. Csuklószorító, kettő darab.

24. Extra nedves Labello.

25. Két csomag rágógumi.

26. Tömérdek biztosítótű (szintén a mesterségvizsgáról).

27. Szolgálati zseblámpa (a Városi Színházba). Iszonyú súlya van, pedig olyan kis ártatlannak tűnik.

28. Index. (Hát erről inkább ne ejtsünk több szót.)

29. Határidőzsebnaptárizé. Minden fontos infóval, elérhetőséggel (még a nagyobb színházaké is benne van!), meg különböző, általam fontosnak tartott évfordulókkal: például tegnap volt nyolc éve, hogy elkezdtem leírni Samyvel megesett kalandjainkat. 🙂

30. Öngyújtó. (Ha már én nem, legalább másokat vele.)

31. Karóra. (Digitális.)

32. Kockás zsebkendők. (Még nagyapámtól kaptam őket díszdobozban, most a mesterségvizsgán szerepeltek.) (Ami egyébként nem tegnap volt – csak a miheztartás végett.)

33. B-s rajzceruza.

34. Három toll.

35. Egy tolltartó (pluszban, de tele).

36. Egy karabiner.

37. Egy lenézett színházjegy.

38. Befizetetlen telefoncsekk.

39. Igazolványtok, benne egy pakli kártya.

Hát ennyicske.

Ti hogy vagytok ezzel? 🙂

Ma volt az első szorgalmi nap, és nevem de Sade (azaz már kivagyok).

Reggel találkoztam Baksa Imrével – már csak Hannus Zoltán hiányzik A rajongóból, és teljes a létszám. Továbbá Huszár Zsolttal, ami meglepett – még a Mátrai-féle forgatáson láttam, tudjátok, ő volt a haslövéses.

Útban a színházhoz, a kilences buszon lezsidóztak. De olyan kedvesen csak. (Nem értem, hogy lehet valaki reggel fél tízkor részeg. Hogy büdös hogy lehet, azt még inkább el tudom képzelni.) Kicsit kellemetlen volt, mert hát mit lehet erre mondani? Amit végül kinyögtem, hogy "hát igen, de nem vagyok zsidó", az kicsit szánalmasan hangzott. Tulajdonképpen a fickót nem érdekelte, utána héberül mondott valamit. (Micsoda alakok vannak!) Asszem, egy ilyen helyzetből nem lehet jól kijönni.

Liliomot néztem a Merlinben. Utána Adrienne, a mesterségtanárunk bemutatott Hudinak, bár annyira nem ragaszkodtam hozzá, mint ahogy ő azt gondolta. És beindult a gépezet: csütörtökön beülhetek hozzá egy próbára, aztán ki tudja, mi lesz. Jó esetben semmi. Legrosszabb esetben hozzácsapódok valakihez, aki mellett be kell fognom a pofám, és ha egyszer viszem valamire, akkor hálásnak kell lennem neki. Ez a gusztustalan az egészben. Más ez, mint a szinkronban volt: Zsiga felfedezett ugyan, meg bevitt az HBO-ba, de az, hogy tudok magyarul és képes vagyok épkézláb mondatokat írni, az nem őmiatta vagy őáltala van.
Mindazonáltal mérhetetlenül hálás vagyok Adrienne-nek, hogy ez így eszébe jutott, és hogy értem kért valamit (hm… nekem a kérés még mindig nagy szégyen).
Csak ne kezdte volna úgy, hogy "szeretnék neked bemutatni valakit, aki felvételizik rendező szakra"… Basszus…

Elnézést, amiért félrevezettem milliós nagyságrendű olvasótáboromat. Tartalmi helyreigazítással élnék: nem lesz penne.

A nagy horgász után szabadon: Hahahahó!

Rövid leszek (kivételesen nem az SH miatt [ami a növekedési hormon]), hanem mert egy hete minden reggel fél hétkor kelek, emiatt éjfélre folyton elálmosodom. (Hát igen, felborult a napi ritmusom, ez így nem mehet sokáig.)

Rékával Vámos-Háy beszélgetésen voltunk az Alexandrában (nem tudom, valahogy ez a Vámos-klub kicsit túl kommersznek hangzik nekem, de majd igyekszem megszokni). Felülvizsgáltam az álláspontomat: Háy ujjai nem is annyira rövidek, inkább tompák, és ettől tűnnek rövidnek. Az biztos, hogy folyton kiszúrom, és ez határozottan idegesítő.

Hát röviden ennyi. (Leírhatnám, hogy mi volt, de megyek vacsit főzni [penne lesz, pestóval], és sajnálom, de Háy is megmondta: amit ma meg akarsz írni, azt holnap már nem fogod, tehát így jártatok [hacsak nem kérdeztek rá].

Ma szép napom volt! Tényleg! A napsütés feldob! 🙂