And I don’t want to be alone

A közelmúltban több embert sikerült kiütnöm egy váratlanul támadó Irigy Hónaljmirigy-dömpinggel, és itt a „több” szó nem a tekintetben drámai, hogy relatíve sok személyről volt szó, sokkal inkább azért, mert az ezzel szembesülők száz százaléka (azaz mind a több!) reagált óvatos, ám határozott távolságtartással, fejezte ki egyet nem értését, netán próbálta diszkréten palástolni megdöbbenését. Amiből több dolog következhet, nevesül:
1. én egy zeneileg és mondanivalóilag igénytelen fogyasztódisznó vagyok;
2. az összes ismerősöm kultúrsznob;
3. az összes ismerősöm nemtudjákezekmiajó;
4. a világ még mindig nem áll készen a paródia műfajára, amely szerintem a valaha volt irodalmi, zenei, színházi, kocsmai és akármilyen műfajok csimborasszója, amelynek minimum nemzetközi díjat kellene alapítani (regionális szinten lehetne mondjuk Petrik Balázs-érem, országoson Gálvölgyi-kupa), és ami valamiért egyfajta idiótáskodásnak van beállítva, pedig hihetetlen mennyiségű kemény munka van mögötte, valamint átlagon felüli alaposság, világlátás és stílusérzék (ami ha megvan egy emberben, nagy eséllyel nullára csökkenti a saját produktumok befejezésének/publikálásának valószínűségét);
5. érzékelésemet már megint elnyomja a libidó.

Amikor megkérdezik tőlem, milyen zenét szeretek (egyébként könyörgöm, ki az, aki ilyen kérdést fel bír tenni, és mégis milyen választ vár? hogy reggae-sta vagyok, vagy mi?), többnyire csehtamást szoktam mondani, mert nagyjából minden egyéb, amit szeretek, valamilyen előadónak vagy zenei rétegnek a kommersz lefölözése. Pl. nagyon szeretem az Első Emeletet, de az ismertebb 15-20 számukon kívül nem ismerek mást. Bikini-rajongónak is mondanám magam, ha nem gondolnám, hogy az igazi rajongó nem csak azt a négy albumot ismeri, amit én. Szóval nem sok előadónak mentem eddig a legmélyére, még Szécsi Pálnak is vannak számomra ismeretlen dalai, pedig ott aztán mindent beleadtam, hogy meglegyen az összes (még ki is írogattam a Mesternek albumonként egyedi borítóval, hogy hallgathassa a konyhában audióban :-)), és lehet, hogy nem is túl széles az én merítésem, de pont mivel megmaradok a közismert és népszerű dalok szintjén, azt gondolnám, hogy van rajtam kívül más is, aki osztozik lelkesedésemben.

És nem. Akárhogy gondolkodom, a legtöbb rajongásom olyasmi, amit legjobb esetben egy emberrel tudok megosztani mint örömöt (bárki más, akivel megosztom, mást érez), de leginkább senkivel, és ez nincs így jól! Hogy senki nem jön el velem Vörös István koncertre! Már ha van koncert. Eddigi tapasztalataim alapján azt is hihetném, hogy bizonyos előadók egyetlen hallgatója a komplett világegyetemben én vagyok. És nem a Fásy Mulatót nézem!!

Na de lássuk a listát, hogy ne a levegőbe beszéljek. Rajongótársat keresek a következőkhöz:

1. Abszolút Kezdők
Nem is ismerek senkit, aki egyáltalán ismerné az Abszolút Kezdőket. Hát még koncertre! (Amíg voltak…) Ez mondjuk annyira nem lep meg, én is csak véletlenül találtam rájuk.

2. Al Bano & Romina Power
És az összes olasz táncdalénekes. Oké, a Felicitá rajta van a karaokeduett-repertoárunkon Vadmalaccal, de az csak egy szám, és őszintén szólva nem hiszem, hogy felismerné őket, ha elé tennék öt fényképet öt olasz házaspárral. (Albano legfrissebb infóim szerint jelenleg egy nála harminc évvel fiatalabb nővel él, amiből egyértelműen látszik, hogy megint rosszkor voltam rossz helyen.)

3. Alphaville
Oké, a klipeket nézve tényleg gáz a csapat. Macskajancsik egymás hegyén-hátán. A klipekért meg jól seggbe kéne őket rúgni. (Nem is linkelek be originált!) De mondhat bárki bármit, ez a dal akkor is világcsúcs.

4. Apostol
Nem akarok rogyásig dobálózni a „maguk műfajában” kifejezéssel, de esetükben lehet, hogy meggyőzőbb tudok lenni, ha elismerem: talán kicsit túl romantikus-nyálas dalokat írnak, amiket könnyen lehet lakodalmasítani, ha a szerencsétlen éttermi szintis egy ütemben játssza le őket. Úgy gondolom, hogy a mondanivaló egyszerűsége mellett a szövegük költészet, a zenéjük pedig határtalan profizmus. Ezt a koncertet csak a tévében követtem (és videón pörgettem vissza újra meg újra), hát komolyan mondom, súlyos pénzeket fizetnék ki azért, ha ma ott lehetnék. (És ha valaki otthon rejtegeti ennek a dalnak az eredetijét, torrentezze át a gépemre! Köszi!)

5. Baccara
Ezt a korszakomat is leginkább Vadmalac szenvedte át velem (akkor még együtt laktunk), be is tudtam forgatni egy-két szám erejéig, de a korosztályomból bárkinek említem, nem hallott róluk sosem. Hát itt mindenki burokban nőtt fel?? Minden idők legmesésebb koreográfiájú The Doors feldolgozása ez.

6. Bee Gees
Három jóképű pasas, több Grammy, 19 listavezető dal 45 év alatt, anyámon kívül mégsincs senki, akivel osztozhatnék az örömben egy-egy kincset érő felvétel felbukkanásánál. (Vadmalac legalább már nem röhög, ha azt mondom, hogy énekeljünk Bee Geest, sőt, maga is szokta javasolni, de sajnos leragadt a nyál topslágereknél.) Robinnak különdíj ezért. (A Mirigynek meg ezért.)

Folytatása következik holnap (illetve remélem, még ma, bízva abban, hogy fel tudok kelni dél körül) a C betűvel.