HIHETETLEN ez az egész! Mondjuk mit várhatunk egy naptól, amelynek reggelén arra ébredek, hogy Ildikó órája bőszen pittyeg, én pedig görcsbe merevedve heverek a kanapén, ahová csak egy félórácskára feküdtem le még hajnali háromkor, mivel dolgozni akartam reggelig és még tovább…!

Annyi infót sikerült kifacsarni elhasználódott agysejtjeimből, hogy kilencre megyek a Dobsinai útra színháztörténet órára, ami azért szép, mert tízre a Vasasba színészmesterségre. De rájöttem ám, pont amikor éppen lekéstem volna a kilencest. És a tízest is majdnem, miután a helyszíneket még mindig kevertem. De – miként az előző félévi színházas szemináriumokon, amelyekről sosem tudtam annyit késni, hogy ne én érjek oda először – igencsak eluntam volna magam, ha A.E-nél később akarok odaérni. Egy órán keresztül hívogattuk felváltva pár szerencsétlen színészmazsolával, de hol foglalt volt, hol nem vette fel. Amikor végre elcsíptük, első kérdése az volt, hogy miért nem kezdtük el. MI A RETKES ISTENNYILÁT KEZDTÜNK VOLNA EL?!? Első színészmesterség órát hat idén érettségizett naiva meg pláne én!!! (Jó, meg Kornél.) Ekkor még Rákoskeresztúron volt, mert a benzinkútnál rátalált évi kétszer bekövetkező rosszullétei közül az egyik. De délre jöjjünk vissza. (!!! Amikor vége lenne az órának! Amikor pszicho 2-re kéne loholnom!)

Most elgaloppozok irodalomelmélet 3-ra. Pfujj. Később folytatom.