Azt hiszem, itt az ideje egy alapos évadértékelésnek. (Mármint ami a színházat illeti. Szakmai, tanulmányi és magánéleti előmenetelemre gondolva kövek érzete támad a gyomromban.) Holnap megyek a POSzT-ra (bár még nem tudom, hogy miből), tisztázzuk hát előtte, hogy miket láttam idén, és milyenek voltak. (Csak röviden. Úgyis az jellemzi legjobban őket, hogy mi maradt meg.)

Tavaly nem könyveltem el, tehát most kell elszámolnom a nyári Csárdáskirálynővel (Szeged). Sok volt a szúnyog, messze voltak, Gálffit szeretem, Stohl jó volt.

44 Feet / Tuttugu og tveir, elvittem rá Pici Húgomat a MU-ba. A Tuttugut már láttam tavaly Pécsett, a 44 Feet még ennél is jobb. Bele vagyok szeretve a Jordán-Lukáts osztályba, és ettől az előadástól iszonyúan szeretnék én is mozogni.

Teknősbéka, vagy… (haha, most jöttem rá, mekkora szóvicc is ez). Merlin, Szaitó Ajumu rendezése. Japánul, magyar felirattal. Karinthy alapján. Volt egy nagyon jó arcú srác (ahogy most olvasom a szereposztást, maga Szaitó Ajumu), ennyi nekem általában elég is egy produkciótól (igen, tudom, sekélyes vagyok, meg [Andorai Pétert idézve] "hiába, minden nő kurva", nem is bánom), de azért a pofátlanság teteje KÉTEZER forintot bezsebelni ötven percnyi bármiért!!! (Na jó, bármiért nem. De ezért igen.)

A Mester és Margarita Castorf-rendezésben (Nemzeti). Elkéstünk. Volt egy-két nagyon karakteres arc, élvezet volt nézni (akár kivetítőn keresztül is). Megfogott a One Night In Bangkok betét. (Sajnálom, de – ahogy azt Mekavita és Ildikólakótárs is megállapították nemrég, nincs lényeglátásom. [Ez mondjuk nem egészen így van – látom én, de nem érdekel.] Nekem ez volt pillanat.)

A négyszögletű kerek erdő (Madách). Erről már írtam. Lipi meg az a kis Anikó elbűvölőek.

Rögv-est (több ízben, MOM). Az utóbbi időben hanyagoltam őket. Szomorú. (Legutóbb, amikor menni szándékoztunk, előadás előtt egy órával átballagtam a tőlünk öt percre lévő MOM-ba, hogy megvegyem a jegyeket, ahogy máskor is. Erre közölték, hogy minden jegy elkelt, még a párnák is, miért nem foglaltam le előre. Há mondom hé, ilyen eddig itt nem vót. Hja, mondják [nem tudom, a valóságban mond-e bárki is ilyet, de az biztos, hogy pont ide illik], mióta a televízijóban is vannak, nem lehet ám csak úgy jegyet venni, érted vazze. Értem én. Értekeztünk Simonyi Bével, ő sem tudott nekünk helyet szerezni. VAnna végül bejutott, mert nem adta fel, én dühömben hazamentem és aludtam egy jót. Azóta nem is voltam. Szűrjük a kommerszet [nem ám :-)].)

Tu in Van (Városi). Félelmetes, ahogy Stubnya cipeli a vállán az édesapját. (Én anyámat nem tudom letenni, köhömm.) A második rész kissé idegesített elsőre (de lehet, hogy csak mert a hülye éneklésük folyton kihallatszott a ruhatárba, és nem bírtam olyan sokszor).

A tavasz ébredése (Almássy tér). Panniék előadása (jó, igazából GNM), bizonyos részei mélyen érintettek (meglehet, azért, mert mélyen ültem a színpad alatt). NEKEM tetszett a zene. A vége kicsit mintha túl lett volna nyújtva, bár ez a darab hibája.

Szűzmuskátlirevolver (Városi). Ez gyönyörű. Bereczky Péter egy ZSENI. (És ez nekem elég is. Stubnya csak a habja ennek a tortának.) De mindig, jaj, mindig megijedek a lövésektől, pedig tudom előre. A párbeszédekben pedig hogy lehet lubickolni…! (VAnna szerint ez a darab csak színészek maszturbálása. Szerintem meg mi az, hogy "csak"?)

Üvegfigurák (Városi). Jajj, a Róbert Gábor… meg az a kanapé, hát igen. Édesek. Azt hiszem, erről is írtam korábban.

Macskafogó (Pécs). Na ja, Lipics. (Minden produkcijóban megtalálom én a magam léleksimogató pasiját.) Azért jó kis előadás volt. Hogy tudják ezek vidéki nézők szeretni a színházukat… nekem ez kimaradt. Egyszer voltam csak Győrben. Meg Szegeden is egyszer, hú de régen.

Philadelphia, itt vagyok! (Zöld Macska.) A legújabb Tarr-rendezés (egyébként Feri, fájdalom, kiesett Babarczy utolsó köréből), alig láttam valamit – hátul ültem. A hangjuk jó – szeretem ez a csapatot, ügyesek. A darab annyira nem tetszett.

Három nővér (Új Színház). Bánsági Ildikó lehet, hogy mégis jó. Itt vettem meg Géczit, és itt vetettem el Almásit. Elkezdtem erről írni Nánaynak, de -fájdalom- nem fejeztem be. Pedig jó címe volt (Hintázzatok csak, lányok!). Utolsó előadás, bárkások jöttek megnézni a főnököt. Azért nem volt olyan rossz (bár furcsa volt, hogy ezúttal mindig ugyanazok játsszák ugyanazokat :-)).

Liliom (Merlin), pontosabban valami más címe volt a Hudi-féle előadásnak, egy szám, amit nem tudok felidézni. (No jó: No. "16 473") Nagyon szép képek voltak, hangulatba ringattak (ehe… Pintér Gábor főleg), meseszerű füstös élmény.

Hamlet (Bárka). Erről már egész hosszan értekeztem. Meleg volt. Balázs Zoltán irritáló.

Dakota (Városi). Géczi ismét, és Huszár Zsolt is jó. És Ficzere Béla is jó (hát még a feneke). De aki a legjobb, az a Kakasy Dóra. Annyira gusztusos, harapnivaló alakja van, tőle igazi élmény ez az előadás. (Meg a fiúk nézéseitől persze. De hát van is kire nézniük…) Fura, nem vagyok egy nőrajongó. (Kellő mennyiségű fülledtséggel persze engem is el lehet csábítani.)

Troilus és Cressida (Katona). Szünetében Vadmalactól ajándékba kaptam Menit, a gyöngymadarat. És hát Elek Feriről kellett elnevezni ugye, de ekkor még nem tudtuk, hogy ki a fenét játszik ott a sok más között. Mikor később kiderült, hogy ő Menelaosz, dobtam egy hátast… hát igen, bár sikerült a Maszák-vizsgám, nem minden Shakespeare-t olvastam el. Amúgy meg tud valamit ez a Purcarete. Szeretem a széles és mély, látványos előadásokat. (Meg a Hajduk Károlyt.)

Bob herceg (Magyar Színház). Nagyon vártam ezt, mert évek óta egyik kedvenc tévés jelenetem a nemtommelyik MASZK-gálaestről Soltész Bözse és Szabó Máté kettőse. Hát felháborodtam, amikor kiderült: nemcsak hogy nem ők a főszereplők, de az első részben egyáltalán fel sem tűnnek, aztán meg minek! Semmi dramaturgiai jelentőség! Bah! (Csak szépek ám, de nagyon…) Egyébként meg mű az egész, rondán csinált, gagyi, műfajra szégyent hozó. Tóth Sándor nem tud énekelni, Béres Ilona meg nem akar. (A mellettem ülő, általam beszervezett párocska odáig volt az előadástól. Még szerencse.)

A talizmán (Katona). Túlságost be volt ez harangozva nekem, és ahhoz képest döcögősen indult. (Meg igen kellemetlenül éreztem magam az előadás közben, egész más okok miatt.) Meg hát irritál a Nagy Ervin. Én nem tehetek róla, lehet, hogy ügyes, de számomra élvezhetetlen. Fullajtár remek volt (tényleg Törőcsik-paródia?), Érsek-Obádovics is (tudom, tudom, amit ő csinált, az nem színészet, de akkor is, na), meg hát Elek Feri. Csákányi és Fekete meg hű, de mennek egymáshoz zsenialitásban. Szotyola forever! 🙂 A végén már tudtam nevetni is.

Még egyszer hátulról (Új Színház). Az első felvonást kb. húsz percre rántanám össze, nagyon nyögvenyelős. (Így hát mindenki annyira együtt érez Gáspár Sándorral, aki a rendezőt játssza.) Trill Zsolt olyan Balázs Zoltán-féle karakter nekem – ezzel, azt hiszem, mindent elmondtam. A második rész, az igen. Az ott volt. (Mégsem csalódtam akkorát Menzelben.) Vass Gyuri ugye nagyon bejön, de most valamiért nem fogott meg. (Itt a Gáspártól meg a Botostól kell elolvadni. Mindig ilyen Poppy-szerű akartam lenni, szép álom, hüpp… pláne egy ilyen rendező mellett […csorog le a székről…].)

Tartuffe (a Budapesti Zsidó Színkör előadásában, sajnos nem tudom, helyileg hol voltunk), Orosz Eszter (szaktársam) remek Dorine (egyébként persze hogy ez a legjobb szerep), Yeti sem rossz, Juhász István (tudjátok, a tavalyi POSzT-on az Arturo Ui kapcsán megemlítettem) igen jó, Köves Dóra meg hát magával ragadó. Galambos Attila lenne az, kiért érdemes, de hát Cléante-ként nem sok vizet zavar. A többiek felejthetőek, sőt, felejtendőek. No jó, Lojális úr vicces volt. A rendező kimondottan ellenszenves, a közönségben sok rokonszenves (és ismerős) arc. Csak olyan szűk volt az a pince.

Koldusopera (Bárka, főpróba). Végre elérkeztem a tegnap estéig. Kardos Róbertből kezdek kiszeretni – ez a jumpszerű bongyor haj meg a hosszas borosta nem viszi jó irányba a fejformáját. Úgy tűnik, Egyed Attila lesz a nyerő – borzongató hangja van, meg különben is, nagyon szépen szerették egymást Balázs Zoltánnal (aki itt Bicska Maxi, és a Hamlethez képest sokkal emberibb feje van – megkockáztatom: ha most látnám először, kicsit messzebbről talán még kedvelhető is lenne), kár, hogy nem vitték tovább a viszonyt. Seress nekem túl magas és vékony, de hű de jól állt neki a Peacock-kabát! Szélesvásznú volt, azám! (Jajj, erről jut eszembe a tragédia: Debrecenben nem viszik tovább a Józsefet a következő évadra – végérvényesen és mindörökre lemaradtam róla! Lehet, hogy sírok is mindjárt… Nagynéném egy hónapja dolgozik náluk munkaügyisként, tőle tudom. Hüpp.) Varga Anikót imádom, de ruha nélkül valahogy olyan furcsán feszít a méltóságából. Ezért nagyon kár volt (szerintem). Ahogy a Kocsma Jenny daláért is – Mezei Kingának olyan jó hangja van, miért nem énekli ki végig a sorokat? (A többi songgal is így volt ám. Mintha gyorsabbak is lettek volna a kelleténél. Kezdek rendezői koncepciót sejteni mögötte.) Varjú Olgával tartottuk magunkat régi szép szokásunkhoz – de hát a vörös paróka kis túlzás, nem? Bundában pedig sokkal kövérebbnek látszik, hogy ismerném hát meg, ha nem nézek előtte szereposztást? Spolarics szokásosan pompás. De Törőcsikkel meg Garassal nagyon csúnyán becsaptak. Én vártam őket, bizony, aztán meg csak hangfelvételen vannak. Összbenyomás: ez a sok jó színész elvész abban a nagy vívóteremben. A második szünet előtti bohóckodás szánalmas. De egy ilyen előadástól érzi az ember, hogy fel akar kapaszkodni a színpadra.

Igen, voltaképpen azért kell (üres erszénnyel és indexszel is) mindenképpen elmennem holnap, hogy fenntartsam magamban az igényt, azért, hogy feltöltsön, és egy ideig megint úgy érezzem, hogy érdemes kepeszteni.