De barátságunk védeni fog, ne félj

Tegnap nagy szobaátrendezős-rendberakós nap volt. Hétvégén megjöttek az ikeás polcok, juhéjj! Rögtön el is vágtattam értük, hátha nincs mégse (mert a múltkor már átvertek minket ezzel a netes adatbázissal), pechemre volt, de hétnél többet nem tudtam hazacipelni. (Még most is látszanak a kék foltok, ahol kétlépésenként hozzácsapódtak a csípőlapátomhoz.) Estére összelegóztam, Picihúgot és Újsógort felkértem szemmértéknek, és be is merevítőztük. (Újsógor felajánlotta, hogy ha én ilyen barkácsolós vagyok, szívesen áthozza a szerszámkészletét. Ezt azért mondta, mert mióta együtt vannak Picihúggal, engem főként ülő helyzetben lát a padlón, amint buzgón csavarozok valamit, körülöttem pedig tengernyi fűrészpor. Van már padlása a nyúlnak, terráriumtartó állvány ikeamaradékból, ház a malacoknak, napozóterasz a malacoknak, tévészekrény [nekem]. Volt szobaátrendezés legalább háromszor, szőnyeglerakás egyszer, zuhanytálca-szilikonozás kétszer, ablaktábla-rögzítés először és utoljára.) A tévét még nem tudtam rátenni, mert ötven centi mély, a polc pedig csak harminc. Erre volt a Mester zseniális ötlete, hogy a félköríves (hatalmas átmérőjű, de harminc centis rendszerbe beleillő IVAR asztallapot négy fém L-elemmel meg egy fa asztallábbal megrögzítjük, és már pakolhatjuk is rá a tévét, forgatóval együtt. Hát ez volt vasárnap délelőtt.

Hétfőn pszichó prezentációval voltam elfoglalva (azt hittem, én csinálom az óra második felét, aztán az óra első felére tervezett játék gyakorlatilag tíz perc alatt lezajlott, hát rém büszke vagyok magamra, hogy hogy kötöttem meg átasszociáltam meg mentettem, és rém büszke lennék a többiekre is [mert ők is ügyesek voltak], ha erre nem azért lett volna szükség, mert ők nem gondolták át teljesen, hogy mi és merre és meddig [főleg hogy meddig]). Szóval csak kedden jutottam oda, hogy rakjunk rendet, de akkor nagyon. A könyvkatalógus folytatása és kimaradt könyvek exlibrisezése ugyan hosszabb időt vett igénybe, és az eredmény nem lett olyan látványos, de az átcímkézett (és szintén átkatalogizált) videokazetták tévépolcra rendezésével rengeteg helyet szabadítottam fel, és elértem, hogy ne legyen semmi a földön meg a székeken. Még doboz se. A kanapét áttoltam a másik falhoz (miután elválasztottam egymástól a két ágyat, az egyiket áttettem egy másik sarokba, majd hozzátoltam a másikat [ez nem olyan könnyű ám, ha leragasztatlan szőnyeg rendetlenkedik a padlón!], hogy aztán úgy döntsek, ez nem praktikus, és visszaszenvedjem az egészet az eredeti helyére), majd az asztalelemek redukálásával/cseréjével elértem, hogy onnan is lehessen látni a tévét, és az eddigi tévésszekrényt a kanapé eddigi helyére illesztettem, rápakolva a malacok jelenlegi és az egerek jövendőbeli terráriumát, ezáltal felszabadult némi hézag a nyúlketrec és a fal között (aminek köszönhetően most már nem kell megmozgatnom az összes bútort, hogy kicseréljem a vizet az önitatóban), továbbá az általam ácsolt terráriumállvány, amire így rákerülhettek a virágcserepek és -láda, amelyek eddig a radiátoron/ablakpárkányon alkottak antikiskertet. (A bazsalikomok kikeltek ugyan, de valaki elrontotta. A liliomhagyma csendben lapul, a saláta nemtommért nem jön ki.)

Szóval tegnap már nagy rend lett. Ma iskolába mentem (A tanárnő előtt értem be! Éljek én!), és nagyon okos voltam és kedves és intelligenstekintettelnézősbólogatósérdeklődős. Hazajöttem, sitty-sutty felporszívóztam, kineteztem magam, aludtam, ébredtem, tanuláshoz láttam, és akkor jött Újsógor, hogy két ember áll az ajtóban, és valószínűleg minket keresnek. Olyan régen jött vendégem! Hogy megérte! Micsoda szobát láttak itten! Meg micsoda kisállatokat! Meg milyen otthonos lett már! És meleg!

Most tanulok, hogy holnap is ilyen eredményes és szép napom legyen.