Ez történt Terrény

Negyedik napja már itthon, de csak most. Mint az látható.

Terény, első nap. Kocsival, a csapat egyik fele Rendezőkispajtás édesanyja által, nógrádi bércek között. Megérkezés, ebéd vételezése Mucsináéktól, turistaház Mikszáth utcában az utolsó. Hát majdnem beköltöztünk a ravatalozóba, de nagyon tényleg. Csak a kulcs nem illett a zárba, ennyin múlott. Első élményünk már a valódi turistaházban, hogy valakik évekkel ezelőtt tejért mentek, és azóta sem tértek vissza (legalábbis az ajtóra rajzszögezett felirat szerint, melyet mi is megőriztünk az utánunk érkezők számára). Második, domináns élmény a serény hangyák és hatalmas böglyök serege. Nem is volt kedvünk szétcuccolni, amíg meg nem érkezett a csapat második fele gyaur kocsiján, rovarirtóval meg mindenféle jóval.

(Eredetileg rövid, igétlen tőmondatokban gondoltam megfogalmazni az eseményeket, aztán rájöttem, hogy kívülállóknak az kevésbé lenne élvezős. Sajnálom, de ezt a körülírást meg ÉN nem élvezem.)

Szóval lényeg, ami lényeg: ezt a tábort (amely egyébként szinglitábor lett, mint utóbb kiderült) a tömegszex végett találtam ki, ment is némi baszogatás. Néha. Jóban lettünk Bot Bélával, meg egy másikkal is – bár nem hallottam falrengető kacagást az asztala felől, amikor megemlítettük egy-két jelenetben. Alaposan körüljártuk a metroszexualitás témáját, lett is egy sajátunk. Különbejáratú dzsigolónk sajnos az előadás után hazament, így nem tudtunk plusz üveg bort kisírni az Istennőtől, és a testek bevetése sem jött be a kandi portás bácsinál. Az Asszonybosszantó persze már bezárt. Énekelés is volt, mert a zene az ugye kell, és hát mjuzikel is született, "Sárgarépa" témában.

A szieszták között néha próbáltunk is. Mire a Mester megérkezett, kék foltok rengetege borította hamvas bőrömet – részint Atlasz tanár úr, részint a karatés jelenet, részint privát esések miatt. Kábé két napig egyfolytában jelenetben voltunk – ami nem azt jelenti, hogy a riposztreflex elmúltával értelmes társalgást folytattunk. Egy egész napig gyerekem is volt (kicsit lila, kicsit csápos, de a mi Melchink), hosszan tárgyaltam a francia ügyvédemmel az elhelyezésről, majd az akarszengem kérdés vetett véget a vitának. A Mester mint homokozóban a gyereket, úgy hagyott játszani. ("Hogy fogok elszámolni apám előtt, anyám előtt, és legfőképpen: M… előtt?")

Hétfőnek reggelén megismertük Masina Ferencet, aki elvitt minket lovagolni Gyaurral meg Dzsigolóval. (Remélem, minden résztvevő értékeli az anonimitást megőrző, mégis azonosítást elősegítő becék használatát.) Volt sok csacsiii (puha orrú), kecske (büdös), bögöly (harcias). Majdnem kihagytam Bambit (bruhaha), aki Masináéknál van munkaviszonyban mint őz. Kicsi.

A ponton megtudtuk Bertókot is.

Előadásunkat az összes közönség nagyon üdvrivalgotta, főleg hát ugye mi. Életemben először (és lehet, hogy utoljára) sikerült figurát teremtenem az "odatalálni Terénybe" jelenetben, mégpedig Bud Spencert hoztam igen nagy sikerrel, bár azt hiszem, ez betett a napozós jelenetünk elejének. Csak hogy okuljon mindenki: a biztonsági öv árt a hangszálaknak, a szőrszálak árnyékolnak napozásnál, a herejóslás sokba kerül, tuti mondat csajozásnál a "Szép a cipőd!", gyermekünknek remek ajándék a disneys koporsó, a vasaló nem segít felállni, és az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat Terényben (csak egy Metro mondhat ilyet, egyébként).

Az utolsó pár napot Lénárd szakácsnak köszönhetően végigszuszogtuk, nekem például több tszn-programba sikerült belealudnom, ezeket most nem nevesíteném, mert a priznicbe csavart Rejtő Jenőt kiöntik a fürdővízzel együtt. Mint kiderült, Csépai Eszter a kedvenc újszínházstúdiósom, hát majdhogynem hangilag is. Ittunk együtt Ládafia Norbival, én speciel kézcsókot is kaptam, bár most, hogy így visszaemlékszem, már a Városiban is egyszer. A mindenki-lecsorog-a-székről-olyan-jó kecskeméti gümnazistákról lemaradtam, de kocsmai biliárdozás közben kihallottam társalgásukból a "rendezői intelligencia" szintagmát, amitől már nem is bántam annyira.

Vasárnap Mohorán, végre élesben is a Marjai-Varjú párost, nem csak pizsamában (nálunk aludtak ugyanis). Maradt vagy három dal a Tolnay Klári-emlékműsorban, nem értem, miért kellett napokat szenvedni a cédéírással és -hallgatással. Utána Kútvölgyi beszélgetős-felolvasós Gyurkoviccsal, nekem tetszett, csak már kissé hideg volt, meg mentünk volna haza. Végül mégsem együtt, kocsival, hanem a fáradt szervezők fél nap csúszással, Mohorát átfutva, vonattal.

Búcsúzóul többen vásároltak a közpénzen vett jelmezekből, hát igen, Rákóczi tér a király. Egyébként ez a kép híven tükrözi az egész tábor hangulatát.

Mit még? Minden pénzt eltapsoltunk, mégis kevés lett a Becherovka.

Valami hiányzik.

Taramm, taramm. Taramm, taramm.
Taramm, taramm. Taramm, taramm.