„Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltűntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak.”

Az előbb még csak dohogtam itt magamban, nem igaz, hogy napok óta nem tudok megnézni egy hülye filmet, nincs már hely a gépemen, törölni kellene sürgősen, én meg minden este belesüllyedek valami Németh László-tanulmányba (tőle is, róla is), nem lehet ezt így, pláne ekkora dózisban, de most épp sikítok, mert megtaláltam ezt az interjút, nem, ez nem létezik, tudtam, hogy váltották egymást Vásárhelyen, de nagymamámnak Laci bácsi volt az isten, az ő könyvei álltak sorban a hidegszoba polcán, rajta fanyalgott nagyapám, róla hallgattam a sztorikat, nem és nem lehet, hogy azelőtt Szabó Magda volt a magyartanáruk, ez egész egyszerűen elképzelhetetlen!!! Hogy egy szó ne esett volna erről, hogy legalább egy könyv ne került volna fel a hidegszoba polcára??

…
Nem találok szavakat!!

Update: Holnap márpedig nagynéném felmászik a pallásra, és előkotorja nekem a bizonyítványokat. Meglátjuk, okkal kaptam-e szívrohamot. (Ha igen, rögtön követi majd egy másik.) Ha nem, akkor hol csúszhat el a dolog? Ki emlékszik rosszul?

Update 2: Jesszusom, évek óta nálam vannak nagymamám magyarfüzetei. (Két dolgozatot korábban be is idéztem ide a blogba.) Vannak benne piros hullámos aláhúzások (nem sok), lapszéli megjegyzések. Szabó Magda kézírását ide nekem, MOST!

Update 3: Nem létezik, hogy így volt és nekem nem szólt róla senki. Az lehetetlenség.