Kérdeztem az éjszakai csendtől

Si Ho

SZEMBESÜLÉS (Átharapás)

Az igazság pillanata!
Szembesülnöd kell a baj okával, és meg kell szüntetned!
Minden problémának van egy "gyökere".
Sokfelé sugárzik, sokféle gondot, szomorúságot, rossz érzést és szorongást okoz – mégis egyetlen gócból ered!
Ez a góc rejtve van.
Mélyen-mélyen elrejtve, s nehéz rátalálni.
Ahogy hosszadalmas vizsgálatok kiderítik, hogy régóta tartó rossz közérzetedet egyetlen rossz fog okozza – amely talán nem is fáj -, úgy derül ki, hogy a lelkedet, életedet mérgező sokféle bajod egyetlen gyökér-okra vezethető vissza.
Rá kell bukkanni, föl kell ismerni – és keményen, határozottan meg kell szüntetni!
Magától nem múlik el soha!
A feladat tehát kettős.
Kíméletlen önismeret, amely a hazugság rétegein keresztül leás a mélyen elrejtett okig…
Amikor megtaláltad, látod, hogy "Ez az!", határozottan le kell számolni vele!
A feladat első része értelmi, intellektuális, szellemi funkció: meg kell ismerned valamit.
A feladat második része akarati, cselekvő funkció: "szét kell harapnod azt, ami a torkodon akadt"!
Vagyis el kell jutnod a gondolat és a tett egységéhez.
Ha ezt végrehajtod, sikert jósol a Si Ho jele.
"Szembesülés-átharapás: siker.
Előnyös az igazságszolgáltatás. (Per)"
Egy mai pszichoterapeuta számára ismerős Si Ho jósjele.
Azt mondja az ősi hasonlat: a baj okáig úgy jutunk el, mintha egy elejtett vad húsát rágnánk. Egyre mélyebb rétegeket – hazugságrétegeket – harapunk széjjel, amíg végül rábukkanunk arra a bronz vagy arany nyílhegyre, amely az állatot leterítette.
Ahhoz, hogy a Végső Okra ráharapj, sokféle önbecsapáson kell "átrágnod" magad – az Ok ugyanis mélyen fekszik.
Bajaink végső oka az, amire legkevésbé gondolunk: nem merünk gondolni rá!
Az ember nem véletlenül "dugja el" tudata alá vétkeit s megemészthetetlen sérelmeit – ugyanis fél tőlük!
Nem mer a "szemükbe nézni"!
Ha valamit egész életünkben el akarunk kerülni, az éppen ennek a jósjelnek a drámája: a szembesülés.
Ehhez ugyanis olyasmi kell, amire csakis a katarzis forrpontján képes az ember – ez a Kíméletlenség.
(Nem kegyetlenség – kíméletlenség!)
Egy meggyűlt, rothadó foggal nem lehet "kíméletesen" bánni!
Ki kell húzni.
Van pillanat, amikor ítélni kell! Az Ítélet lehet tisztánlátó, bölcs, előrelátó, rossz szándékú, isteni, igazságos… csak egy nem lehet: kíméletes nem lehet, mert a baj gócát nem szabad megkímélni.
A drámatörténetben ez az a pillanat, amikor Oidipusz megvakítja magát. Rádöbben ugyanis arra, hogy a bajt okozó vétek nem itt-ott a külső körülményekben vagy saját, még érzéketlen, "puha húsában van", hanem mint egy mérgezett nyílhegy, a szívében!
Ez a jósjel azt üzeni neked: itt van végre az Igazság pillanata!
Nézz oda, ahová eddig nem mertél nézni!
Ne elégedj meg az igazsággal! Van egy mélyebb igazság is!
Sőt, van még egy Legmélyebb Igazság, amit nem mersz és nem akarsz bevallani magadnak!
Nézz a szemébe: mitől félsz legjobban?
S ha már látod… ha valóban felismered… meg is szüntetheted.
Az ember a lelke legmélyén boldog.
De csakis a legmélyén! Néhány szinttel följebb ott a "nyílhegy", ami titokban szúr és mérgez, és beteggé teszi egész lényedet.
Ki kell húzni.
A "nyílhegy" lehet múltbeli élmény, földolgozatlan iszony, félelem, szeretethiány, bűntudat, gyermeki sérelem, reinkarnációs trauma, vétek, mások aljassága vagy elvetemültsége… A Ji-king nem mondja meg, mi az, csak azt, hogy olyan értelmi és akarati helyzetben vagy végre, hogy mindezt megfejtheted s meg is oldhatod!

Előfordul, hogy az akadály, amelyet "át kell harapni", kívül van.
Nem magunkat, másokat kell szembesíteni az igazsággal.

Ebben a jelben erélyre van szükség – erre csak az képes, aki saját démonai legyőzésekor megtapasztalta, hol van a könyörület, s hol az ítélet pontos határa.

Régi, szárított húsba harap, mérget talál benne. A Kicsi megszégyenül. Nem hiba.
Régóta romló, rohadó kérdésről van szó. Hiányzik az erőd s a bátorságod, hogy megszüntesd. A "Kicsi", aki megszégyenül benned, a Jin – aki hagyná tovább mérgezni a helyzetet.