Monthly Archives: május 2011
Van ki- és bejelentőlapom
He knew his sheepskin days were gone
Örömmel nyitom meg vadonat intellektuális játszóteremet, mely az előző szemétdombot váltja fel. Folyamatosan töltöm vissza mind a bejegyzéseket, mind a kommenteket. Ami külön fantasztikus, hogy ezentúl mindegyik post külön linkkel bír (tudom, ez nem fantasztikus, hanem alap, de eddig nem így volt!), meg még a fácse lájklink se rossz, hát majd meglátjuk.
No?
Hej, az ibolyán messze túl
Egyébként fantasztikus és felülmúlhatatlan és miért-nem-tíz-éve-csináltuk-ezt piknik a szigeten, avagy ma is tanultam valamit:
– A szemetet én már összepakoltam, mert rendes vagyok…
– Meg nő…
Hej, az ibolyán messze túl
Egyébként fantasztikus és felülmúlhatatlan és miért-nem-tíz-éve-csináltuk-ezt piknik a szigeten, avagy ma is tanultam valamit:
– A szemetet én már összepakoltam, mert rendes vagyok…
– Meg nő…
A mézesmadzag elfogyott
Egy fantasztikus nő bármit megnyal erotikusan, mondta Vadmalac.
Azt hiszem, ennyi volt.
A mézesmadzag elfogyott
Egy fantasztikus nő bármit megnyal erotikusan, mondta Vadmalac.
Azt hiszem, ennyi volt.
Amit használtál belőlem, bárki másban megleled
Időben észre kell venni, amikor valaki nem több mint – legfeljebb bizonyos egyedi kritériumokkal bíró, de – intézmény.
Mégis lilának látom a helyzetet
Az az érzésem, hogy ha megkísérelném kideríteni, miért van, hogy mindent túlbonyolítok, miközben éppen hogy mindent leegyszerűsíteni próbálok, kérdésemre a válasz maga a kérdés feltevésének ténye lenne.
Ne feledd, hogy összeomlik majd a fal
Szörnyű, szörnyű, szörnyű dolog, amikor az ölelés nem pusztán ölelés lenne, egy jóleső gesztus, hanem van mögötte valami, egy elutasított előzmény vagy fel nem vállalt következmény, ami teret formál két ember közé, súlyos, tapintható falat, amelyet ledönteni felelősséggel jár, szörnyű a nem önmagáért jó, hanem valahonnan valahová átvezető, küszöbről visszafordított ölelés helyén az űr, az a távolság, amelyre két ember megáll egymástól, mert nem tehetik meg, hogy közelebb lépnek, és annyira, annyira jó ezeken már túl lenni, átnyúlni a téren, érintkezni, csak az ölelés kedvéért, félreérthetetlenül ölelni, aztán menni tovább a magunk útján.
Mikor csak a félelem megfizethető bennem
hogy félreértenek
hogy éppenhogy nem értenek félre
hogy azt hiszem, félreértettek, de kiderül, hogy mégsem
hogy abban bízom, hogy félreértettek, de kiderül, hogy nem
hogy eltávolodom önmagamtól
hogy sosem fogok eltávolodni önmagamtól
hogy nem hiszik el, amit őszintén mondok
hogy komolyan veszik, amit őszintén mondok
hogy komolyan veszik, amit hazudok
hogy nem hiszik el, amit hazudok
hogy talán egyszer majd nem tudok többé hazudni
hogy talán sosem tudok igazán őszinte lenni
hogy olyan vagyok, amilyennek látnak
hogy sosem leszek olyan, amilyennek látnak
hogy nem vagyok annyi, mint amennyinek magamat láttatom
hogy csak annyi vagyok, amennyinek magamat gondolom
hogy kevés vagyok
hogy túl sok vagyok
hogy nem adok alkalmat arra, hogy kiderüljön, hogy nem vagyok kevés
hogy nem adnak alkalmat arra, hogy kiderüljön, hogy nem vagyok kevés
hogy rosszkor próbálok nem kevés lenni
hogy egy áthatolhatatlan burkot húztam magam köré
hogy elhiszem, hogy kevés vagyok
hogy elhiszem, hogy sok vagyok
hogy nem veszem észre, hogy sok vagyok!
hogy nem veszem észre, hogy kevés vagyok
hogy nem veszem észre, hogy nem vagyok kevés
hogy nem veszem észre, hogy nem vagyok sok
hogy nem veszem észre, hogy nem vagyok
hogy nem veszek észre
(hogy nem veszel észre)
hogy félreértettem valamit, és kiderül
hogy félreértettem valamit, és nem derül ki
hogy félreérthető vagyok
hogy túl direkt vagyok
hogy eladom magam
hogy nem adom magam
hogy adok, de nem fogadok el
hogy elfogadok, de nem adok
hogy adok, de nem eleget
hogy adok, de nem meleget
hogy nem adok, és nem fogadok el
hogy adok, de nem fogadják el
hogy adnak, de elveszítem
hogy elfogadnak, de elveszítenek
hogy bonyolult vagyok
hogy túl egyszerű vagyok
hogy túl vagyok
hogy felelőtlen vagyok
hogy nem lehetek felelőtlen
hogy nem veszem észre magam
hogy egyszer valóban meglátom magam
hogy nem hagyok nyomot magam után
hogy a nyom, amit magam után hagyok, szégyennel teljes
hogy érzéketlen vagyok
hogy túlérzékeny vagyok
hogy rossz vagyok
hogy nem tudok elég rossz lenni
hogy túl jó vagyok
hogy nem vagyok elég jó
hogy nem kellek
hogy kellek
hogy megmondjam valakinek: nem elég jó
hogy kiderül: milyen jó lett volna
hogy megmondjam valakinek: milyen jó
(hogy kiderül: mégsem)
hogy ez az egész nem számít
hogy leírható vagyok
hogy leírhatatlan minden, ami vagyok
