Anyám mellett lassan játsszam az életet
Ma az történt, hogy a hajnali fél ötös lefekvés után nem sikerült elaludnom, ellenben reggel igen. (Ez nem azért van, mert olyan keveset aludtam – felébredtem én már fél órával a tervezett előtt a diszkrét nyúlhuppanásra az ágyon, szóval nem volt egy kóma -, hanem mert a szoftverhibás Samsungom harmadik napja nem ébreszt.) Kész szerencse, hogy egy köpésre van innen a pszichodrámapince.
Utána sétáltam, egy éve nem éreztem ilyet, hogy most inkább nem mennék még haza. És milyen jól tettem, mert a Király utca túloldalán Elek Ferit láthattam gyermekkel a vállán. (Celebekben gazdag környék ez, a közelmúltban szembesültem Róbert Gáborral [utcánkban], Parti Naggyal [utcánkban, kutyával, kétszer], Karsai Istvánnal [a boltban], Váncsa Istvánnal [az utcán, feleségével, kézenfogva], Keresztes Sándorral [kapunkban, nekimenve], Szabó Attilával [utcánkban, troliról, ikrekkel], Nagy Marival [mindehol, bárhová lépek, ott terem].)
Hazaérve rávettem a Fogalmazót, hogy menjünk el a Westendbe 1. hörcsögforgóért, 2. adatkábelért, 3. enni.
Röviden összefoglalnám a végeredményt: 1. annyira szorul, hogy Szeklice nem tudja hajtani, kenhetem síkosítóval (nem a hörit), 2. a Fogalmazó kábé mostanáig próbált különböző szoftvereket letölteni, hogy a pc felismerje a telefonomat, de hiába – még jó, hogy az aluljáróban vettünk olcsó kábelt, és nem a szaküzletben drágát, haha, 3. én próbáltam lassan menni, hogy ne hányjak, a Fogalmazó meg gyorsan, hogy elérje a legközelebbi vécét (a Burger King után még egy Pizza Hutba is berimánkodta magát, nem hittem volna), a konyha mentségére hozzá kell tennem, hogy mindketten régóta üres gyomorra ettük a pörköltet, sztrapacskát, rizsfelfújtat, szóval jót mulattunk, bár aztán mégsem ültünk ketten egy vécén, pedig az hogy össze tudja hozni az embereket.
Itthon várt a munka, de inkább gitároztunk és furulyáztunk Vadmalaccal. Aztán hazajöttek Picihúgomék, látták, hogy muzsikálás van, hát kinyitottak egy üveg whiskyt, de a zárjegyet a nyúl ette le.
Nem értem, hogy három óra alvás, hét óra nagyon durva pszichodráma és a fentiek után hogyan bírom még mindig ébren.
Ma arra jöttem rá, hogy azért nem tudok végigvinni egy csomó dolgot, mert akkor akarom (kezdem el) őket, amikor még nem vagyok rá elég érett. Szeretném megtalálni az utat a szélsőségeim között, és egy arra alkalmas valakivel átbeszélni az egész napot. Rájöttem, hogy két totálisan különböző tudatállapotban vagyok akkor, amikor figyelek, és akkor, amikor cselekszem, a kettő nem megy egyszerre, és nagyon nehéz az átmenet is. Ezért van, hogy sokszor bennragadok ilyen netezős-lexikonolvasós-beleérzős-álmodós hangulatokban, amiből nem bírok kimozdulni, ha pedig felpörgök, nem veszem észre, hogy hol van a határ, és mikor kell leállni.
Holnap jönnek a szülők. Meg fogom kérdezni aput, hogy hogyan várt engem.
