Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk

Ma Tegnap az történt, hogy megjöttek szüléim, aztán elmentek, pont bele a Critical Massbe. Előtte még kiderült, hogy én sem úsztam meg büntetlenül a WestEndet, csak később jött ki, hiába volt a jó kis borsmenta tea. Rövid fordítás után nyolckor ledőltem, majd úgy határoztam, reggelig fel sem kelek, hogy helyrebillentsem a bioritmusomat. Ez nem könnyű egy nyúl mellett, kábé kétóránként döntött úgy, hogy felkommandózik az IVAR-ra, a hörcsögök meg egész éjjel verekedtek, hát volt izgalom bőven. De aludtam legalább tizenegy órát (meg is fájdult a hátam), és mivel ma nem megyek babázni, az egész napot a Fashion File-nak és az összeszerelési útmutatóknak szentelhetem. (Ja, nem mondtam, hogy kaptam szinkront? :-D)

Ma Tegnap arra jöttem rá, hogy végig anyu szemszögéből gondoltam arra, amikor a kórházban elcseréltek. Hogy nem érzett semmi különöset, mikor megfogta azt a másik gyereket, de amikor visszacseréltek, tudta, hogy én vagyok az. Persze lehet, hogy nincs jelentősége, már úgyis annyi kézen mentem keresztül, mire leraktak egy idegen ölbe. (Ha nem veszik észre, ma Vass Elvirának hívnak.) Ezen majd még gondolkodom.
Egyébként tervezett baba vagyok, bibibí! (Apu még azt is tudta, hogy fiú leszek. :-))

Holnap Ma dolgozom, nagy örömmel. Meg ki tudja, talán még más is lesz, vége a buta hosszú ODT-nek.