Megvolt délelőtt a Négyszögletű!!! Azt hiszem, közelebbről jobb lett volna. (Nem, igazából jó, hogy hátul voltunk. Így csak egy kislány fakadt sírva Vadmalac mögött, hogy nem lát. :-))) Aztán kicserélték egy ugyanolyanra, csak az nem sírt. Képzeljétek, ikrek voltak!) Mellettem egy kisklapec (aki nem sokkal ezután helyet cserélt szájvízillatú nagyapjával): "-Színházban vagyok? -Igen. -Imádok színházban lenni!". Az előttem ülő behemót nem volt ilyen édes, szerencsére a második részben beült mellé a tanító nénije – persze pont elém, de oda se neki.

Az előadás színes volt és hiányos. Jót derültem, amikor egy ezüstruhás kiscsillag kezdte mesélni a sztorit – Lázár Ervin E/1-ben adta elő, felrémlett az "A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi meg egy gyerekforma macska!" sor, de Brózik Klári nem kövér és nem bajuszos… Amikor Mikkamakka (Kökényessy Ági, aki gyakran volt bölcs helyett gúnyos, és nevetése nem csengett őszintén…) kezdte elmesélni a szereplők kis sztoriját, kezdtem aggódni, hogy ez végig így megy majd. Amikor pedig Vacskamatit egyetlen mondattal intézte el, mélyen felháborodtam!!! Az a kedvenc részem! És kihagyták! Úgyhogy most beírom ide, hátha nem mindenki olvasta a hotdog.hu-n a bemutatkozásomat. Merthogy ez rólam szól…

"Na várj, elmondok egy esetet. Volt ennek a Vacskamatinak egy nagyon jó barátja, egy kisfiú. Megbeszélték, hogy délután elmennek moziba. A kisfiú nagyon boldog volt, a megbeszélt találkozóra pontosan megérkezett, még két fagylaltot is vett, egyet magának, egyet Vacskamatinak. Múlt az idő, a kisfiú álldogált a sarkon, a saját fagylaltját elnyalogatta, a másik kezében meg szorongatta Vacskamatiét. De Vacskamati csak nem jött. A fagylalt már olvadozni kezdett, csöpögött az aszfaltra. De Vacskamati csak nem jött. Elolvadt a fagylalt, már csak a lucskos tölcsért szorongatta a kisfiú, de Vacskamati csak nem jött. Mert mi történt? Elindult ugyan Vacskamati a találkozóra, de útközben találkozott egy másik barátjával, aki éppen a Vidám Parkba igyekezett. “Jaj de jó – kiáltotta Vacskamati – , megyek veled!” A kisfiút azon nyomban el is felejtette. Bementek a Vidám Parkba, hullámvasutaztak, gokartoztak, virslit ettek, táncikáltak, s egyszer csak az óriáskerék tetején Vacskamatinak eszébe jut a kisfiú. “Jaj!” – kiáltja, és már ugrik is ki, majd a lábát töri, és fut a megbeszélt helyre. A barát meg nem tudja, mit gondoljon, ő is kiugrik az óriáskerékből, de akkorra Vacskamati már eltűnt a tömegben. Nagyon elszomorodott a másik barátja. Igen nehéz lett a szíve. Vacskamati meg fut a sarokra, de a kisfiú már nincs ott, csak egy szétmázolódott fagylaltpacni az aszfalton. Igen elkeseredett Vacskamati, hogy ő most ekkora bánatot okozott a kisfiúnak is meg a másik barátjának is. Hazament, sírdogált, rídogált. Aztán másnap kezdődött minden elölről. Nem múlt el nap, hogy bánatot ne okozott volna valakinek a szeleburdiságával. De legfőképpen magának, mert minden este keservesen megbánta, amit aznap rosszul csinált, és sírdogált odahaza. Akkor aztán…
– Becsöngettél hozzá – mondtam.
– Be – bólintott Mikkamakka. – Elhoztam ide.
– Most is olyan szeleburdi?
– Most is – mondta Mikkamakka -, de azért majd megszereted. Mi is szeretjük mindannyian."

És ezt volt képük kihagyni! Lipi egyébként nem szeleburdinak tűnt, hanem gonosz manónak – mindamellett édesen tud dörgölőzni!

"- Ugye nekem van születésnapom? – rukkolt elő a nagy kérdéssel Vacskamati.
Mikkamakka ábrázata azt mondta: de még mennyire.
– Tudtam, tudtam! – örült Vacskamati. – Hát mégis igaz.
– Születésnapja mindenkinek van – jelentette ki Mikkamakka.
– Jó, jó, ezt tisztáztuk – komorodott el Vacskamati -, de mikor?
– Hogyhogy mikor? – tárta szét a kezét Mikkamakka. – Nekem például december elsején.
– Neked – mondta fitymálva Vacskamati -, neked! De nekem mikor van?
– Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.
– De nem tudom – mondta szomorúan Vacskamati.
Mikkamakka vakarta a feje búbját.
– Ajaj! – mondta.
– Azazhogy még sincs születésnapom – keseredett el Vacskamati.
– De ha egyszer van! – mérgelődött Mikkamakka.
Vacskamati nem tágított.
– Mikor?
– Például ma – mondta sarokba szorítva Mikkamakka.
Vacskamati felvidult.
– Kedden?
Mikkamakka bólintott. Nagy kő esett le a szívéről.
– Tehát minden kedden – virult Vacskamati."

:-))) Hogy imádom!!! [Lipi nem virult, hanem a tenyerét dörzsölte. Az más.]

Kimondottan jó volt Haffner "mondjacsaknyugodtanegyfillértsemfizetekezértahívásért" Anikó – megint meglepett, hogy milyen pici, pedig a Páratlan páros 2-ben sokkal közelebbről láttam. A jelmeze is helyes, és tök jó ötlet, hogy kismackóval mászkál. NAGYON jó pillanataik voltak Barabás Kiss Zoltánnal, persze ilyen odabújós ruhában nem csinálhatják meg, hogy Dömdödöm ne ugorjon minduntalan Szörnyeteg Lajos nyakába – komolyan, elolvadtam! (Pedig nem szokásom.) És tetszett Pusztaszeri is, sokkal jobban áll neki ez a paróka, mint a saját haja – a vörös már Pumuklinál is bejött neki. Persze egy oroszlánban sok a ziccer [nem szervesen az oroszlánszerep része, de nagyon ott volt a melldöngetés – tényleg kongott], pláne, ha nagyszájú. Aromo (a fékezhetetlen agyvelejű nyúl – hihi, Botond lerajzolta az EFOTT-on, azóta már biztos nemzetközi kiállítások sztárja a kép, és sehol a jogdíj!) is rengeteget dumál, de Götz Anna inkább idegesített – pont olyan volt, mint Dayka Margit: a fintorai a Liliomfiból, a mozgása A bohóc feleségéből, meg a hangja úgy általában. [ÚRISTEN! Most, hogy kerestem róla képet, rájöttem, miért volt olyan ellenszenves! A.E-re hasonlít! De mennyire!!! És mekkora jó Ratched nővért domboríthat ezzel a fejjel!] Barát Attila György jól kapált, de Ló Szerafin nem ilyen – és szemüveges! Mert ő intelligens ló! Így nem volt értelme annak a mondatnak, hogy "Még Ló Szerafin is?!", amikor Mikkamakka azon hüledezett, hogy mindenki bevette a pomogácsok létezését. Nagy Zoárdnak pedig a világon semmi szerep nem maradt. Egy picurka sem. Még az anakondás versét is Szörnyeteg Lajosnak adták! Ami aztán végképp nem illik a jelleméhez! Várady Viktória ott volt, de nem volt jelen.

Lipinek is volt egy nagy ölelése, amit imádtam. Lehet, hogy mégis jók ezek az izzasztó jelmezek?

"Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha."

Ezen sírni kell!!!

Persze a másik kedvenc részem is kimaradt, a barackos. ("Vacskamati igencsak működött. – Úgy fogtok tisztelni, mint a sicc – mondta működés közben." – halálos a Lázár Ervin stílusa)

"A ványadtka barack akkorának látszott a befőttesüvegben, mint egy sárgadinnye.
– Nahát ez az! – mondta büszkén Vacskamati. – Az emberek kapkodni fognak a befőttem után. Ez az én nagy, egyetemes, világméretű találmányom.
– Jobban mondva ez a te nagy, egyetemes, világméretű csalásod – mondta Aromo.
Fölcsillant Vacskamati szeme.
– Azt mondod, hogy ez egy nagy, egyetemes, világméretű csalás?
Bruckner Szigfrid böffentett.
– Még kérdi! Nagyítóüvegből csinál befőttesüveget, és még kérdi!
Vacskamati kivirult.
– Akkor ez azt jelenti… ez nem jelenthet mást, mint, hogy én egy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagyok!"

Zenét a Kaláka csinált hozzá, hát olyan kalákás volt. Kellemes, andalító, elhallgatja az ember, de néha sok a zörej. A dalbetétek különösebben nem hatottak meg (bár szeretem a szép csoportos koreográfiákat, ez most is tetszett), Vadmalac szerint a gyerekeket sem. Különben kicsit sem tudták kezelni a gyerekeket. Kétszer szóltak ki a darabból, egyébként mintha nem is figyeltek volna rájuk – mindig belebeszéltek a nevetésükbe, és nem hallottuk a párbeszédek elejét. (Egyébként nem mindenki tudta teleartikulálni a termet, ami szomorú.) Biztos gyorsan le akarták zavarni, hogy felhúzhassák a Fantom díszletét délutánra.

That's all, folks.