Most jöttünk a Katonából, est volt. (Nem annyira est, mint ahogy én képzeltem. Hat óra nyolckor hívtam fel Vadmalacot, hogy mikor is találkozunk, erre kiderült, hogy hatkor.) Az első jelenség Koltai Tamás volt, még sorban álltunk befelé, amikor ő kifelé igyekezett, aztán nem láttam többé. Azután Érsek-Obádovics Mercédesz (tudjátok, már írtam róla, a Jordán/Lukáts-osztályba jár), úgy tűnik, a Katona magába szippantotta, akárcsak Kovács Lehelt (ők már a naaagy társulati fotón is szerepelnek), Krisztik Csaba, Kovács Olga (lehet, hogy ő is ott van a képen? sajnálom, nem mindenkit tudok beazonosítani), Földeáki Nóra, Sipos Vera is feltűnik pár előadásban. (Asszem, Sipos lett a kedvencem.) Haumann csüccsent le mellénk (már odabenn), nem maradt végig. Jókat kuncogott, csak nem akkor, amikor a közönség. A színpadon asztalok mellett a rendezők (Bodó és Schilling kivételével), mindenki mond pár szót a bemutatójáról, Zsámbi SOKAT. Néha olyan altatós volt… Sáry zongorázott, tetszett… Ekkor kicsit olyan érzésem volt, mint amiről Badár mesélt az EFOTT-on. Egyszer buszsofőrök bálján hakniztak, és a kutya sem figyelt rájuk, nagyon jól pörögtek műsor nélkül. Aztán rájött, hogy ők az év háromszázhatvannégy napján csak így találkoznak: [és itt egy bárgyú mosollyal fűszerezett laza csuklós integetés következett] – tehát igen sok a megbeszélnivalójuk. Egy kicsit itt is örültek egymásnak. Főleg Máté Gábor. (Mióta levágatta a haját, sokkal jobban áll neki a pizsamaszerű öltözék.) Ascher mintha nekünk örült volna, FOLYTON, szünet nélkül a közönséget pásztázta. Gothár a Kazamaták szövegkönyvén babrált, fotókra ragasztott post-itet meg videokazit címkézett, szóval elfoglalta magát. Zsámbi mesélt egy teljesen élethű női bábról, amit egy kiállításon látott. Közben a mellette ülő Bozsik Yvette-et néztem. Ő is teljesen élethű volt. Nem úgy, mint Silviu Purcarete angol kiejtése. Viszont így a közönség nyolcvan százaléka megértette. (Igen, nehéz elhinni, de sokkal többen röhögtek az ő mondatain, mint a tolmács magyar fordításán. Haumann göndör kacaja is mindig az elsők között rikkant fel.) Troilus és Cressidát rendez, Keresztes és Rezes mulatságosan förtelmes trombitaduettet adtak elő ennek örömére. Ami még klassz volt, az Máté és Fekete Tibor Ernő (hogy utálom, amikor mindenki tud valamit, amit én nem) kettőse A kulcsból, rém izgalmasnak ígérkezik.

Legyen elég mára ennyi, álmos vagyok. A Hetediket nézem, elég kiábrándító, mert az ötödik percben rájöttem, hogy ismerem a sztorit, a hatodikban arra, hogy tudom, mi a vége. Komolyan, lehet, hogy több film meg könyv van, aminek ismerem a tartalmát, mint ahányat láttam meg olvastam. Elég ijesztő gondolat.

Ja! Tegnap kaptam emilt Kuncze Gábortól. Nem korai egy kicsit? Hisz alig ismerjük egymást… 🙂