Lassan csak vége lesz…

A Troilus és Cressida szakmai beszélgetésére várok éppen, öt perccel tizenegy előtt vagyunk vagy négyen a teremben. (Ha jól látom, az egyik sarokban Simara éppen a tegnapi fotóit töltögeti valahová. Legalábbis remélem.)
Kezdenek szállingózni a katonás színészek. Jó, hogy sokan vannak, legalább lesz közönség (köhöm, hehe).
Feltűnnek a színen a hozzászólók is (Szinetár, Upor).
De hát milyen ez, hogy még annyian sincsenek a nézőtéren, mint ők voltak a színpadon. (Ez olyan, mint egyszeri diákigazgató-választásunk, ahol jelöltünkre tizenegynéhány szavazat esett – a harmincnégy fős osztály plusz az egész iskolából.)
Nem tudom, Galamb miért nevezi a hozzászólókat opponenseknek. Eddigi tapasztalataim alapján sosem opponálnak.
Kihívta a jelen lévő színészeket beszélgetni. Végre valami így utolsó nap.
Hű, idén először Vidéki Pétert (aki most hirtelen i-vel írja a nevét).
Komolyan, tényleg nem értem, hogy miért válik el ennyire a szakmai beszélgetések és a nyílt fórumok közönsége.
Szinetár már van olyan öreg, hogy két csoportra oszthassa az előadásokat: unatkozik vagy nem unatkozik. Igen, voltaképpen ha nem tud meg belőle újat, miért élvezné. Én valószínűleg még nagyon sokáig fogom élvezni.
Made in West előadás. Igen. Hideg. Ez volt az, amire nem jöttem rá, bár éreztem.
Jé, Koltai Tamást még nem is láttam.
Ha valamit cselekszünk egy Shakespeare-szöveg alatt, ami önmagában világot teremt, valami elvész a varázsból.
Aggasztó árkok ráncolódnak a szemem alatt. (Konkrétan ha megdörgölöm, úgy marad. Ez régebben nem így ment.)
"Ha nem túlozza el, akkor ő a sarki rendőr." (Latabárról, Szinetár.)
"Akinek a beszéd örömet okoz, az a színpadon erotikát teremt." Igen, ez tűnt fel nekem a Szentivánéji álomban is.
Nem igaz, hogy napok óta ütközöm Bodolayval (az egyik posztos fotón épp mögöttem terpeszkedik), és eddig nem vettem észre, hogy csak hátul van haja. Illetve hogy csak elöl nincs.
"A színházi evidencia százezer tonnájával zuhan az emberre ez az előadás." (Upor mondta.)
Mintha hallottam volna minden egyes sorát. (Ilyen volt az előadás. Benne volt az is, amit kihúztak.) (Amit el lehet játszani, azt játsszuk, a maradékot mondjuk el.)
Haumann csodálta, ámde nem szerette. Színészként ki nem állhatta a Purcarete-módszert.
A rendelkező próbán már azt kellett csinálni, amit a premieren várt. Ilyen nincs.
Makaynak mikrofonban van csak Makay-hangja. Felismertem egyébként is, de tök más. Dögei Éva meg Zsigmond Tamara is. Eddig azt hittem, azért, mert akkor hoznak egy szerepet. De Makay itt most nem hoz szerepet.
Hát remélem, valakik keményen dolgoznak azon, hogy Haumann mikrofon mellé süvöltött mondatait lejegyezzék. Igaza van Ithildinnek, kéne egy központi mikrofon is.
Vagy a nők tartják magukat sokkal jobban, mint a férfiak, vagy minden pasi fiatalabb csajt szedett fel.
Igen. Makay azt mondja, aki ebből az előadásból akarja megismerni Troilus és Cressida történetét, az rossz helyre tévedt be.
Tóth Zoltán tikkel.
Ez végre egy jó beszélgetés. Szinetár sokat dob rajta. (Meg Haumann uszulása a rendezés ellen.)

Garaczi László Plazmájának első tíz percéről lemaradtam. Katonás színészek ügyeskednek benne. (A darab szereplői, bár mai, városi magyarok, ugyanakkor ektoplazmák, aurák, köd- és fényfoltok; külsőleg, belsőleg a "plazmaság" törvénye alatt állnak: egyik jelenetből úgy folynak át a másikba, mint különböző színű folyadékok különböző formájú edényekbe (hajszálcsövesség). – ezt bírta róla írni a szerző)
Helyszíni közvetítés a beszélgetésről.

Miért vicces, amikor részletezik, hogy mit tud a plazmatévé? RAJTAM röhögnek?
Esküszöm, Háy ujjairól nem írok többet.
A "kié a gyerek" dialógus a legpazarabb szöveg? De hát miért? Bemész egy plázába, és ezt hallod. Nem kunszt, nem paródia, pont ez.
Elég ijesztő gondolat, hogy ha én ebből a darabból nem érzem ki (nem értem meg), hogy mit ért az összes beszélgető plazmalét alatt, akkor én benn vagyok, vagy mi? Nánay arról beszél, ahogy a kereskedelmi rádiók elborítanak mindent, bemegyek akárhová, és szól valami. De én nem érzem, hogy ez ellepne. Én nem megyek ilyen helyekre. (Te jó ég. Jump, aki viszonylag ritkán néz tévét, nem bírja, ha nálam be van kapcsolva, mert bármi megy, ő azt nézi. És hülyébb reklámoknál beszól, hogy mennyire rühelli azokat, akiknél megy a tévé, és egész nap ezt a szemetet nézik. Ilyenkor azt mondom, Jump, ne nézd. A reklám egy szemét, nem kell nézni, ezért van lehalkítva. Senki nem néz reklámokat rajtad kívül. Ami nem érdekel, arra ne figyelj. De ő nem tud nem figyelni. Most akkor ő él plazmalétben, vagy én? Válaszoljon valaki…)
Igen, rádiójátéknak jobb. Illetve jó. Nem kell több.
Tompa Andrea első szimpatikus megnyilvánulása.
Plazma: átjárhatóság.
A darab virtualitásokról, valós helyzetekről és ezek keveredéséről beszél.
Igen. Faragó Zsuzsa kihangosítja a véleményemet. Biztos ő is plazma.
Igen. Lemaradtam az első tíz percről, és nem értem az egész beszélgetést. Mert ha volt is benne plazma, az az elején volt. Akkor meg miért ez a címe?
Tompa visszacsúszott. Mert hogy a nyelv redukálja őket, nem lát mély emberi drámákat.
Játékosság vagy összeszedetlenség?
Biztos bennem van a hiba, de én nem nevettem, amikor Kocsis Gergely figurája előadta az orgazmushangját. Mások iszonyú jól szórakoztak. Akkor most három dolgot tudok elképzelni: 1. (eddig ezt gondoltam) én már túl sokat láttam, és bármire nyitott vagyok, humorban nem lehet meglepni, 2. nincs humorom, míg mindenki másnak van, 3. ezek rajtam röhögnek.
Lőkös haláli. Nagyon csípem.

Végül nem maradtam a Jelenkor-esten (ami nem is baj, Garaczi beszédtechnikájától kiver a víz), pedig Györffy Miklós még meg is ismer (legalábbis múltkor köszönt a sulifolyosón). Jó, azért Szabó Attilával is kiszúrtuk egymást a tegnap esti forgatagban.