Így az ember nem bújhat az ágyába, hanem jégcsap lesz és szívtelen

Szemben az előző bejegyzéssel… csorogtam lefelé a székről Psota Barbara-dalának láttán. Milliószor hallgattam már, de látni még sohasem!! Psota méltatlanul mellőzött szereplője a YouTube-nak. És Márkus is, aki akkor is gyönyörű, ha Tigris Brown.

Az lehet ezzel, hogy a ’67-es felvételhez képest én gyerek vagyok. Amikor meg itt ülök valamin, amit egykori szaktársaim írtak, nálam fiatalabbak játszanak benne, és barátaim asszisztálnak hozzá, akkor egy lúzer felnőtt vagyok, egy „kasszásnő” (exosztályfőnököm kedves félreértése az osztálytalálkozón – amelyről, most látom, nem is írtam! Pedig mily gyönyörű volt), és nem is értem, miért járok ide negyedik éve szenvedni. (Negyedik? Talán. Előtte még jó volt. Utoljára az az ominózus, a 2007-es.)

Jó volt ez a Nyeső, most átmegyek valamire a Kossuth téren. Vagy veszek valahol egy szál cigit.