Mert én már régen nem merek
Ragozhatnám hosszan… persze közben elintéztem egy csomó fontos dolgot. Munkaidőn kívül is, pl. vettem headsetet. Rohadvány drága volt, de szépen szól, és olyan élesen, hogy néha jobban hallom a zenét, mint a saját önpusztító gondolataimat.
Nem ragozom, a sajtos izé mindennek az esszenciája.
Tegnap vettem valami sajtos izét, péksüteményt. Három darabot, azért csak ennyit, mert állítólag sajttal van töltve, és bár azt mondták, nem sajtkrém, mégis lehet, hogy nem szeretem. Valószínűleg már sosem fog kiderülni. Ugyan ott van még a táskámban, de nem merem megkóstolni…
Ugyanaz reggel, ugyanaz délben, ugyanaz este, minden nap. A rossz kis gyávaságom…
(Miért nem hiszem el, hogy nem sajtkrémes? Mi a bajom a sajttal, mikor valójában nincs bajom a sajttal? Miért vettem meg, ha mégis bajom van vele? Ha már megvettem, miért nem harapok bele? Miért nem vagyok hajlandó még csak ránézni sem? Megnézni, hogy mi van benne? Miért fogom bontatlanul kihajítani, és miért csak két hét múlva, amikor már biztos vagyok benne, hogy ehetetlen? És MIÉRT csinálom ezt folyton?? Mindennel, mindenkivel, mindig?)
