Minden részéből miért az arcod

Azon gondolkoztam, vajon fontos-e nekem a szex vagy nem, végül abban maradtam magammal, hogy havonta három alkalommal (premenstruációs libidókulminációs pont, posztmenstruációs libidókulminációs pont, peteérési libidókulminációs pont) igen és csak az és nem értem, ez a kérdés egyáltalán hogy merülhet fel, viszont egyértelmű, hogy csak az interPLP szakaszokban vagyok épeszű, azaz például most, amikor nem fontos, tehát a válasz nem. Nem az hiányzik. Hanem az együttalvás.

Eddig jutottam a gondolatmenetben, mert semmi kedvem nem volt most ilyesmiken elmélkedni (ijesztően hamar eljutok ugyanis egy magába görcsölődött, egójába zakkant nem-is-olyan-öreg-de-annak-látszó-asszony [„- Kisasszony! – Ó, pardon, bocsánat.”] képéhez, aki én vagyok, annyira hihetően, hogy elszomorít), de még
halványan bekúszott mentális látóterem bal hátsó felébe a kétely, hogy kibírnék-e akár ennyit is, vagy úgy érezném, hogy az őrületbe kerget, megfojt és rám telepedik a világ legdiszkrétebb és legvisszafogottabb együttalvója.

Nem folytattam, mert nem akarok ilyen ember lenni, nem akarok most ezzel foglalkozni, arra gondolok, amire akarok, és különben is CSAK.

Leültem a géphez, hogy elolvassam a maradék blogokat, és megkaptam isoldétől ezt, ami tovább vitt ide, ahonnan meg rendes linket kezdtem keresni a vershez, mert ÚRISTEN, ez mennyire én, viszont a Google rögtön elém tárta az egyenes utat ide, és erre már igazán nem tudok mást mondani, mint azt, hogy BAZMEG.

BAZMEG.
BAZMEG.

Hát nincs egy perc nyugta az embernek a saját személyiségétől valóságától*.

—
*utólag javítva