You win again

BELEHALOK a gondolatba, hogy kimaradok valamiből, talán ezért csinálok mindenből egyszemélyes társasjátékot.

Mindig egyedül voltam mindennel, amit akartam, és borzasztó, hogy nem tudom megmagyarázni senkinek, hogy mi miért történik és mit miért csinálok. Illetve meg tudom, csak nem hihető. Mert tényleg csak annyi látszik kívülről, hogy fel kéne kelni és járni. És próbálnak meggyőzni, hogy nem vagyok béna, de nem csak az egészséges hozzáállás dől el fejben, ugyanannyi erővel, amennyivel önbizalmat hazudhatnék magamnak, képes vagyok kishitűséget is. Nem értitek a fordított logikáját?

A körülményeimhez képest egészen jól csinálom a dolgaimat! Az, hogy ilyenek a körülményeim, természetesen az én hibám, de az a lehetőségeim ki nem használásából ered, nem abból, hogy hanyag vagyok vagy közönyös. Mert figyelhetnék sokkal rosszabbul is, de jobban csak egy kicsit! Csak a kommunikáción kellene javítani, ami igenis az erősségem, ha nem akad el.

Persze lehetnék asszertívabb. Veszekedhetnék, amit igazán meg kellene tanulnom rendesen.
De nem fogok kiabálva védeni egy olyan véleményt, aminek nem vagyok meggyőződve az igazáról, akkor sem, ha történetesen az enyém.

Nem döntésképtelen vagyok, sosem voltam. Ha állok a kereszteződésben, az csak azért van, mert még nem látom tisztán az utakat, amerre haladhatnék, és ahonnan jöttem.