Az az igazság: gazság ez még

Vannak olyan mondataim, szövegeim, amelyekbe kiirthatatlanul beleette magát valami stílustalanság. Kijött belőlem, és egyszerűen képtelen voltam mással helyettesíteni. Vagy túl görcsösen ragaszkodom még mindig a létezőhöz, a létrejötthöz, és ez az abortálásra való tökéletes képtelenség vonja magával az írói (vagy talán írási? az kevésbé nagyképű) fantázia beragadását, vagy ez valami eszmei stílustalanság verbális kifejeződése, valami éretlenségé, kibomlatlanságé, netán éppen bomlottságé, vad és dacos nyerseségé, húsba vágó megnyilatkozási vágyé – ami persze újfent éretlenség. Jön a szó, a mondat, felüti a fejét és messziről virít, mint kalászosban a szarkaláb.

Lehet, hogy ez az én gondolkodásom, egész valóm leglényege: naivságom, ez a kiirthatatlan gyom.