Hát igen örülök a noszogatásoknak (már ami a blogot illeti, egyébként nem mindig), csak kissé telezsúfoltam az életem (amiből egyesek mindössze annyit vesznek észre, hogy ez a gyermek már megint tovább aludt a kelleténél, és nem ment be órára), és valamit ugye vagy megélek, vagy megírok. (Vagy egyszerűen csak végiggondolom. De ez a legritkább. Általában semmit sem gondolok végig, és ez csúnya szokott lenni.)

Legyen már valami szépirodalom. Küldjetek kortársat. Én most találtam egy Kiss Judit Ágnest. Összefoglalom röviden (és hiteltelenül):

"Nem emlékszem, hogy hívták a szőke herceget.
Magas volt, kék szemekkel, és ritkán nevetett.
…
Késő volt visszakozni (bár nem volt szerelem,
egy félművelt kis lovag nem épp az esetem);
…
Szadista lehetett tán, mert csókot nem adott,
helyette ajkamba vagy nyelvembe harapott.
S én ostoba, nem tudtam, hogy mily sértő dolog
ágyába bújni, hogyha aludni akarok.
Miattam kapott léket a férfibüszkeség.
Ma is, ha elém téved, elkapja a fejét."

Hehe.