Tegnapról:

A Poppea megkoronázása túl messze volt, és különben is, azt megnézhetem Pesten (vagy csak megnézhettem volna, nem tudom). Az Ifjúsági Házban vagyok, kaposvári harmadévesek Szentivánéji álmának szünetében. Ül mellettem egy nő, szerinte "túl modern" (ezt nem nekem, a lányának mondta). Kifelé jövet egy asszony (ez is nő, és nincsenek információim a családi állapotáról, de nem akartam szóismétlésbe bonyolódni egyszerűsödni) azt mondta, nem érti, miért nem lehet ezt rendes színpadon játszani. (Nyilván az a néni is ezt kérdezte magában, akinek a lábához Hermia hozzábaszott egy autógumit.) Hát először is nem modern az előadás, a klasszikus fordítást használják, semmi olyan nincs belemagyarázva, ami ne lenne beleírva, nem korunkban játszódik, nincs benne a kelleténél több áthallás, nincsenek aktuálpolitikai utalások (például hogy Philostrat Bozóki-maszkban vezetné fel az előadást Theseusnak), nem tudom, mitől lehet még modern egy előadás. Másrészt játszhatnák persze rendes színpadon, de miért is, amikor ez sokkal szebb. A nézőtér a játéktérben van, illetve mindenhol játszanak (de ez nem ugyanaz, mint a bárkás Hamletnél), van sok takarás, körbe mindenhol járások kifelé, több szint (állványok, mérleghintaként használható deszka)…

…és most folytatom, már itthonról.

(Nekem mindig sírni kell, ha szembesülök Puck zárszavával, és most is ettől tartottam, de kizökkentett néhány eltérés. Lehet, hogy nekem van gagyi szövegkiadásom, de nem úgy van, hogy "Most uraim, jó’tszakát"? Kimaradt az uraim, és nem valószínű, hogy feledékenységből.)

Kicsit furcsa volt rájönni, hogy még sosem láttam Szentivánéji álmot színházban. Filmes feldolgozást többet is – most rájöttem, hogy bár a szövegek közérthetőbbek filmen (ott nem olyan furcsa, ha régiesen beszélnek, mint ha mellettünk áll valaki, és közli, hogy "holdra ordít éh csikasz"), teljesen betesz neki, hogy nincs meg az egyidejű jelenlét bűve. Ez után az előadás után sokkal jobban értékelem a darabot (pedig eddig is nagyra tartottam). És Babarczyt is sokkal jobban értékelem – ma reggel szembesültem a ténnyel, hogy ő rendezte. És nagyon JÓ.

(Milyen érdekes, hogy csak olyan előadások kapcsán tudok a rendezésről beszélni, amelyek "nagy" [vagy csak többsíkú? többféleképpen értelmezhető?] darabból készültek.)

Milyen jó volt, hogy Zuboly nem játszotta túl Pyramust, hanem csak úgy, ahogy egy mai színházban előadnák. Ezt kiröhögni egész más. (Bár nem is szívből gúnyolták a néző párok, nekem úgy tűnt, inkább a csordaszellem vezette őket. És valahogy olyan lett, mintha nem értenének hozzá, kívülről dumálnának bele egy műfajba.)

Milyen furcsa volt, hogy Hermia és Heléna nem voltak egy szinten. Szerintem egyformán kéne szánalmasnak lenniük, ha ki akarjuk hozni a mondanivalót. (Persze lehet, hogy nem mindenkinek mondja ugyanazt a darab. Nyilván ettől zseniális. Tök egyszerűen is lehet, azt előadni, ami le van írva, úgy, hogy egy mondat felhangmentes, kontextus nélkül, csak önmaga határozza meg a mondanivalóját.) Itt Hermia egy édes szőke baba volt (Fridrik Noémi), és jobban kellett sajnálni, mint a barna, esetlen, félrecsúszott pántú, gépszerűen fásult Helénát (Sipos Esztert). Így nem jön ki, hogy mennyire szánalmas egy szerelem, akár viszonzott, akár nem.

Vajon az erdő miatt öltözik Hermia is cafrangos ruhába? Ha a mesteremberek hétköznapi gúnyában nyomulnak, hol marad a hagyományos athéni öltözet? (Erre most jöttem rá: a szép Hippolyta amazon volt, ezért bírt csak fél mellel. Jobb későn, mint soha.)

Egyébként meg kellett állapítanom, a kaposvári végzősök roppant tehetségesek. Vagy csak jól vannak dresszírozva. (Babarczyt tekintve efelől nincsenek is kétségeim.) A lányoknak remek a hangjuk – énekelni ugyan nem hallottam őket, csak a Lullabáj-dalt (az gyönyörű volt). A mestereket játszó lányok nagyon férfiasak voltak, de nem manírból, tündérként meg izzott körülöttük a levegő. Áh, mindenkiről akartam írni, de most nincs lelkierőm. Puck nem dobta el eléggé az agyát. A zene, a kurrogás kellemes hangulatba ringatott. Mindent összevéve nagyon tetszett. Bár én mást hoznék ki belőle, de hát ki vagyok én.