Libalegelő az egész határ

Valószínűleg sokkal jobban élvezném, ha nem lenne munkaszüneti nap, de mindegy: a tegnapi nappal megszűnt a munkaviszonyom, és négy közbeeső (költözködős, szétbomlós, érdekes) hónapot leszámítva öt éve újra legálisan és bűntudatmentesen tölthetek el egy hétköznapot az utcán vagy akárhol. Tudtam, hogy imádni fogom, hogy szabadság és alvás és ügyek elintézése, hurrá, de van benne valami plusz, amire nem voltam felkészülve. Nem tudom pontosan, hogy mi. Kicsit időutazásos. Tegnap este végre találtam egy online is jól működő verziót a Commander Keen 4-hez, amire nagyon rá voltunk kattanva, úristen, ha jól számolom, körülbelül tizenöt éve. (Még bőven a hírózós korszak előtt. Ahhoz már egy jobb gép kellett. És színes monitor. :-)) Azzal álltam fel a gép mellől 3-4 pálya után, hogy teljesen kiesett az elmúlt háromnegyed óra, és SENKINEK NEM KELL ELSZÁMOLNOM ezzel az idővel! Tisztára középiskolás! Az az érzés, hogy megcsináltam a dolgaimat, és bár vannak tervek és feladatok, rengeteg, MEGTEHETEM, hogy nem alszom ki magam. Vagy bepótolhatom délelőtt. Bónusz: senki nem ébreszt fel tíz órakor, hogy takarítsak ki vagy segítsek az ebédnél! Ma is játszottam. Fényképeket is fogok rendezgetni. Meg olvasni. Talán zenélni is. Azt érzem, hogy a gyerekkorból a legjobb dolgokat sikerült most összehozni a felnőttkorból a legjobb dolgokkal, és ez valami elképesztően felszabadító érzés, mindig is ez érdekelt a legjobban azokban az anya-lánya testcserés filmekben, amiknek a címét nem tudom, mert a film az mindig érdektelenre sikerült, meg volt benne tanulság is, fujj, csak az maradt meg, hogy a felnőtt agyammal mennyire újraélném az egészet, és mennyivel jobban csinálnám és mennyi mindent megváltoztatna és hogy tudnám élvezni és hú.* És most EZ VAN! 😀 Életem első FLOW-élménye!!**
(Oké, le kell mennem a boltba, mert nincs itthon semmi és éhen fogok veszni, de RETTENETESEN boldoggá tesz a tudat, hogy akkor megyek le, amikor én akarok, és ha nem akarok, akkor sem baszogat senki. Jogomban áll éhen halni!!)
Nagyon furcsa, hogy a jó érzés nem a változásból adódik (tegnap dolgoztam, ma már nem), hanem, úgy érzem, valami szemléletváltásból.
Persze ez mind nem lenne, ha nem dolgozom hülyére magam az utóbbi hónapokban, akkor kénytelen lettem volna munkába állni hétfőtől valami megint csak nem jó helyen. Szoronganék, görcsölnék. Most tudom, hogy nem lesz problémám a hónap végéig (bár állítólag a könyvtár fizetési meghagyást indított ellenem :-D), és tudom, hogy egyrészt sok helyen számítanak rám, másrészt meg kezd körvonalazódni, hogy hogyan tudnám szintetizálni azt a három, eddig teljesen divergálni látszó dolgot, hogy 1. mihez értek, miben vagyok jó, 2. mit csinálnék szívesen, 3. milyen ügyért szeretnék dolgozni. A múltban sok dolgot tettem azért, hogy most legyen jövőm, ez az érzésem, na. Így most élvezem a jelenemet! Már fél napja folyamatosan!! Páratlan!

Ami kicsit beárnyékolja az egészet, hogy kitaláltam, hogy sétálni akarok a városban, ezer éve nem sétáltam csak úgy, és nekiálltam levadászni a népeket cseten, hogy menjünk ki a zöldbe (levegőre), és rájöttem, hogy ALIG maradt levadászható emberem a városban. Az országban. (Az életemben.)

IDŐUTAZZATOK TI IS, hogy legyen kivel újraélnem a tinédzseréveimet, hé!

(Most jutott eszembe, hogy lehet, hogy mások mindig így élnek. A jelenben, meg élvezve, meg minden. Nekik valami egészen fantasztikus lehet!! Eddig nem gondoltam volna!)

*Valószínűleg ezért szeretnek felnőtt, jogosítvánnyal rendelkező emberek dodzsemezni.

**Kicsit emlékeztet arra, amikor az egyik osztálytalálkozón beléptem az iskolába, és a szagtól rögtön összerándult a gyomrom, és tudtam, hogy felelni fogok töriből. Na, akkor volt ilyen jó, amikor rájöttem, hogy nem, biztosan nem, többé nem. 🙂