Milyen szexis a zoknim
Nem meséltem még a műtött lábujjamról. Eleget.
Az ortopéd főorvos azt mondta, nem műti meg. És nem is javasolja, hogy megműttessem.
(Hihetetlen, hogy minden évben, 2002 óta mindig be bírok ülni a Pécsi Kulturális Központ nagytermének fala mellé, ahol a radiátor becsípi a hajam. Érik az a vágás. Vagy a raszta.)
Mert nagyobb a kockázata, mint a javulás esélye. Persze, kicsit kellemetlen, de jobb, mint ha nem lenne lábujjam. (Ezt néha kétségbe vonom.) És ha csak nő és nő az a csontkinövés, mondom neki. Hiszen a szeptemberi műtét óta lett ez a babszem nagyságú. Hhhát, ugye előtte nem készült röntgen. !!! De ha ez magát zavarja, akkor jöjjön vissza két hónap múlva, és megnézem. Szerezzen kényelmes cipőt, ami nem irritálja, és kérjen gyógyszertárban valami kenőcsöt, ami ezt az elszarusodott heget, mert ez egy heg, egy szövetburjánzás, leszedi. Talán leesik.
Kora serdülőkorom óta idegenkedem a nyitott cipő használatától. A láb nem esztétikus dolog, a lábujj pedig kifejezetten intim testrész. Néha bepróbálkoztam egy-egy szandállal, mert szoknyához jól jön, de sosem éreztem magam komfortosan. És akkor MOST jött el az alkalom, hogy papucsban grasszáljak, amikor egy borzalmas, feltűnő, hatalmas körömgombának kinéző undorítóság uralja a jobb lábujjamat. (Ami mellett a bal olyan kis helyesnek és szekszinek látszik.) A karma mindig visszavág.
