szengerfon.hu

a barátság, kedveseim
visszafojtott sírás
és ezzel
megnyitom
soraim

Voltam még ősszel/télen egy ifjúságügyi konferencián, munkalelkesedősprojektes ügyekből kifolyólag, ahol egy Tari Annamária-előadáson hallottam (és tettem magamévá) a következőket: (többek között) az az egyik hátránya a fiatalok folyamatos közösségimédia-használatának, hogy az azonnali visszacsatolások miatt nem tanulják meg az érzelmeik feldolgozását, még annyira sem, hogy addig magukban tartsák, amíg hazaérnek, hanem mindent rögtön kiöntenek a virtuális térbe, és ott nézegetik meg alakítják a kortárscsoport (és az internet perverz népének) reakciói alapján.

Akkor ez egy ilyen újító és frappáns gondolatnak tűnt, amíg rá nem jöttem, hogy fogalmam sincs, mit csinál, aki nem ezt csinálja. Emlékeim szerint én soha nem dolgoztam fel magamban semmiféle érzelmet (bármit is jelentsen ez) – amíg nem a facebookon ventilláltam, addig blogot, korábban körleveleket írtam, amit meg nem írtam ki rögtön, az többnyire azonnal elszállt, a régi, hagyományos levelezőtársaknak már minden érzelmi fűtöttségtől mentes, szikár beszámolók maradtak csak. Amit én a ki nem beszélt érzelmekkel csinálni szoktam (és ez pontosan visszakövethető mind az apai, mind az anyai ágon, az összes ismert felmenőmig [kivéve talán nagyapámat, aki fantasztikus volt, csak hát kibírni volt nehéz], tehát lehet, hogy mintakövetés, de el sem tudom képzelni, hogy tudna valaki annyira kilépni magából, hogy egy pszichodrámacsoport segítsége nélkül feldolgozzon BÁRMIT), az vagy az azonnali zárványképzés, hogy rögtön leválasztom magamról a traumát, és igyekszem normálisan élni tovább az életem (aztán meg előveszem a cuccot, nézegetem, csiszolgatom, és nem megyek többet olyan helyre, ahol ilyenek vannak) (ez az Iszony, részben), vagy felduzzasztom, szaporítom, csinálok belőle egy orbitális, az aurámat is kitöltő gennybuborékot, és dagonyázom benne. Közben irracionális következtetéseket vonok le, és különféle szabályokat találok ki, amik szerint a jövőben élni fogok (és amíg ki nem pukkan a buborék, úgy is teszek) (ez meg a Gyász [csak ott nem pukkan ki], nem értem, miért nem inkább ezt tanítják, szerintem az irodalomoktatásnak meg a kötelező olvasmányoknak nem elsősorban az kellene hogy legyen a célja, hogy megismerjük a XX. századi paraszti életmódot meg az 50-es évek stíluseszközeit meg efféléket, hanem hogy az évezredes pszichológiai tudást olyan katartikus módon adja át, hogy az ember tudja azt mondani élete nyomorult pillanataiban: na bazmeg, megint azt csinálod, amit a Kurátor Zsófi, KURVA veszélyes, ha nem akarod úgy végezni, MOST AZONNAL beszélgess egy egészséges emberrel, hívd fel a barátaidat, zuhanyozz le és kezdjél magaddal valamit, te szerencsétlen nyomorék).

Ezzel az egésszel csak azt akartam bevezetni, hogy mennyi minden elveszett, amiről nem írtam, mert az utóbbi időben nem posztoltam a facebookra, blogba kevés lenne, az új weboldalamon meg még dolgozom, szóval hogy csomó fontos dolog már valószínűleg megíratlan marad (ezek leginkább különféle közéleti reflexiók és verbális agyvérzések), és ne gondoljátok társadalmi érdektelenségnek, hogy ebben az utóbbi eseményeket összefoglaló bejegyzésben ezekre már nem térek vissza [bár azt még nem tudom, hogy fogom megmagyarázni a gyerekeimnek, miért nem emeltem fel a szavam, amikor a kormány magánteherautók besorozásával próbálkozott, hogy felépítse az undorító kerítését, aminek undorító plakátokkal ágyazott meg], hanem a Bette Midler-koncertről szóló beszámolót bővítem ki fontos női kérdésekről való elmélkedéssel.

Ámde közben rám hajnalodott, Víta úgyis nemsokára telefonál, így mindez a következő bejegyzésre marad (ha meglesz még a késztetés). (Ki tudja, hátha újabb női problémákkal bővül a gondolatvilágom.)

Elmondom, miért tévedsz egészen biztosan, ha azt gondolod, hogy x. hónapra előre lefoglalhatsz egy rohadt drága színházjegyet, mert x-1. hónapban már rendben leszel anyagilag.

Mert ha azt gondolod, hogy x-1. hónapban rendben leszel, az a gyakorlatban MINDIG azt jelenti, hogy x+2. hónapban leszel EGÉSZEN rendben, akkor is, ha eltekintünk attól, hogy előleget vettél fel a fizetésedből, mégpedig ezért:

– Ami ehető volt a konyhában, eddigre megetted. A legrégebb óta tárolódó tésztákat és leveskockákat is. A következő vásárlásaid, amikor egyéb esetben csak valami alap romlandó dolgot vennél, mind úgy fognak kinézni, hogy basszus, megettem az összes SÓT, elfogyott a pirospaprika, nincs tojás, VENNI KELL. Mindent egyszerre. Ugyanez áll a leveszöldségre és a csirkeaprólékra – milyen jól jött egyszer a szűk hónapokban, amikor még lefagyasztott farhátat is találtál! Na, az már mind nincs, egy negyed zelleren kívül csak két fél vese van a fagyasztóban, amit már kétszer kiengedtél, de végül mégsem csináltad meg, mert nem volt hozzá rizs.

– Ami iható volt… Igen, megittad az összes teádat. Az összes ízt, azt is, amiről azt gondoltad, hogy veled és a három macskáddal fog megöregedni az albérletben. A tea ROHADT drága, ezért csak a leárazott feketét fogod megvenni, a zöldre csak következő hónapban veszed rá magad.

– Hónapok óta nincs festék a nyomtatódban, és ez most sem fér bele a tea miatt, pedig már kéne, mert a rohadt drága színházjegyet is ki kell nyomtatni, és a vonatjegyedet is, amit egyelőre csak telefonszámlára tudsz megvásárolni. Mire újra lesz elszórnivaló 4-5 ezer forintod, beszárad a nyomtatófej.

– Már hetek óta a tusfürdőddel mostál hajat, aztán az is elfogyott, maradt a szappan. Még jó, hogy karácsonyra kaptál egyet a munkahelyedtől, azt hitted, sosem fogod használni. De azért hiányzik a sampon, és most már ugye – elvileg – rendben vagy anyagilag. Ugyanez áll a sminklemosóra (a kézkrém néha csípi a szemed), és a fogkeféd is elég rusnyán néz ki.

– Ja igen, kellene még olaj, az is elfogyott fél éve, és kezdesz a nyakára hágni a (munkahelyedtől) karácsonyra kapott fűszeres (chilis-borsos) nagyon elit olívaolajnak, amitől különben is fura íze van a paprikás krumplinak.

– A kiló mosószóda, amit négy évvel ezelőtt vettél, szerencsére stabilan lassan fogy, de azért ha már megteheted, újra vennél egy adag mosódiót meg illóolajat.

– Rettenetesen eleged van az olcsó vécépapírokból és intim betétekből, ezért legközelebb valami nagyon sokrétegűt és csillivillit és színes-szagosat szerzel be. Amint kijössz a boltból, megbánod, de akkor már késő.

– Azt hitted, tavaly augusztusban végre megtaláltad a tökéletes nyári vászoncipőt, és ez így is volt, csak sajnos idén áprilisban kilyukadt az orra. Azóta szarul álló hosszúnadrág és edzőcipő kombinációban tolod, de most már kezd egy kicsit meleged lenni. (Pár hete megpróbálkoztál egy nagyon régi és kényelmetlen papuccsal, de olyan régi volt, hogy nem bírta a hajlítást, és a Jászainál egyszerűen eltörött.) Persze a nadrág miatt egyelőre inkább nem mozdulsz ki, de azért egyszer majd szeretnél.

– Hónapok óta lógsz embereknek nászajándékokkal és egyéb beígért dolgokkal, ezeket most mind egyszerre meg kell venni.

– Tavasszal kellett volna átültetned a (munkahelyedről búcsúajándékként kapott) bonsaiodat, és most már igazán nagyon kinőtte a tálkáját. Új kerámiaedény, különleges bonsaiföld, kavicsok, tápoldat – biztos lehetsz benne, hogy aki bonsait ajándékoz, az valójában el akar átkozni.

– Szerencsére az első fékpofákat olyan három csikorgós-felnikaristolós borzalmas hét után kicserélted, na most hogy a tűzoltás megvolt, ideje új hátsó gumit venni, mert nem látszik a bordázat. (Pedig már egész jól megy a farolás.)

– A nagydobozos C-vitamin még tartja magát, de az összes többi tablettád, ami életben tart, elfogyott.

– A banki egyenleged a számlavezetési díjak miatt átment mínuszba. Szerencsére a SuperShop kártyád, amivel tudtál venni két ingyen sajtburgert pár hete, ilyet nem tud.

És baszki, megírtam ezt a rettenet hosszú bejegyzést úgy, hogy csak a végén néztem rá a számlámra… már öt napja átutalták a májusi fizetésemet (ami azért csúszott, mert a színház még nem kapta meg a 2015-ös működési támogatást, és inkasszózták a tartozásait), csak elfelejtettek felhívni, pedig megígérték, hogy azonnal.

Megyek enni. Én sem értem, de a rohadék mázlim valahogy a végén mindig kihúz a szarból. Lehet, hogy lottóznom kéne.

Ha bárkit érdekel a téma (bár a nyitott zárás dacára egyelőre senki nem tett hozzá semmi konstruktívat), elmondom, mi az egyik nagy baj a beleöleléssel.

„A kisfiúhoz ragaszkodik – elveszíti a férfit.”

Ezt Müller Péter írja (tök másról, de amit kérdeztem, ahhoz valami nyakatekert, ámde tűpontosan ráhibázós módon mégis köze van), és elég velősen megfogalmazza mindazt (vagy egy kicsivel tán többet is), amit Berne ír a keresztezett tranzakcióról.

Nem tudom, mi a megoldás.

De letöltöttem a Sorskönyvet, amiben Berne állítólag pontosítja a duplafenekű tranzakció definícióját – remélem, találok benne valami használhatót.

Manipulálni persze nem hagyhatom magam – de mégis, pont az ölelésbe rondítsak bele, amikor valaki testrészenként beóvatoskodja magát a teázásba kávézásba? Akkor keménykedjek, amikor ő épp felfedi a gyengeségét? Hazudjak jégszekrényt egyetlen apró izére, hogy hosszú távra bevédjem magam?

Már megint itt vagyok meglőve ugyanott, valaki rakjon helyre.

#életem

Víta: nagy oleles

én: innen is!
ha nem kölcsönös, nem is ölelés!

Víta: ez igaz

én: csak hülyén széttárt karok.

Víta: nagyonrohog
elkepzeltem

én: én is 😀

Víta: de bizom benne, h nem hagynal hulyenszettartan acsorogni

én: ezt is elképzeltem, és szomorú! ilyet ne mondj!
az a legszomorúbb! BÁRKI hülyén széttárt karjaiba beleölelnék! (és ez nem csökkenti a tiéd értékét!)

Víta: van a Te nagylelkusegednek egy furcsa (es FELREERTHETO) iranya…
ezert jonnek a furcsa beszelgeteseid, asszem
a verbalisan szettart karok miatt
mert a legtobb ember szettarja, ha lat eselyt, h fogjon bele valakit…
nem?

Tanulság
Juditnaktól

Gondolkodtam a kengurun
Megint lombja volt a csöndnek
Nem erényem, hogy szívemben őrzöm
Sem ha versek oltárába szöknek
Szerelmem figyelj most elmondom én
Minden vászonra képzeleted vetül
S titkom máris virágporrá válik
Ahol a spiráltenger megszélesül
A szeretet titka: előbb szeretni
Hogy különbnek gondolj, mint amilyen vagyok
Ezért mondom, gyorsan és gyorsan
Akkor is, ha csak Kékszakáll jutott

Becsület / A kenguru / Védelem / Becsület / Nem porladok / Szerelmem, gyere / Janka / Ha gyerekkorban találkozunk / Él / Kötelék / Ha gyerekkorban találkozunk / Kötelék / Bolondvers