szengerfon.hu

A vendégkönyvről.

A tegnapi Adél-velkám-szociopartin beszólt az Istenkirály, hogy terrorizálom vele az embereket, persze, hogy mindenki csupa jót meg kedveset ír bele, mert félnek tőlem.
Ami természetesen egyáltalán nem igaz. Az én kis barátaim igazán egyedi stílusban, abszolút őszintén egyáltalán nem sablonosan, sokszor zavarba ejtően kitárulkozó módon emlékeznek meg az aktuális eseményről, az életről úgy általában, benyomásaikról, valamint arról, hogy milyen volt itt.
Mutatom.

„Milyen volt itt.”

Beláthatjuk, hogy önzés lenne megtartani magamnak az ilyen frappáns, felbecsülhetetlen irodalmi értéket képviselő bejegyzéseket. Álljon itt egy kis válogatás a teljesség igénye nélkül, nyolc év termése, középen egy tematikus blokkal:

„ITT JÁRTAM!”

„Izgalmas volt élőben látni a blogjáról ismerős embereket.” 

„Magas fokon gáz mjúzikokat hallgatni.” 

„A Kati egy diktátor.”

„Nyáháháhá!!!”

„Jó emberek járnak ide, még ha magam mondom is ezt, aki jár ide.”

„Ha valaki kérdi hogy mijez a rajz akkor Ez egy E-jelű födém metszete.”

„Köszönöm azt a pár órát, amit a szabadtéri színjátszók és a határon inneni és túli színésznők között alvásra fordíthattam.”

„Nem is láttam a macskát (a lábait se). Óooooo, most bejött…”

„Legközelebb csak akkor írok, ha másik VENDÉGKÖNYV lesz, nem másik buli! Mindazonáltal sok sikert az n+1. albiban, remélem, viszünk a következőbe is. Végül egy kép Gerald Durrell felsőtestéről.”

„Drága folkus! Sajnos megúsztam a költözködésed pakolási részét…”

„Legnagyobb sajnálatomra még kellett pakolnunk, amikor ideértünk, de szerencsére kevesebbet, mint másoknak. Hálából mellékelem a nagyszobád energetikai, biorezonanciás és asztrális térképét.”

„Folkus megint költözik. Egyszer valakinek le kellene szoktatnia erről. … Tehát jövőre veletek ugyanitt?”

„Örülök, hogy összejött a parti része a költözős partinak, bár polcokat nem szereltünk még, legalább mindenki le tudott ülni.”

„…meg remélem beválik az egyedül lakás, de csak amíg férjhez nem mész.”

„Folkus 40-napos költözőpartijának első napján :-D”

„Jövőre ugyanitt, ugyanekkor?”*

„Jövőre (2012. 11. 6.) >>nem költözős partyt<< szeretnék!!!**

„Innen már/tényleg <3 ideje lenne férjhez menni. (Neked) Bízunk a legjobbakban… valamint jó lenne ha nem vásárolnál könyvet addig :D”

„És akkor tényleg elviszed tőlünk az összes edényed???”

„Köszi a ruhaellátmányt…”

„A párkapcsolati tanácsadás a legrosszabb elképzeléseimet erősíti meg. Azt hiszem nem csak az enyémeket.”

„nem kellett volna töménnyel üdvözölni…”

„És itt nincsenek kerekesszékesek! Ja és tetraplégek! És macskák sem! De szőrök vannak, hiszen tüsszögök.”

„Vannak fura barátaid.”

Azért mekkora ordas nagy bulikat szoktunk mi csapatni.

——-
*KABBE.
**Muhahaha.

Annyi, de annyi ilyen bejegyzést írhattam volna már, annyi, de annyi véleményem volt, aztán mire odáig jutottam, már nem is tűnt fontosnak, hát jobb, ha most azon melegében.

Szóval hogy a butaságom története.

Képben voltam, hogy miről van szó, mert tetszett ez, hogy mire föl ne fizessek én beugrót egy akármire, ha a fiúk fizetnek, és utánaolvastam, hm, ha ez egy csávó ötlete volt, akkor mindjárt nem is tetszik annyira, meg még ráadásul mivel indokolja, nahát. Aztán megbékéltem vele.

Most olvasom, hogy ebből ilyen ÜGY lett, és nem a lányok tiltakoznak, nem. Ilyen fasztudjakik tiltakoznak meg fenyegetőznek. És azt is olvasom, a politológus fb-ismerősöm posztja alatti hörgő kommentekre válaszul, hogyaszongya

„Semmi másról nincs szó, minthogy a legerősebb késztetésében megsértettek ösztönlényeket. Ez az elemi ösztön tör most fel. Hogyhogymá’ nincsen ingyenp****?! Lehet ezt demagóg módon próbálni csomagolni, de akkor is csak arról van szó, hogy fáj a »ius primi noctis« elvesztése”.

Na most abból kiindulva, hogy a négy csillag valószínűleg nem piát jelent, hadd ne értsek* ebben a történetben egy-két dolgot.

Ha a férfiak fizetnek a buliért, a nők pedig nem, akkor ez az egész a nőknek ingyenes, nem?
Ha feltételezzük (nem elfogadjuk, csak feltételezzük), hogy a férfiak nőket akarnak felszedni ebben a buliban, amiért fizettek, akkor az hogyan ingyenpicsa?
Ha feltételezzük (ezt sem fogadjuk el, de fenntartjuk a lehetőségét annak, hogy így van), hogy a nők férfiakat akarnak felszedni ebben a buliban, ahová ingyen bejutottak, hát nem épp az ő ösztöneik szabadságát korlátozná, ha tőlük is belépőt kérnének?

Aztán olvasom itt ezt:

„A Doboz azzal védekezett, hogy ha a nők is sorban állnak, a férfiak fellökik őket.”

He??

Majd egy kommentelő írja:

„Furcsának tartom, hogy a Haha pont így a választások előtt cseszik ki a nőkkel (mostantól fizethetnek), de a Férfiakkal is (ők fognak most duplán belépőt fizetni, nem a csajok).”

Egyrészt ugye nem a HaHa, hanem csak egy srác, és ennek semmi köze semmilyen választásokhoz. Másrészt: ha feltételezzük, hogy a férfiak („Férfiak”!) nőket akarnak felszedni ebben a buliban, akkor miért is fizetnék bármilyen csaj belépőjét, akivel majd csak odabenn ismerkednek meg? És ELEVE miért fizetné ki bárki az én belépőmet, akár egyedül megyek, akár barátokkal? Alapból kizárt, hogy bárki mással fizettetném ki a jegyemet, de idegennel meg aztán főleg nem. Ha az engem szórakoztatni vágyó úriemberrel vagyok olyan viszonyban, hogy ez ne legyen fontos, annak két oka lehet: 1. tudom, hogy legközelebb én hívom meg őt valamire, 2. egy kasszán vagyunk. Tehát teljesen mindegy.

Tovább:

„annyi lesz a dolog eredmenye, hogy akinek tobb penze van konnyebben ismerkedik”

Ki a kanyargós istenpicsája fogad el BÁRMIT idegentől, pláne olyasmit, ami pénzbe kerül??? Egy partidrogos buliban? Ki az a nemnormális?? És ki az, aki ilyesmivel próbálkozik, mi van annak a fejében? Úristen.

A MaNcsból újra:

„Bizonyos fiúkban megerősödhet az a képzet, hogy ha ők fizettek valamiért, akkor ellenszolgáltatásra is jogosultak, a lányokra pedig hajlamosak lesznek úgy gondolni, hogy ha már ingyen jöhettek be, nyújtsanak is valamit.”

Ez abszolút így van, pl. ha beugrós a koncert a Hunniában, akkor adott esetben békésen eliszogatom az első pohár boromat, ha meg nem, akkor kevesebbet gondolkodom a második előtt, tudva, hogy ha nem lesz este profit, legközelebb nem hívják a bandát. De ennek mi köze ahhoz, hogy lány vagyok vagy fiú? És mi köze ehhez a többi vendégnek?

Aztán:

„Csupán azt állítottam, hogy a kritizált beléptetési gyakorlat (is) olyan elvárásként értelmeződhet a szórakozó fiatalokban, mely motiválhatja a nemi sztereotípiák szerinti viselkedést. Ha pedig az egyén nem tud vagy nem akar megfelelni az elvárásoknak, az frusztrációként csapódhat le benne.”

Felnőtt emberekről beszélünk, baszki. Ha nem lennének felnőtt emberek, egyáltalán be sem mehetnének a szórakozóhelyre. A szórakozó fiatalok saját cselekedetükért felelős, érett személyek. Ha valakit frusztrál, hogy nem dobja hanyatt magát egy tömött brifkónak, az komolyan inkább maradjon otthon és sírjon egy sarokban.

Komment:

„Annak ellenére, hogy szerintem Szilárdnak igaza van, azt gondolom, hogy sokkal nagyobb a kár, amit okozott, okoz, és okozni fog mindez által, mint a haszon.”

Milyen kár? Kinek van ebből kára? A szórakozóhelynek nő a bevétele. A nőnek megmarad a gerince. A férfinak meg ugyanúgy kell fizetnie, mint eddig is, ergo semmi nem változik. Kár?

Nyilván végtelenül ostoba vagyok, de szerintem az egyetlen adekvát válasz (és, ha úgy tetszik, diszkriminációellenes támadás) a fentiekhez hasonló világnézetekre az, hogy NEM ÉRTEM. Nem akarom érteni. Az én világomban ilyen NINCS.

Ha elfogadnám a fenti nagyokosok álláspontját, ha „igen, de…” vitába szállnék velük, ha nem tudnék lesajnálóan értetlen tekintetet vetni bárkire, aki a hasonlóan érvel bármi mellett vagy ellen, azzal azt sugallnám, hogy az ilyesmi egyáltalán vita tárgya lehet. Ezt én nem tudom és nem is akarom elfogadni.

Ennek nem lenne szabad ideológiai háborúnak lennie, meg feminizmusnak meg ilyen fröcsögő izéknek, ez egyszerűen JÓZAN ÉSZ kérdése.

____
(*Most már sokkal jobban értem Farkasházy rovatcímét, mint Hócipőgyűjtő koromban. Ó, mennyire értem, hogy Nem értem. Ezt kellett megérnem.)

Valószínűleg sokkal jobban élvezném, ha nem lenne munkaszüneti nap, de mindegy: a tegnapi nappal megszűnt a munkaviszonyom, és négy közbeeső (költözködős, szétbomlós, érdekes) hónapot leszámítva öt éve újra legálisan és bűntudatmentesen tölthetek el egy hétköznapot az utcán vagy akárhol. Tudtam, hogy imádni fogom, hogy szabadság és alvás és ügyek elintézése, hurrá, de van benne valami plusz, amire nem voltam felkészülve. Nem tudom pontosan, hogy mi. Kicsit időutazásos. Tegnap este végre találtam egy online is jól működő verziót a Commander Keen 4-hez, amire nagyon rá voltunk kattanva, úristen, ha jól számolom, körülbelül tizenöt éve. (Még bőven a hírózós korszak előtt. Ahhoz már egy jobb gép kellett. És színes monitor. :-)) Azzal álltam fel a gép mellől 3-4 pálya után, hogy teljesen kiesett az elmúlt háromnegyed óra, és SENKINEK NEM KELL ELSZÁMOLNOM ezzel az idővel! Tisztára középiskolás! Az az érzés, hogy megcsináltam a dolgaimat, és bár vannak tervek és feladatok, rengeteg, MEGTEHETEM, hogy nem alszom ki magam. Vagy bepótolhatom délelőtt. Bónusz: senki nem ébreszt fel tíz órakor, hogy takarítsak ki vagy segítsek az ebédnél! Ma is játszottam. Fényképeket is fogok rendezgetni. Meg olvasni. Talán zenélni is. Azt érzem, hogy a gyerekkorból a legjobb dolgokat sikerült most összehozni a felnőttkorból a legjobb dolgokkal, és ez valami elképesztően felszabadító érzés, mindig is ez érdekelt a legjobban azokban az anya-lánya testcserés filmekben, amiknek a címét nem tudom, mert a film az mindig érdektelenre sikerült, meg volt benne tanulság is, fujj, csak az maradt meg, hogy a felnőtt agyammal mennyire újraélném az egészet, és mennyivel jobban csinálnám és mennyi mindent megváltoztatna és hogy tudnám élvezni és hú.* És most EZ VAN! 😀 Életem első FLOW-élménye!!**
(Oké, le kell mennem a boltba, mert nincs itthon semmi és éhen fogok veszni, de RETTENETESEN boldoggá tesz a tudat, hogy akkor megyek le, amikor én akarok, és ha nem akarok, akkor sem baszogat senki. Jogomban áll éhen halni!!)
Nagyon furcsa, hogy a jó érzés nem a változásból adódik (tegnap dolgoztam, ma már nem), hanem, úgy érzem, valami szemléletváltásból.
Persze ez mind nem lenne, ha nem dolgozom hülyére magam az utóbbi hónapokban, akkor kénytelen lettem volna munkába állni hétfőtől valami megint csak nem jó helyen. Szoronganék, görcsölnék. Most tudom, hogy nem lesz problémám a hónap végéig (bár állítólag a könyvtár fizetési meghagyást indított ellenem :-D), és tudom, hogy egyrészt sok helyen számítanak rám, másrészt meg kezd körvonalazódni, hogy hogyan tudnám szintetizálni azt a három, eddig teljesen divergálni látszó dolgot, hogy 1. mihez értek, miben vagyok jó, 2. mit csinálnék szívesen, 3. milyen ügyért szeretnék dolgozni. A múltban sok dolgot tettem azért, hogy most legyen jövőm, ez az érzésem, na. Így most élvezem a jelenemet! Már fél napja folyamatosan!! Páratlan!

Ami kicsit beárnyékolja az egészet, hogy kitaláltam, hogy sétálni akarok a városban, ezer éve nem sétáltam csak úgy, és nekiálltam levadászni a népeket cseten, hogy menjünk ki a zöldbe (levegőre), és rájöttem, hogy ALIG maradt levadászható emberem a városban. Az országban. (Az életemben.)

IDŐUTAZZATOK TI IS, hogy legyen kivel újraélnem a tinédzseréveimet, hé!

(Most jutott eszembe, hogy lehet, hogy mások mindig így élnek. A jelenben, meg élvezve, meg minden. Nekik valami egészen fantasztikus lehet!! Eddig nem gondoltam volna!)

*Valószínűleg ezért szeretnek felnőtt, jogosítvánnyal rendelkező emberek dodzsemezni.

**Kicsit emlékeztet arra, amikor az egyik osztálytalálkozón beléptem az iskolába, és a szagtól rögtön összerándult a gyomrom, és tudtam, hogy felelni fogok töriből. Na, akkor volt ilyen jó, amikor rájöttem, hogy nem, biztosan nem, többé nem. 🙂

Mióta leszokóban vagyok az energiaitalról, egyre gyakrabban történik meg, hogy kiveszem a hűtőből, ülök mellette, dolgozom, és addig nézem a párásodó dobozát, amíg ihatatlanra nem melegszik. Aztán, nehogy végül mégis lemaradjak az élményről, gyorsan megiszom (megállapítva, hogy ez már igazán tényleg nem olyan, mint korábban).

Persze legközelebb ugyanúgy megveszem, ha eszembe jut. Nem is annyira az érzékeimmel kívánom meg, hanem az agyam akarja makacsul ugyanazt az élményt. Az illata még hat rám, ha mellettem isszák a buszon (vagy ha elképzelem), de az íze már nem.

És vidáman bealszom mellette.

Szerencse, hogy már egyre ritkábban jut eszembe.

Miután a napom azzal telt, hogy sorra látogattam az érzelmi önostorozás következő bugyrait: TEHETSÉGTELEN vagyok, KÖVÉR vagyok, MEGBÍZHATATLAN vagyok, ALKALMATLAN vagyok, BŰNÖS vagyok, ÉHEN FOGOK HALNI, ZSÁKUTCA vagyok, GYENGE vagyok, MAGÁNYOS leszek, OSTOBASÁGOKAT művelek, azt hiszem, ideje belátnom, hogy mégis van olyan, hogy premenstruációs hangulatingadozás. Mármint esetemben. Szerencse, hogy csak így öregkoromra alakult ki, és milyen jó, hogy holnapra nyoma sem lesz.

Vagy mondjuk legyen már egy kis nyugi, hadd legyek következmények nélkül tehetségtelen, kövér, megbízhatatlan, alkalmatlan, bűnös, csóró, zsákutca, gyenge, magányos, kapkodó. Csak úgy, egy kicsit.

Hogy nem verte ki a szememet…
Miért pont én vagyok a saját magam vakfoltja, a szememben a gerenda, a fa az erdőben.

(Ha ezt a nekem rettenetesen fontos szöveget tényleg Ákos írta, ahogy azt egy kommentelő állítja, akkor nem egyszer, de kétszer akarok meghalni [először a stúdióverzióhoz képesti előadás miatt, évek óta ki akarom ezt posztolni mindenféle apropókból, és évek óta várom hiába, hogy valaki rendesen feltöltse, hogy hangozzék, értődjék úgy, ahogy {nem így, mert ez méltatlan}].)

Az írást is ki kell lopnom a napomból (vagy éppen bele), annyit mindenesetre röviden megjegyeznék, hogy 1. kicsit ijesztő ez, hogy a Szabó Magda-regényekben én sosem látom a bűnt, mindenkinek annyira megvan a maga igazsága, hogy csak azt érzem, milyen rettenetes az élet, a körülmények, meg hogy nem kommunikálnak az emberek rendesen, aztán elolvasok egy-egy elemzést, vagy Sz. M. saját véleményét, hogy miről szól az a regény, és meglepődve nézek, hogy ne már, ennek erkölcsi tanulsága van, embereknek meg VÉTKEIK, miközben szerintem egyszerűen csak úgy viselkednek, ahogy az a természetüktől meg a tapasztalataikból telik, teljesen logikus, érthető és megérthető, és persze így van rendjén (lásd még ezzel kapcsolatban, mert közben rájöttem, hogy már írtam erről, csak azért merült fel most megint, mert mindjárt a végére érek, és fogalmam sincs, miért az a címe, hogy Pilátus [a Danaidát sem értettem volna, ha meg nem magyarázza valahol, nyilván mert már a kelleténél, úristen, mennyivel több férfiba hordóba töltöttem az egészségesnél mennyivel több vizet, mondtam volna itt is a végén, próbáld még, Katalin, egyszerűen csak peched volt, ha ügyes leszel, végül majd ÚGY fog szeretni, úgy, ahogy neked jó]: „Mennyire romlott lehetek én belül, ha így meg tudok lepődni azon, hogy Esztert torzult személyiségnek, bomlott elméjűnek mondják. [Én Irén vétkeit sem láttam elsőre.]„), 2. most már nem tudok úgy arra menni, pedig ismét egyre gyakrabban kell majd, hogy ne az legyen az első, utolsó és középső gondolatom, hogy SOHA nem akarok újra a hetedik kerületben lakni, hogy bírtam ezt ki, mikor lett ennyire undorító, jézusom, aztán lehet, hogy csak azért támadt fel ez a zsigeri utálat, mert megint kinéz egy költözés, de nem, NEM, nem adom a Moszkvát, hát tegnap is mentem a Rókusba, mellette lelkesen söprögette a csikkeket egy narancssárga ruhás, óvatos távolságra a templom tövében oszló óriási darab szartól, nekem jött egy galamb, kinek kell ez, itt legalább tudja az ember, hogy a Vérmező úti bokrokat egyszerűen NEM közelítjük meg, és kész, 3. ami a reumalumbágót illeti: kösz, jól vagyok, 4. fontos felismerés, hogy az én übergigamega referenciaszemélyeim nem úgy tesznek nekem keresztbe, hogy mindenkit hozzájuk mérek, ezért soha senki nem lehet elég jó és [innen kitöröltem egy csomó obszcén(nak ható, ám valójában tökéletes valóságábrázolású) félmondatot] bár ez sem alábecsülendő veszély, főleg a [cenzúra ismét] tükrében, hanem hogy ÉN vagyok HOZZÁJUK KÉPEST, csak akkor vagyok, ha látnak, csak akkor virágzom, ha rám süt a napjuk, megszűnök létezni, ha nem figyelnek rám, ezt én már annyira megszoktam, valósággal hiányzik, és akkor már meg is magyaráztuk, mi ez a reszketés a lábamban az utolsó négy sor (meg a reggeli videó) óta (kibaszott elvonási tünetek!!!).

Na. Bővebben majd később (már ha).

Nem jutott volna eszembe ezen gondolkodni, ha nem érkezik annyi észrevétel (vagy inkább kérdés) az előző bejegyzésre, de ha már, meg kell osztanom: szerintem a most épp mire gondolsz kérdés pont olyan, mint az, hogy milyen volt a székleted tegnap. Vannak olyan helyzetek és viszonyok, amikor van értelme és fel is lehet tenni ezt a kérdést, de azért lássuk be, az esetek többségében a kérdezőnek egyáltalán és határozottan semmi köze hozzá.

Mi marad egy ember sajátja, ha már a buta, kisszerű, gyerekes, gonosz vagy mocskos gondolatait is kiszednék belőle?

És ha még egyszer előadom valakinek, hogy a napokban végiggondoltam ezeket, és megállapítottam, hogy ebben a dologban még mindig a Mester volt a legközelebb valamihez, amit kölcsönösségnek lehet nevezni, és ez azért elég rémisztő, mert hát az is hol volt attól, akkor légyszi legyen ott valaki, aki eszembe idézi, hogy nem azért ő volt az egyetlen*, aki sosem kérdezte meg szex közben, hogy most meg épp min gondolkodsz, mert annyira bele tudtam feledkezni a jelen pillanatba, hanem mert mindig magával volt elfoglalva, és ha észrevette is, neki tökéletesen megfelelt, hogy megfelelni próbálok.

Ezen marha nehéz ám túllépni.

*Oké, nem olyan drámai ez, hogy ő volt az EGYETLEN, inkább mondjuk ki, ő volt az egyetlen a háromból, na. De ugyanez a mondat hasonló helyzetben azért többször visszatért, és fog is, amíg.

Tulajdonképpen ha reálisan belegondolunk, úgy igazán kívülről nézve és mindent egybevetve: óriási dolog, hogy eltartom magam, és ez olyasmi, amit eddig nem becsültem eléggé magamban, sőt, inkább lenéztem, mert hogy ugye mivel és milyen áron és milyen körülmények között. Gazdasági helyzet ide vagy oda,

…áh, mire végiggondoltam, hogy ezt hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy semmiképp se támasszam alá a Mester azon megjegyzését (ami könnyen lehet, hogy egyáltalán nem meggyőződésből fakad, inkább kifejezetten ledorongolási célzattal született), hogy egy felnőtt embernek márpedig van BKV-bérlete (ez volt a véleménye arról, hogy bringával járok dolgozni és mindenhová, és sose jutott eszembe azt mondani neki, hogy felnőtt embernek, baszdmeg, autója van), aztán annyira összekuszálódott a gondolatmenet, hogy megint egy kis csírának érzem magam. Megyek is vissza fordítani.